Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-26

252 2fi. országos ülés deczewber 8. 1887". az egyes osztályok alig tudnak egy-két értekezést kinyomatni, noha a kéziratok a fiókokban hevernek. íme tehát, t. ház, az adókivetés, az adósrófolás, tehát a csavar még ide is kihat és megbénítja az ország első tudományos intézetének működését. De mit csodálkozom ezen én, t. ház, mikor a tegnapelőtti ülésben magam is tapasztaltam, ámbár én talán érdememen túl azon intézetnek három évtized óta vagyok csekély, de mégsem épen szorgaimatlan tagja, a mit az elnök ur is bizonyíthat, hogy minő hetyke elbánásbán részesültem az államtitkár részéről, ugy Don Quixote módon lenézve a magas paripáról. (Tetszés szélső halfelöl.) Hogy ha, t ház, így gondolkoznak az akadémiáról is, mint annak tagjáról, nem csodálkozom azon, hogy az ország első tudományos intézetének is bőrét képesek az adócsavar-préssel lenyúzni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! A eultur-czélokat újabb és újabb adóemeléssel terheljük, vagyis még azokat sem vonjuk ki az adóztatás aló!, az eddig fennállt viszonyt sem tartjuk fenn, hanem még inkább terheljük Őket, azonban a hadügyministernek megszavaznak annyi pénzt, a mennyit csak kivan; megrendelnek 80—90.000 puskát, a mikor bejelentenek egy új rendszerű fegyvert, megrendelik, csináltatják, de azután félredobják s rendelnek más calibert: erre, puskára, patrontáskára, borjukra, mindig van pénz, de a szegény magyar ember cultur-czéljaira nincs pénz; annak nem adhat kedvezményt, annak még az eddig fennállott viszonyt sem ígérhetik meg. Ezek, t. ház, oly szomorú és sajnos állapotok, a melyeket, főleg mi, kik mindnyájan tősgyökeres magyar vidékekei képviselünk, hangsúlyozni kötelesek vagyunk, ha mások nem teszik, pedig pártkülönbség nélkül kellene azt tenni mindenkinek, a ki magyar. A vita e hangulata által el vagyok keseredve, midőn azon kis kedvezményt, a melyet Kiss Albert módosítványában kért, sem hajlandó a ministerelnök ur megadni. Hogy tehát legalább az én lelkemen ne száradjon a magyar eulturának e megnyomorítása, nem szavazom meg e szakaszt, hanem pártolom Kis Albert képviselőtársam mó dosítását. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Josipovich Géza jegyző: Horváth Gyula! Horváth Gyula: T. ház! Méltóztatnak megengedni, hogy a mikor előttem szólott képviselő urnak egynémely állítására válaszolok, ugyanazon szempontból indulok ki és ugyanazon magatartást követem, a melyet mióta e képviselőháznak tagja vagyok, mindig követtem. Ez pedig az, hogy midőn a vita alkalmával előforduló kérdésekről nyilatkozom, tartózkodom egyáltalán attól, a mi akár a velem szemben levő pártok egyeseit, akár azok egészét legkevésbé is sérthetné: mert tulajdonképen azt tartom, hogy a magyar parlament vitái arra valók, hogy azon kérdések melyek szőnyegen forognak, a nemzet szine előtt kellőleg megvilágosíttassanak, nem pedig arra, hogy ott egyáltalában oly nyilatkozatok történjenek, melyek akár az egyes pártok, akár egyes egyének kisebbítésére szolgálnak. (Helyeslés jobbfélöl.) Egyáltalán nem tartom szerencsés dolognak azt, hogy akár erről a parlamentről, akár Magyarországnak akármely parlamentjéről el lehessen mondani azt, hogy oly intézmények hozattak be ez országba és azok alkalmazásánál oly politika követtetett, mely nem az egész nemzetnek érdekét tartotta szem előtt, hanem egyik vagy másik irányban részrehajló volt. (Helyeslés jóbbfelöl.) A catasteri intézményekre vonatkozólag megengedem, lehetőnek tartom azt, hogy ott is, mint minden emberi intézményben tévedések lehetnek. De méltóztassék 1 képviselő ur komoly megfontolás alá venni, hogy épen a catastráüs törvény nem adott-e módot párt- és nemzetiség különbség nélkül egyes községekben a községi bizottságoknak, az egyes törvényhatóságokban a törvényhatósági bizottságoknak és véglegesen az országos bizottságnak, a catasternek minden egyes intézkedése felett feltétlenül határozni? És vájjon az pártok szerint volt-e csoportosítva, nem pedig a választásra, alapítva, a mely az illető érdekelteknek, kik felett a cataster határozott, feltétlenül kezébe volt adva. Igaz. magam is beismerem, hogy a jogos reclamatióval nem éltek, de vájjon helyes-e, hogy ha valaki kellő időben nem él a reclamatióval, a dolog későbben ne tekintessék egyszerűen elmulasztott dolognak, hanem akkor vetessék fel, a mikor többé nem reclamatió, hanem méltatlan gyanúsítás? A catasteri törvény mindenkinek jogot adott a reclamatióra s ez által kizárta azt, hogy ennek alapján utólag akár társulatot, akár egyeseket gyanúsítani lehessen. Áttérve, 1. ház, magára a kérdésre, bátor leszek röviden elmondani nézetemet. Beismerem, hogy az itt szóban forgó általános, nemnagymérű emelés, bizonyos tekintetben kiterjed a cultur intézményeinkre is. De, t. ház, a nemzetnek mindig számot kell vetnie saját erejével. A ház minden oldalán egyformán beismerjük, hogy a nemzet ereje bizonyos mértékben csökkent. Már most felmerül az a kérdés, hogy ama culturintézmények, melyek támogatását a beadott módosítvány kívánja, mennyiben vennék igénybe a nemzet erejét. Ez intézetek között van olyan, a mely már most megkívánja, hogy a nemzet érte áldozatokat hozzon, van olyan, mely később fog kívánni áldozatot, de most még várhat s végre van olyan is, a mely feltétlenül nem kivan kedvezményt. Azt hiszem, hogy ez intézetek közül azokat, melyeknek fejlesztését a nemzeti érdek ez idő