Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.
Ülésnapok - 1887-46
174 4 f <- orszag-ns ülés }ai zásom reám vonatkozólag lehetetlenné tette annak megértését, hogyan lehessen a democratia zászlaját lobogtatni, a mikor a szónok tulaj donképen a keresztény socialismus elméletét akarja diadalra vezetni és megvallom, történeti tanulmányaim folytán nem vagyok képes kellőleg méltányolni és ennek folytán kellőleg- megezáfolni azon állítást, hogy egy nagy párt politikája mindenekelőtt a kicsiny existentiák védelmére legyen alapítva, mikor megtanultam, hogy azok, a kik ezt hangoztatták, mindig igen nagy gondot fordítottak e mellett arra, hogy a kicsiny existentiák kicsinyek maradjanak és valahogy nagyra ne nőhessenek. (Derültség jobbfelöl.) Ezek folytán, t. ház, nem szándékom polémiába bocsátkozni és még a, számok mezején, a számok combinatiójának tere körül sem akarok a, t. túloldal szónokaival mérkőzni, hisz e mérkőzést végre igen tüzetesen eszközölte LángLajos t. képviselő ur és kiváló beszédében a t. pénzügyi államtitkár ur. Különben a budgetviták alkalmával, valóban itt a számok kérdése előkészítve jön a t. ház elé s ennyi év és a pénzügyi bizottság oly hosszú, oly gyakori és oly tüzetes munkálkodásai után e téren, a hol valóban csak probabilitasról, nem pedig biztosságról lehet szó, csakugyan létesült a költségvetésben mindig, már a communis doctorum opinio a, pénzügyi bizottságban, a mely előtt azok, a kik valamely rendkívüli adattal, vagy oly váratlan felvilágosítással nem rendelkezhetnek, a melyről a t. háznak más forrásokból ne lehetne tudomása, kénytelenek végre is fejet hajtani. Elfogadom tehát a vita terén, azon téren, a melyre felfogásom szerint gróf Apponyi Albert t. képviseli! ur azt igen helyesen vezette azon kijelentésével, hogy itt tulaj donkép en nem a budget realitásának, hanem a pénzügyi politika realitásának kérdése az, a mely körül a vita forog s a, melynek ő oly kiváló súlyt tulajdonít. S épen azon határozati javaslat, a melyet Horánszky Nándor t. képviselő ur előterjesztett és azon beszéd, a mely gróf Apponyi Albert t. képviselő ur részéről felhozatott, egy programmot állított szembe azon programmal, a mely a pénzügyi bizottság jelentése alapján áll előttünk. E két programúi közül kell választanunk. Mik az okok, a melyek az egyik s mik az okok, a melyek a másik mellett szólnak? Mindenekelőtt, t. ház, meg kell vallanom, hogy egy jelentős tekintet, a mely engem a pénzügyi bizottság, illetőleg az előterjesztett költségvetés mellett való állásfoglalásra indít, egyszerűen annak megfontolása, hogy az előttem sokkal józanabbnak, kevesebbet ígérőnek, de könynyebben betarthatónak jelentkezik. Mert hogy állunk e tekintetben, t. ház? A ministerelnök ur ár 2:$-á«, hétfőn. ISf>8. kijelentésében az foglaltatott, hogy lehetőnek t:trtja és lehetőnek tartják azok, a kik őt e téren követik, hogy az egyensúly helyreállitta ssék, egy bizonyos szabott idő alatt, hacsak rendkívüli körülmény közbe nem jön; helyreállittassék nem azon értelemben, mintha mindazon pénzügyi bajok, melyek az országot egyáltalában sújtják, végérvényesen megszüntethetők volnának — mert ily kijelentést komoly államférfi sohasem tehet — hanem megszüntettessenek azon értelemben, a mely szerint azon hiány, mely az államjavak eladásábólbefolyó összegeken és törlesztés végett kibocsátott hitelmüveleteken kivül a budgetben mutatkozik, esztendők hosszú sora óta egy bizonyos, általa megállapított törvényjavaslatok sorrendje következtében elenyésztessék. Ez komoly, becses ígéret, de nem olyan, melyet bárki már előre is lehetetlen, szemkápráztató ígéretnek volna kénytelen elfogadni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezzel szemben áll mindazon követelés, melyet a t. túloldal felállít és e követelés egyszersmind biztatás a t. túloldal részéről, mert oly tekintélyes párt, mint a t. túloldal, csak akkor követelhet, ha a maga részéről is kilátásba helyezheti a sikert, t. i. hogy az államjavak eladásából befolyó összegek, valamint a törlesztési összegekkel a t. ellenzék által legalább 40 millióra számított deficitet teljesen elenyésztethetni ugyanazon idő alatt, a melyet az igen t. ministerelnök ur kitűzött. Már, t. ház, hogy ha e két követelést, e két ígéretet egymással szembeállítom, akkor mindenekelőtt múlhatatlanul eszembe jut az, a mit végre is sok csalódás után a politikai tactica alapelvéül kell hogy elfogadjak, hogy a sikernek a politikában nagyobb ellensége nincs, mint a túlságos követelés. Beőthy Ákos igen t. képviselő ur, nem tudom ezen vagy más alkalommal, hivatkozott arra, hogy ha egy nagy szónok és agitátor egyszer kijelentette, hogy oly czélra, a melyet politikai törekvései czéljául kitűzött, minden engedményt előleg lefizetéskép el kell fogadnunk: abbanbenfoglaltatik az is, hogy bár eszményileg tűzzük ki a czélt akármilyen magasra, de még sem szabad oly magasra kitűzni, a milyennel szemben az ilyen előlegfizetések majdnem semminek, vagy jelentéktelennek mutatkoznak. Hogy ha az ember czélt tűz ki, a, melyről tudják, hogy a saját munkásságuk, igyekezetük által áldozat útján annak megvalósítása lehető, nagy a valószínűség, hogy ez valósittatni fog; de hogy ha oly czélt tűz ki, melyet mindegyikünk előre is képtelenségnek, vagy legalább is rendkívüli szerencse esetén megvalósíthatónak tűz ki: akkor már előre lemondunk arról, hogy az emberek súlyos áldozatokra legj^enek készek érdekében. (Helyeslés jobbfelöl.) És mennél inkább hangoztatják önök — pedig szeretik hangoztatni — hogy azon pénzügyi
