Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-44

44. országos ülés jansár 20-áii, pénteken. 1888. 143 kozhatnak, a mely önöknek adott többséget. De a választásoknak azon eredménye csak a formai jogosítványt adta meg önöknek és az önök köréből kikerült kormánynak, hogy az ország ügyeit tovább vezessék. És ha kopott hasonlattal akarnak élni, ez Antheus földje volt, a melyből új erőt, új megbízást és hatalmat merítettek, de nem volt a Lethe folyója, a melyből az ország mindazon bajoknak, a melyeket nagyrészt önök okoztak, felejtését meríthetné. (Igás! Ugy van! balfelöl.) És micsoda támadások azok, t. ház, amelyek a ház ezen oldala ellen intéztetnek? Hogy a kisebbekkel végezzek: találkozunk mi egy igen régi ismerőssel, tudniillik avval, hogy az ország hitelét rontjuk, midőn a pénzügyeket túlfeketére festjük és Láng Lajos t. barátom ezt nekünk szám szerint is be akarta igazolni, a mennyiben utalt arra, hogy az országban elhelyezett papíroknak árfolyama csökkent leginkább. Ha ennek az argumentumnak egyáltalán értelme van, ez csak annyit jelenthet, hogy Láng Lajos t. barátom beszédeinknek tulajdonítja legalább részben az árfolyam csökkenését; de akkor feledi, hogy az árfolyamcsökkenés e vitának megkezdése előtt állott be. (Tetszés és helyeslés balfelöl.) Tehát itt legalább az a törekvés, hogy a mi hitelrontó befolyásunk egy concret tény által illustráltassék, ez a bizonyítás neki nem sikerül. De, t. ház, a milyen régi és mindig ugyanaz az ellenvetés, sajnos, a válasz is mindig csak ugyanaz lehet. A hitelt nem az rontja, hogy ha a bajok a maguk nevén megneveztetnek, ha azoknak felderítése és felismerése elősegittetik, de az rontja, ha azok a bajok folytattatnak és még sokkal jobban rontaná a hitelt az, ha a megrovás elmaradna, mert akkor a bajok megszűnésére irányuló remény alapját vesztené. De, t. barátom azt is találja, hogy a közjogi alap ellen vétünk. Miért? Mert támadásaink heves modora által — szerinte — oda tereljük a választó közönséget, hogy a választásnál nem hozzánk, hanem a szélső ellenzékhez forduljon, és ezért szép retoristicai fordulattal azt mondja t. barátom, hogy minden szenvedélyes dictiónk egy-egy elvesztett kerület, melyet a függetlenségi párt nyer tőlünk. Hogy miért veszitettünk egyes kerületeket a függetlenségi párttal szemben, arra nézve én talán egy más okot tudok. Nem dictióink hevessége az, a mi azt okozta, hanem az, hogy önök politikája általa nemzet organismusán ütött sebek már oly mélyek, hogy — tévesen bár, de érthetőleg — szelídebb eszközöktől javulást nem vár a nemzet és nemcsak a kormány politikája iránt, hanem azon közjogi, alap iránt is, a melyen mi is állunk, bizalmatlanná válik, (ügy van! Ugy van! a baloldalon.) Sed venio nunc ad fortissimum. (Halljuk! Halljuk!) Láng Lajos t. barátom ma megújította a tegnapi napon már Schwarez Gyula t. képviselő úr által ellenünk indított támadást, hogy mi, tudja Isten, micsoda reactionarms törekvéseknek szószólói vagyunk, hogy mi az egységesített magyar társadalom osztályai közt válaszfalakat emelni kívánunk, szóba hozta még a főrendiházi reformot is. Végezzünk előbb a főrendiház reformjával. Azt hiszi a t. képviselő ur — legalább azt állítja, tehát nincs okom kétségbe vonni, hogy hiszi — hogy a főrendiházban a kormánynak reformterve, mely a kinevezettek nagy számát akarta a főrendiházba bevinni, azért nem fogadtatott el, mert mi ellenzékiek annak opponáltunk. Ebben téved a képviselő ur. Az a terv azért nem fogadtatott el a főrendiházban, azért nem volt képes legyőzni a rendiesség szellemének ellenállását, mert az a terv nem állott oly politikai és társadalmi eszmének magaslatán, melynek ereje képes lett volna azokon áttörni. T. ház! Nem lehet a nemzet közvéleményének erejére hivatkozni akkor, mikor valaki a főrendiháztól azt kivánja: adjatok helyet annak, hogy én 150 általam kinevezett párthivemet a főrendiházba vigyem! (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Ez a conceptio nem hódíthat és nem imponálhat Ha hódítani és imponálni akarnak, akkor oly eszmékkel kell fellépni, melyek magukban rejtenek erőt arra nézve, hogy az ellenállás előttük meghajoljon. Ily természetű eszmének tekintettem akkor és tekintem ma is, hogy szélesbittessék az a társadalmi alap, a melyen a főrendiház áll és ez az eszme győztss lett volna. De menjünk tovább. A főrendiház nem fogadta el sem az önök, sem a mi tervünket, hanem oly megállapodást hozott létre, melyet t. barátom és én sem tekintek kielégítőnek. De ezzel szemben a kormány és a képviselőháznak az lett volna egyszerű útja, hogy visszautasítja e megállapodást és a reformot elhalasztja jobb időkre. (Élénk helyeslés a baloldalon.) De mi történt? Mi félszólaltunk és vitatkoztunk a főrendiház módosítványainak visszautasítása mellett, a kormány és pártja capitulált. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Hát, t. ház, ily tények után azt mondani, hogy önök akkor magasan lobogtatták a szabadéivüség és haladás zászlóját, mikor jugum caudinum alámentek: (Élénk helyeslés a baloldalon) ez a történetírásnak oly mestersége, melyre talán Schvarcz Gyula t. képviselőtársam szabadalmat vehet. (Zajos tetszés balfelöl. Nagy derültség.) De, t. ház, térjünk hát át — megvallom ez nem volt szándékomban, de miután Láng Lajos ma igen komoly alakban ugyanezeket felhozta, belemegyek a themába;]— térjünk át, mondom, azon közgazdasági intézkedések kérdésére, melyeket a t. képviselő úr, mint az osztály szellemének felébresztését, mint reactionarius tendentiákat vet