Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.
Ülésnapok - 1887-25
25. országos ülés dceeember 3. 18S7. 223 Az események, t. ház, nem sokáig várattak magukra, a mi természetes is, mert minden téren lehet illusiókat táplálni, minden téren lehet ábrándokat hirdetni, csak a pénzügyi téren nem. Mert az ország fizetési terhei puszta szavakkal, Ígéretekkel ki nem elégíthetők, ezekhez készpénz szükséges. A pihenés tehát nem tartott soká, mert hiszen, ...a mint méltóztatnak látni, ma ismét kezdjük ott, a hol végeztük, kezdjük az adóemelésnél és az államháztartás szükségleteinek fedezése tekintetében a további adósságcsinálásnál. De mert, t. ház, a javulásnak ezen ígért útján a kilátásba helyezett adóemelési törvények szerzésében ez az első, melylyel találkozunk, legyen szabad nekem ezen és ehhez hasonló törvényjavaslatokkal szemben egyszer mindenkorra elvi álláspontomat megjelölnöm. (Halljak!) Ha t. ház, visszatérhetnénk a múlt időkre, mi ma sem járnánk más utakon, mint ezelőtt jártunk, midőn tudniillik esetről-esetre figyelmeztettük az országot azon súlyos következményekre, melyek egy szerencsétlen pénzügyi politika folytán előreláthatólag bekövetkezhetni fognak. Azonban ma már, fájdalom, a helyzet más, mint volt annak előtte és ezzel számolnunk kell; részemről tehát nem habozom kijelenteni azon meggyőződésemet, hogy a pénzügyi helyzetnek ezen nagyfokú romlottsága mellett ma már alig képzelhető az államháztartás rendezése s az egyensúly helyreállításit, a nélkül, hogy a terhek fokozásához is hozzá ne nyúljunk. De még az esetben sem mi ajánljuk t. ház, e súlyos törvényeket, hanem reánk kényszeríti azon tiz évi politika, a melyért a felelősséget viselni fogja és viselni keli, ugy a t. kormánynak, mint a többségnek, mely e szerencsétlen eredményeket politikája által megteremtette. (Helyeslés a szélső balfelöl.) Mi, t. ház, igenis megelégedéssel tekintünk multunkra, mert multunkat igazolják a bekövetkezett események. De mert azon helyzetben is, ha tudniillik az államháztartás rendezése érdekében újabbi erőfeszítésekre lenne szükség, meg kell fontolnunk azt, hogy vájjon azon pénzügyi politika, melynek érdekében ezen újabbi erőfeszítések kívántatnak és követeltetnek, olyan-e, mely a kibontakozás felé vezet; továbbá a teheremelési módozatok olyanok-e, melyek igazolhatók,Jelfogadhatók, vagy csak részben is helyesek; erre való tekintettel meg kell fontolnunk a helyzetet, igy azon nyilat kozatokat és ígéreteket is, melyek a jövőre való tekintettel tétettek. És én, t. ház, a nélkül, hogy ezúttal mélyebbre bele kívánnék menni a pénzügyi politika ígért jövőjének egyes részeibe és kérdéseibe, annak constatálására szorítkozom, hogy az & programúi, melyet a t. ministerelnök ur az 1888. évi költségvetés előterjesztése alkalmával & háznak bemutatott, korántsem olyan, a mely bennünket a kibontakozás felé vezethessen, csakis újólagos aprólékos rendszabályok azok, melyek megengedem, talán a bajoknak acut fájdalmait egy darab időre enyhíteni fogják, de hogy tartósan és maradandóan gyógyítsák a bajokat, az iránt jogos kétség forog fenn. Ehhez sokkal mélyebbre ható, sokkal bátrabb és merészebb, habár minden részeiben átgondolt és óvatos eljárás volna szükséges, mint a milyent a pénzügyminister ur kilátásba helyezett, mert én ezzel szemben a leghatározottabban állítom, hogy a felállított terv bennünket a kibontakozás felé nem vezet, ily tengődés kedvéért tehát nem fogadhatok el oly törvényjavaslatot, mely nem egy minden részeiben tiszta, világos, átlátszó és minden emberi számítás szerint bennünket a kibontakozás felé vezető pénzügyi programúi alkatrészét képezi. Ez, t. ház, elvi álláspontom, igyekezni fogok, -ha majdan a költségvetés tárgyalásáról lesz szó, megvilágosításával az egész pénzügyi helyzetnek s azon programúinak, a melyet a ministerelnök ar előadott, kellő bonczolgatásával ezen álláspontomat kellőleg igazolni és indokolni. Ma csak ismétlem, hogy ez az egyik elvi és főszempont, mely engem arra indít, hogy a törvényjavaslatot általánosságban sem fogadjam el. Azonban nem fogadom el e törvényjavaslatot azért sem, mert önmagában véve hibás, helytelen, igazságtalan. S itt mindenekelőtt előre kell bocsátanom azon felfogásomat, hogy mi akkor, midőn a bélyeg- és illetéktörvények reformjáról van szó, korántsem az ilyen újabb foltozgatást vártuk. Még ha meg is engednők tehát, hogy e téren való jövedelmeinket, tekintettel a pénzügyi helyzetre, leszállítani nem lehet, egyet meg nem engedhetünk s ez az, hogy azon labyrinthus, mely e tekintetben fennáll, továbbra is fentartassék. Gyökeres reformokra, világos és átlátszó törvényekre volna j valahára szükség, melyekben mindenki eligazodhassak és az ország polgárai ne lennének kitéve azon számtalan zaklatásnak és köitségeskedésnek, melyekkel az illetéktörvények jelen zűrzavara következtében el vannak halmozva. (Igaz! Ugy van! balfélöl.) A mi már magát a törvényjavaslat érdemét illeti, én annak indokolásában mindenekelőtt azt keresem, hogy vájjon miért tértünk át az eddigi megszabási rendszerről, mely az adó alapjára volt fektetve, a minimumnak a jövedelem alapján való meghatározására, mikor tulajdonképen mindegy, akár az adót vesszük alapul, akár pedig a jövedelmet ? És ha ezt kerestem, más eredményre nem juthattam, mint arra, (Halljuk! Halljuk!) hogy a t. kormány nem volt hajlandó világosan látható perczentekben kifejezni azon adóemelkedést, melyek a törvényjavaslatban az értékminimum meghatározásában elbújva jelentkeznek. (Ugy van! balfelől.) Mert hogy a teheremelés nem oly csekély s
