Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.
Ülésnapok - 1887-44
44. országos illés, január 20-án, pénteken. 1888. 131 ez tehát olyan tétel, a mely valóságos szerző vagyont képez. Ha tekintetbe veszem, hogy szerző vagyont elidegenítettem, akkor a beruházások közül azokat is tekintetbe kell vennem, a melyek szintén szerző vagyont képeznek. Azt hiszem, ezeket szintén fel kell venni, ha csak azt nem akarjuk, hogy a budgetet ok nélkül feketébbre fessük, mint a minő. (Helyeslés a jobboldalon.) De már most hogyan állunk azon jelenséggel szemben, a mely részünkről, mint legfontosabb eszköz állittathatik oda jövő financiális bajaink elenyésztetésére. Mindenki tudja, hogy a fogyasztási adók és különösen a szeszadó felemelésére az, a melyből a jövő évre 15 milliónyi többletet várunk, a mely nagyon meg fogja egyengetni annak útját, hogy a már folyó évben tényleg leszorított hiány a jövő évre még inkább leszoríttassák, Az utolsó napokban sokszor hangoztattatott a házban azinconsequentia vádja. De bocsánatot kérek, oly mérvű inconsecmentiára, mint a minő a t. túloldalról a fogyasztási adók kérdésében hangoztattatott, nem hiszem, hogy példa volna a parlamentek történetében. Addig, mig az a feltevés valószínűnek látszott, hogy nem fog sikerülni a fogyasztási adókból nagyobb jövedelmet előállítani, ebben a házban egyhangúlag minden oldalról mindig hangoztatták annak szükségét, hogy a fogyasztási adók jövedelmei fokoztassanak. Én azt hiszem, végig lehet nézni minden budgetvitát éveken keresztül és látni fogjuk, hogy minden ellenzéki szónok kiemelte, mennyire óhajtandó, hogy fogyasztási adójövedelmeinket fokozzuk. Megengedem, hogy az a törvény, mely elő fog kerülni, hiányos lesz és lehet jobbat is készíteni; de hiszen most még nem annak részleteiről beszélünk, hanem csak azon elvről, hogy a fogyasztási adók utján remélünk a pénzügyi hiánylaton segíteni. Hisz még nem rég a vámközösség ellen is az volt a leghangosabb és a legnagyobb elánnal hangoztatott vád, hogy ime a vámközösség megakadályoz abban, hogy fogyasztási adójövedelmeinket ki tudjuk használni. És midőn a kormánypártnak egy igen kiváló tagja egyszer kijelentette, hogy ő azon esetben, ha a vámközösség mellett nem volna lehetséges fogyasztási adóinkból nagyobb jövedelmet elérni, szívesen csatlakozik azokhoz, kik fogyasztási adóvonalat akarnak felállítani a monarchia két állama közt, akkor e kijelentés nagy elégtétellel fogadtatott. És midőn az ellenzéknek egyik árnyalata szemben a kiegyezéssel, scepticus állást foglal el, épen abból merítette érvelését, hogy abban látja a kiegyezésnek és a vámközösségnek legfőbb hibáját, hogy nem leszünk képesek fogyasztási adójövedelmeinket fokozni. Sőt tovább megyek: midőn a kiegyezés tárgyaltatott, a legnagyobb szemrehányás, melyet nekünk tettek, az volt, hogy a szeszadóra nézve nem kötöttük meg az osztrák kormány kezét. Hiába jelentette ki a mimster, hiába jelentették ki többen, hogy hisz ez a kérdés a czukoradóval együttesen fog tárgyaltatni, hogy a ezukoradóban meg van a garantiája annak, hogy a szeszadó ugy fog módosíttatni, a mint a mi érdekeinknek kedvező lesz. Azt hiszem, még határozataikban is, melyekkel a kiegyezést elutasították, szó van arról, hogy azért nem fogadják el a kiegyezésemért abban a szeszadóra nézve nincs kedvező megoldás. A mit annyira méltóztattak sürgetni, megengedem, hogy tán nem abban a mértékben, a mint a t. túloldal óhajtja, de bizonyos mértékig megvan, a mennyiben 15 millió többlet terveztetik a szeszadóból Itt csak elvről van szó és ne méltóztassanak azzal kibújni alóla, hogy talán a törvény nem lesz jó; az más kérdés. És ime, ma az ellenzék egyhangúlag a fogyasztási adók ellen beszél. (Ellenmondás a baloldalon.) Én még nem tudom, a t. képviselő ur mit fog mondani; csak arról beszélhetek, a miket eddig mondtak. Az egyik, t. képviselő ur, megmagyarázza azon rengeteg nagy íijságot, hogy a fogyasztási adó az alsó osztályokat terheli. Vájjon ezt csak ma méltóztatik tudni? Hisz tudtuk ezt már azelőtt is és tudta a t. képviselő ur is és ez nem akadályozott meg a házban senkit abban, hogy hogy ne követelje fogyasztási adóink nagyobb kihasználását, (ügy van! a jobboldalon.) Abban, azt hiszem, mindnyájan egyetértünk, hogy adórendszerünk túlságosan az egyenes adókra van fektetve. Mig más országokban az egyenes adók az összes adóknak 20—30, vagy még kisebb százalékát teszik, addig nálunk az összes jövedelemnek felét teszik az egyenes adók. Azt sem szükséges magyarázni, hogy ha van osztály nálunk, mely súlyosan van megterhelve, súbyosabban mint a többi, az a középosztály, nem pedig a legalsóid* osztály; (Ugy van ! a jobboldalon) és hogy épen az alsóbb osztályok azok, melyek más országokhoz képest aránylag a legkevésbé vannak a teherviselés körébe bevonva. (Ugy van! a jobboldalon.) Ily körülmények közt elutasítani a fogyasztási adókat, azt hiszem, a nagy inconsequcntia teljesen jogosult vádja nélkül nem lehet. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) De akadt valaki, ki bebizonyította, hogy a fogyasztása adót majd az fogja viselni, ki az egyenes adókat viseli. De nem méltóztattak arra visszaemlékezni, hogy midőn a ministerelnök ur kijelentette a választások előtt, hogy a fogyasztási adók utján akarja -A financiákat rendezni, nem szenirehányáskép mondatott-e akkor az, hogy ez csak egyelőre van mondva, tulajdonkép végül majd az egyenes adókat fogja emelni. Ha mindegy, akár a fogyasztási adókat, akár az az egyenes adókat emeljük: miért volt az a nagy 17*
