Képviselőházi napló, 1887. II. kötet • 1887. deczember 21–1888. február 1.

Ülésnapok - 1887-43

43. országos ülés j aunár 19-én, csütörtökön, 1888. lói vádolhatná a kormányt Ígéretének meg nem tar­tásával. Hogy pedig a kormány csakugyan a kitűzött irányban törekedett, azt tanúsítja az általa idézett szám, mert az azelőtti évek póthitele kétszer, háromszor akkora, volt, mint a mostani. Hasonlag járt el a t. képviselő ur, midőn a nyugdíjak emel­kedése miatt a kormányt a ház határozatainak tisz­teletben nem tartásával vádolja; mert azzal vádol, — és fel is olvasta a ház határozatának egy pont­ját — hogy ennek daczára 26,000 forinttal neve­kedtek a kegydíjak 1886-ban. Itt két dolgot felejt el a képviselő ur. Egyik az, hogy a határozatban csak az volt mondva, hogy ., lehetőleg" a mi azt hiszem, helyes, midőn a legtöbb esetben igen szegény embereknek utolsó alamizs­nájáról lehet a kegydíjban szó. (ügy van! jobbfelöl.) De ezt mellőzöm. A fődolog azonban a másik, jele­sen az, hogy azon határozat, mely 1886-ban meg nem tartatott, 1887. márcziusban hozatott, (ügy van! jolbfelől) Továbbá a képviselő ur — és ebben Helfy képviselő ur is csatlakozott hozzá — mint­egy aggódva kérdi, hogy miután az 1886-iki zár­számadások, gondolom a bevételek és kiadások egyeztetésénél 15 millió különbözetet mutatnak ki, fog-e a kormány ennek folytán még póthitelt kérni ? T. ház! Midőn a 32 millió hitel megszava­kéretett, a t. törvényhozás meg is szavazta, melyre vonatkozó jelentésemet lesz szerencsém mindjárt bemutatni : azt akkor már azért kértem, mert a pénztári készletek az 1885-ben és főleg 1886-ban is okozott rendkívüli kiadások miatt leapadván, azokat pótolni kellett. Ha tehát a 32 milliónyi fedezet — melyhez a jogosultságot a törvényhozás már megadta — meg lesz, akkor a póthitel kérésének szüksége önmagától elesik. A képviselő ur osztályozza a megtakarításo­kat. Most már igen kevés súlyt fektet, sőt majdnem rosszalja a rendkivüli befektetéseknél a megtaka­rításokat s azt mondja, hogy az igazi csak a ren­desben van s elfelejti, hogy midőn a rendes és rendkivüli közt megkülönböztetést teltünk, min­dig megtámadtak érette, sőt Beőthy Ákos t. kép­viselő ur ma is megtámadott, (ügy van! a jobb­oldalon.) Hát én azt gondolom, t. ház, hogy a meg­takarítást mégis csak ott lehet és kell eszkö­zölni, hol az az állam létérdekeinek és a szer­zett jogoknak sérelme nélkül lehetséges. (Helyes­lés jobbfelöl.) Hogy pedig ez a befektetéseknél könnyebben lehetséges, mint a rendes kiadások­nál — melyek a mindennapi élet kenyerét képe­zik — ez tán csak mégis természetes. (Helyeslés a jobboldalon.) Különben is, a nélkül, hogy a megtakarítások részletes vázlatába most bemen­nék, mert hiszen azok kifejezést nyernek minden egyes költségvetésben, — csak azt kívánom először megjegyezni, hogy a pénzügyniinisterium meg­takarításainál, ha igazságot keres a t. képviselő ur — mint nem kétlem — figyelembe kell vennie azon 2 milliónál valamivel többre menő összeget is, a mely vámrestitutiókra vonatkozó tövényes változtatás alapján, a pénzügyministerium költség­vetésének kiadási tételeit terheli, mi pedig azon kiadások közé eddig nem tartozhatott. A másik, a mit megkívánok jegyezni, az, hogy a képviselő ur, hogy leszállítsa a megtakarítások értékét, azt is mondja, hogy vas- és bányaműveknél a ki­adás kevesebbre van előirányozva. Ez természetes, mert az üzem korlátolt és ebből ered a leszállí­tás ; de nem emlékezik a t. képviselő ur, hogy hányszor mily túlságosan emelkedett a támadás és panasz, hogy a kormány ez üzemeket is nagy mértékben fentartja (ügy van ! jobbfelöl) az örökös deficit daczára csak azért, hogy hivatali seregét növelje. No hát, t. ház, ha ez üzem deficittel jár, ha némely részére nézve alig lehet remény, hogy deficittel jár, ne végződjék az üzem, akkor mégis csak az első feltétel, ezen káros üze­met korlátozni és ezáltal a háztartás bajain se­gíteni. Ez is tehát hiszem, nem helytelen s nem ugy történt, hogy azt, mint megtakarítást figye­lembe venni ne is lehessen. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő ur a megtakarításokra nézve és talán azért, hogy a kormánynak eljárását is hibáztassa, felemlíti azt is, hogy ime a Lloyd subventio csak félévre van felvéve. Hiszen a t. képviselő ur is elismerte, hogy félévnél to­vábbra a törvénynyel szemben természetesen fel venni nem lehetett a subventiót. De szépítési vád sem érheti a kormányt; hisz magunk meg­mondtuk, hogy e megtakarítás nem teljes, mert ha esetleg a Lloyd-szerződés meghosszabbitta­tik, a második félévre pótolni fogjuk a subven­tiót. Tehát itt sem lehet szó irreális eljárásról. Azt azonban már a kormány csak nem te­hette, a mit a t. képviselő ur követelt, akármi legyen különben szándéka, hogy előre megmond­juk a Lloydnak, alkudozom, biztos lehetsz, meg­kapod az egész subventiót. (Élénk derültség jobb­felöl.) Ezt csak nem tehettük. (Tetszés jobbfelöl) Nem maradt tehát más hátra, mint a subventiót félévre felvenni. Horánszky Nándor: A minister ur maga mondta! Tisza Kálmán ministerelnök, mint pénzügymillister: Azt nem mondtam, abban az összegben költségvetésileg nem mondtam.... Horánszky Hándor: A kibontakozás fel­tételei között méltóztatott felemlíteni! Tisza Kálmán ministerelnök, mint pénzügyminister: Engedelmet kérek. (Hall­juk! Halljuk! jobbfelöl.) Csak feltételesen mond­tam. Egyébiránt a t. képviselő ur maga is arra utal a bevételeket illetőleg, hogy azok-

Next

/
Oldalképek
Tartalom