Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-11

11. országos ülés október 17. 1887. 49 iránti bizalmatlanságnak és ellenzéknek álláspontján állunk. (Élnék helyeslés balfelől.) Ennek constatálása után azonban nem szándékozom a t. előadó úr által e tekintetben einstatált gyakorlatot követni és ezt a vitát arra felhasználni, hogy azon általunk már sokszor jellemzett múltat újra bíráljam, hanem a jövő felé nézek. (Halljuk! Halljuk!) És a midőn ezen országgyűlésen először emelek szót, teszem ezt mindenekelőtt azon meleg óhaj kifejezésével: bárha sikerüljön ezen országgyűlésen a nemzetenejtett sebeket orvosolni, azokat a számos bajokat gyógyítani, a melyeknek orvoslására egybegyűltünk és a nemzet jövőjének és haladásának biztosítására mentő] fényesebb eredményeket elérni. (Élénk helyeslés balfelől.) Azt hiszem, t. ház, hogy ezen siker elérése érdekében az ellenzéknek, a minoritásnak is lényeges teendője van; neki is lényeges feladat jutott és ennek a feladatnak megoldására tehetségünk szerint a legnagyobb készséggel és a legnagyobb objectivitással akarunk vállalkozni. Mint mondám, a jövőre tekintek, ezen országgyűlés feladataira nézek és azt kérdezem, hogy a felirati vita ezen siker eléréséhez mi által és meny nyiben járult? Mihelyt a feliratot nem tekintjük puszta alkotmányos formaságnak, hanem mihelyest politikai tartalmat vezetünk be ezen vitába, akkor felfogásom szerint a felirati vita a jövő sikeréhez csali úgy járulhat, ha az országgyűlés tevékenységénekmegfelelő prologját képezi, hogy ha oda vezet, hogy tisztán felderittessenek és megvizsgáltassanak a nemzetnek tényleges állapotai, az országnak helyzete, (Igaz! Ugy van balfelöl) hogy határozottan kijelöltessék azon irány, a melyben az országgyűlés tevékenységének haladnia kell. (Élénk helyeslés balfelöl.) Már pedig, t. ház, ezzel a mértékkel mérve, nem tagadhatom, hogy a ház bizottságának felirati javaslata ellen lényeges kifogásaim vannak. A t. előadó ur nem szorul arra, hogy felirati javaslata nak formai tökélye iránt neki bókokat mondjak; a tartalmat nézem és a tartalom, bár abban sok oly eszme foglaltatik, a melytől hozzájárulásomat nem tagadhatom meg, a tartalom annak az általam jelzett követelménynek nem felel meg, mert csekély meggyőződésein szerint kiindulási pont gyanánt a nemzet helyzetének egy nem egészen helyes megvilágítását használja és egyszersmind, habár számos előterjesztendő javaslatról részben igen szép és igen igaz tételeket állít fel, az irányt, melyen haladnunk kell, még sem jelöli meg; nem nyújt helyes képet a nemzet helyzete felől, mert az egész javaslatot átlengi a szerintem jogosulatlan optimisticus felfogás, mely a javaslat élére állítja annak a nagy haladásnak képét, melylyel szerinte dicsekedhetünk. Hát, t. ház, én sem tagadom, hogy van KÉP

VII. NAPLÓ. 1887—92. I, KÖTET. — hála isten — nemzeti életünkben fejlődés, haladás. De, t. ház, azt kell kutatnunk, hogy ezzel a haladással szemben a kórságoknak is mily nagy a terjedése? (Ugy van/ balfelől.) Ha valaki pénzügyi állapotainkat mérlegelni óhajtván, csak arra utalna, hogy állami bevételeink mily óriás összegekkel növekedtek az utolsó két évtized alatt, de elfeledne rámutatni arra, hogy állami kiadásaink még nagyobb mérvben emelkedtek: azt gondolom, igen ferde és egyoldalú képét nyújtaná a pénzügyi helyzetnek. Ehhez hasoló egyoldalúság van abban, hogy ha a nemzeti élet nyilvánulásainak duzzadását, a nemzeti életfejlődés „követei-lapját," bizonyos ragyogó ékesszólással állítjuk a nemzet elé, a „teher-lapról" pedig hallgatunk, vagy legalább azt sokkal halványabb világításba helyezzük, (Ugy van! balfelöl.) Azt mondják, gazdagodott a nemzet. igaz, a gazdasági javaknak sokkal nagyobb tömege van most felhalmozva az országban, mint húsz évvel ezelőtt; a nemzeti productió sokkal nagyobb számokban nyer kifejezést. Ámde az a kérdés, hogy e vagyonosodás, e gazdagodás lépést tartott-e a fokozódó művelődés követelményeivel ? A magyar társadalom nincs-e ugyanabban a helyzetben, melyben a magyar állam, melynek fokozott jövedelmei nem tudtak lépést tartani az állami élet fokozódó igényeivel. Az emelkedő művelődés, a hazánkba behatolt európai élet az egyesek vagyonához is fokozott igényekkel fordul; a gyermekeknek megfelelő nevelése — hogy csak egy pontot érintsek — s a finomabb, műveltebb élet minden igényének beszerzése az egyesek vagyonától sokkal nagyobb áldozatokat követel, mint eddig. Vájjon a civilisatio e fokozott igényeivel lépést tartott-e, azzal arányos e azon gazdasági haladás, melylyel dicsekedhetünk? (Helyeslés ^/HőZ.) Művelődésben haladtunk, ez kétségtelen. Ámde a művelődésünkben létező bizonyos ferde irányzatok ellen kitől hallunk gyakrabban panaszt, mint épen a t. közoktatásügyi ministertől ? És azt a kérdést is fel lehet vetni — sőt fel is keli vetni és nagyon érdekes, szükséges is felvetni — hogy vájjon a műveltség Magyarország állami életének terén megtalálja-e azt a működési teret, mely megfelel a műveltség megszerzésére fordított áldozatoknak? Vájjon e teret nem találja e nagy részben eltorlaszolva a proteeíió mindenféle neme által ? (Ugy van ! Ugy van! balfelöl.) Es t. ház, alkottunk néhány száz törvényt, mióta alkotmányos életünk újra feléledt. Igenis, de vájjon állami intézményeink egy modern európai állam eszméjének magaslatán állanak-e ? És vájjon a nemzet erkölcsi ereje, politikai jelleme magasabban áll-e ma, mint állott tiz vagy húsz évvel ezelőtt 6Z6I1 örSZíl gban? (Tetszés balfelől.) T. ház! Én ezekre ráutalva, nem akarom most azt a kérdést felvetni, hogy ha a nemzeti haladásnak kérdésében felállítjuk akövetel-íap és teherlap