Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.
Ülésnapok - 1887-35
35. országos ülés deczemlier 17. 1887. 405 mert az illető tisztviselőt vallatásra fogták és az bevallotta, hogy ő hol zálogosította el a tárgyakat. Előttem gyanút keltett, t. ház, az, hogy e tisztviselő önbeismerésben volt és elmondotta, hogy a 6 érem hol volt, miért nem vallotta be azt, hogy a 7-ik hová lett és hogyan kerülhet elő egy beismerésben levő tisztviselőnek lopásából a 7-ik érem esak évek múlva ? És e gyanú tökéletesen alaposnak bizonyult, a mennyiben a t. bízottság részéről nyert kiküldetés folytán — miután az illető tisztviselő fel nem jelentetett, azon kötelezettség mellett, hogy nevét elfogom hallgatni — megtudtam e tisztviselőtől a következő tényállást: az igaz, hogy ő 4 eurrens amerieai érmet az intézetből elvitt, ellenben valótlan, hogy az 5-ikeí és 6-ikat ő vitte volna el és még inkább valótlan az, hogy a 7-iket ő vitte volna el, vagy hogy arról tudomással birt volna. (Mozgás.) Ezen tudomásom folytán a bízottságnak jelentést tevén, kiküldetést nyertem Henszelmann Imre bizottsági tag úrral az iránt, hogy most már kérdezzem meg a múzeumi őrt a felől vájjon mi való ezen dologból? És ime, t. ház. akkor a legnagyobb fájdalmamra mily felvilágosítást nyertem, (Halljuk!) Hampel ur a múzeumban alkalmazott őr minden leplezéstől menten tisztán és világosan elmondta, hogy ennek a fiatal embernek, a ki később tanárnak neveztetett ki (Derültség és mozgás) előadása tökéletesen való. Való, hogy csak 4 érem veszett el és hogy az illető fiatal ember nem is a saját zsebéből térítette meg azt a négy érmet, banem felfüggesztetett szón időre, inig Éinnyi folyt be múzeumi fizetéséből, hogy abból ezen érmeket megvásárolhatták s miután már t. ház, ugy is az állam fizette meg e lopást, nem tekintették lelkiismeretikérdésnek, hogy 2 darabbal többet vettek be, mint a mennyit az illető ellopott. (Mozgás.) A 7-ik éremre, az úgynevezett Probusra nézve előadatott nekem a múzeumi őr által, hogy az nem is ezen lopásból, hanem — ugy a mint azt a fiatal ember nekem, elmondta — egy két év előtt elkövetett lopásból származik. így tudtam meg, hogy csakugyan 2 évvel ezelőtt is történt a múzeumban nem lopás, hanem sikkasztás, minthogy azt tisztviselő követte el. E két év előtti sikkasztás kiterjed a római leletekre, melyekből igen sok darab eltulajdonittatott, a nélkül, hogy ezen egy Probusonkivül, melyet Hampel ur saját költségén szerzett vissza a múzeumnak, csak egyetlen egy is vissza került volna. Egy harmadik díjnok is volt, t. ház, a múzeumban alkalmazva, ki 1884 ben az ötvös imíkiállítás alkalmával Vigyázó Sándor urnak nem kevesebb, mint 7 óráját ellopta, (Derültség.) Ebből egy óra híján a többi hat visszakerült a rendőrség útján. Mi az, t. ház, a mi engem e dolognál legjobban aggaszt? Az,hogy daczára annak, hogy rövid idő alatt 3 tisztviselővel szemben bizonyosodott be az, hogy loptak, az illetők egyetlen egy esetben sem kerültek birói elbánás alá. A múzeumi őr előttünk kijelentette, hogy sem őt — és én épen azért ezt kötelességemnek tartom itt az ország szine előtt fel említni — sem a múzeum igazgatóját e tekintetben benimi felelősség nem illeti, mert őkaminister ur ő nagyméltóságának jelentést tettek erről az esetről. Trefort Ágoston, vallás- és közoktatásügyi minister: Nem tudok erről semmit! Polónyi Géza: Én megengedem, hogy a t. minister ur erről a dologról nem tud, de Szalay Imre jelen volt osztálytanácsos ur a bizottságban azt mondta, hog3 r ez a valóságnak megfelel. (Derültség a szélső baloldalon. Mozgás a jobboldalon.) De eltekintve attól, t. ház, hogy a jelen volt és hivatalosan kiküldött osztálytanácsos ur annak idején előttünk ezt eonstatálta, meglehet, hogy később revocálta, de akkor constatálta, igen híven fognak emlékezni reá a t. múzeumi igazgató ur és Hampel régiségtárí őr ur, olvastam a lapokban, hogy hiszen ez annak idején alapokban közzététetett. Már most, ha igaz, hogy e hir a lapokban közzététetett, én nem emlékszem reá, akkor bizonyosan olvasni kellett ezt a kir. főügyésznek is. Ha tehát egyébről nem is szólok, a84-iki lopásról, a Vigyázó Sándor-féle dologról a bizottság tudomással bir arról, hogy az órák a rendőrség útján kerültek vissza és még sem került ez a dolog bíróság elé: ez az, a mit kárhozatosnak tartok. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Mert hogy van egy philantrophicus felfogás, a mely a bűnös üldözésének mellőzését azzal védi, hogy féltékenyen kell őrizni a nemzeti múzeumnak érdekeit és van a dolognak ily oldala is, igaz, mert azzal, ha ily lopások közzététetnek, elijesztjük a múzeumnak ajándékozó közönséget; de vannak más következtetések és tények is, tudniillik ezzel felbátorittatnak az ott alkalmazott tisztviselők arra, hogy annak bizonyos tudatában, hogy feljelentetni ugy sem fognak, lopást kövessenek el. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Annál inkább örvendek, t. ház, annak, hogy midőn a bizottság működése alatt négy nagyobb terjedelmű lopás derült ki, a t. minister ur az eddigi gyakorlattal homlokegyenest ellenkezőleg az általam helyeselt módon bíróság elé vitte az ügyet. Azonban itt is meg kell jegyeznem egy dolgot. Hallottuk tudnillik a közönség köréből azt a panaszt, hogy milyen furcsa dolog az, hogy a kiküldött, bizottság megjelenik a múzeumban, ott mindent rendben talál és negyednapra reá kisül, hogy bizony a múzeumban nagy baj van. Közbevetőleg legyen mondva, a jelentésnek az a kitétele, hogy megkerültek az onnan elorzott érmek, talán azért sem felel meg egészen a concret ténynek, mert Hampel ur a bizottság előtt odanyilatkozott, hogy maga sem tudja, mennyi érem lopatott el.
