Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-29

29. omágon ülés deezember 9. 1887. szolgálva, gondoskodni kell, Különben, mint már más alkalommal volt szerencsém mondani, általában a pénzügyi közigazgatás javításával foglalkozik a pénzügyministerium és rajta lesz bizonyosan mentül elébb megtenni minden lehetőt. Ott fontolóra fogjuk venni azt is, hogy ha ezen biztosítékát az államkincstárnak, mely abban áll, hogy esetleg, ha más mód nincs, bérbeadni is lehet, sikerül-e más utón megszerezni s akkor bizonynyal a bérbeadási rendszert szívesen el fogjuk ejteni; de biztosítékra egy vagy más utón az államnak szüksége van. (Igaz! ügy van! jobbfelől) Kérem különben a szakasz elfogadását. (Helyeslés jobbfeUl.) Törs Kálmán jegyző: Szalay Imre ! Szalay Imre: T. ház! A ministerelnök ur előadott észrevételeire nekem csak azon rövid megjegyzésemvan, hogy a ministerelnök urnak nagyon jól kell tudnia azt, miképen azon bérbevétel, mely magánosok által történik, a lehető legalkalmatlanabb és épen az egyéni haszon mentül nagyobb kinyerése czéljából történik. Ezt a t. minister ur a maga állításával is bebizonyította, mert hiszen azt Ígérte, hogy ha csak lehetséges, correctivuinot fog felállítani. Én emlékeztetni fogom a t. minister urat ezen Ígéretére és nagyon íogok örülni, ha ezen igéretét meg fogja valósítani, Felszólalásomnak különben czélja az volna, hogy ráutaljak arra, mire Kiss Albert t. barátom is ráutalt beszédében, tudniillik a fogyasztási adókra, különösen az asztali borokkal szemben és arra, hogy az asztali borokra ez mennyire kártékony. Én, t. ház, ha nem akarnék is elzárkózni a pénzügyi viszonyoknak rosszasága elől, akkor is tudnék egy segítő módot találni erre és tekintve azt, hogy a fogyasztási adókra egyrészről szükség van, nem esném viszont abba a hibába, hogy felemelt fogyasztási adót kívánnék vetni az asztali borokra, melyek azt a legsúlyosabban érzik, hanem ezt mitigálni tudnám. Én készséggel elismerem azt, hogy az úgynevezett grand vin, á pecsenyeborok, aszúborok, pezsgők az egy krajczárt, mely literenként praeliminálva van a fogyasztási adóban, nagyon könnyen megbírják. Biztosíthatom a t. házat, hogy erre én szót sem vesztegetnék, mert az úgyszólván szóba sem jöhet ott, a hol a boroknak palaczkját 60 — 90 krajczárért adják el, vagy a pezsgőnél. De a mint ezt elismerem, nagyon csodálkozom, hogy a minister ur nem gondolta meg, hogy Kiss Albert képviselőtársam mit mondott. Annak nagy része, sőt mondhatom legnagyobb része az életből van véve. Mert hiszen ha ezen bornak 8 frt az ára heetoliterenként, a mint tudjuk, hogy számtalan helyen ennyi, sőt némely helyen még ennyi sem, ennek majdnem 50%-a fogyasztási adóba megy. (Igás! ügy van! a szélső baloldalon.) Azt mondják, a fogyasztó fizeti. Hiszen a korcsmáros, midőn a bort megveszi, azon számítással kell, hogy megvegye, hogy a fogyasztási adó ennyi, tehát annyival olcsóbban iparkodik megvenni, hogyjgy magának nagyobb nyereséget biztosítson. Én tehát, midőn kijelenteném, hogy csatlakozom azokhoz egy részről, a miket Kiss Albert elmondott, másrészről bátor vagyok benyújtani a következő határozati javaslatot. Határozati javaslatom így szól: „Utasittassék a javaslat a pénzügyi bizottsághoz vissza, hogy az úgynevezett asztali borok fogyasztási adója a régi alapon megmaradjon s az új adóemelés csakis a pecsenyeborokra terjesztessék ki." (Helyeslés a szélső , baloldalon. Petrich Ferencz: T. ház! A kormány részéről azt szokták mondani, hogy hozzunk fel concret adatokat. Én tehát épen az előttem szólott t. képviselőtársam Eötvös Károly nézeteit támogatólag concret adatokra akarok hivatkozni, melyeket a pénzügyminister s az államtitkár ur ugy a megye, mint a község okiratai között megtalálhat. (Helyeslés). Én egy nagy községnek voltam az élén 5 évig; vezettem az ügyeit Paks városának. Meg vagyok győződve, hogy az országban nem igen van község, mely aránylag akkora fogyasztási adót fizetne, mint Paks városa. Fizet pedig 2000 lakos után 2,200 frtot tisztán borfogyasztási adóban ; tehát esik egy lélekre majdnem 2 frt. Ekkora fogyasztási adót lehet hogy fizet más község is, de ennél nagyobbat nem fizet. Ebből azt akarom levonni, hogy hogyan vitték, mily eszközökkel ezt az adót ilyen magasra ? Határozottan merem állítani, hogy tisztán csak a magán bérlők visszaélései folytán szorították ide fel. Én, mint a község képviselője, kénytelen voltam teljes meggyőződésből eredő óvást tenni a megyénél, kérve, hogy a megye törvényes jogánál fogva a község ezen sérelmes szerződését ne hagyja helyben. Tudjuk, hogy a megyének meg van azon joga, hogy a község életbevágó szerződésével szemben a jóváhagyás, vagy jóvá nem hagyás jogával élhet. A megye, az állammal lévén dolga, nem merte kimondani, hogy ezen joga csakugyan megvan, hanem egyszerűen helybenhagyta a szerződést. Ezzel azt akartam kimutatni, hogy hogyan jutott Paks városa ezen nagy adóhoz, midőn Dunaföldvár, mely 2—3 ezer lélekkel többet számlál, 8,000 írttal és Szegszárd 7 — 8 ezer frttal fizetett kevesebbet! A dolog egyszerű. Azért, mert a nép Dunaföldváron összetart s megkövezték volna azt, a ki a fogyasztási adót bérbe vette volna, tehát kénytelenek voltak azt a finánczok kezeié-