Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-25

224 25. országos ülés daezomber 3. 1S*>7. mint a t. előadó ur mondja, arra nézve bátor leszek pár adattal szolgálni. (Halljuk/ Halljuk!) Minde­nekelőtt megemlítem, hogy a javaslat [indokolásá­ban a t. kormány arra az álláspontra helyezkedik, hogy miután 1883-ban egyfelől a földadó leszál­líttatott, másfelől pedig a házbéradó alá tartozó objectumoknál egyrészt a fenntartási költségek emeltettek, másrészt pedig az adóperczent csök­kentetett; ezzel a javaslattal nem akar egyebet, mint az előbbi állapotot helyreállítani és talán az akkori terhet valamivel fokozni. Adataimban tehát bátor leszek mind a kettőre kiterjeszkedni, nehogy azt lehessen mondani, hogy csupán a mai állapot­ban néztem a törvényjavaslatban foglalt emelke­dést. (Halljuk! Halljuk!) Ha a földbirtoknál az 1883. előtti alapra he­lyezkedem és azzal szemben mérlegelem a tör­vényjavaslat teherfokozati súlyát: azt találom, hogy azzal szemben az emelkedés 4% és még va­lami kis fracta, holott a t. előadó ur csak egyet mondott, gondolom nyelvbotlásból. Ellenben a jelenlegi állapotra nézve az emelkedés 17°/° és még egy fracta. Budapesti házaknál az értékeme­lés, vagyis a minimum általi teherfokozás az 1883. évet megelőző időkhöz viszonyítva, 25 perczent, a mostanihoz viszonyítva pedig 45%. Az általános házbéradó alá tartozó városokban a teherfokozás az 1883. előtti időkhöz viszonyítva 17%, a mos­tanihoz viszonyítva pedig 26%. Vagyis, számok ban kifejezve, a mostani állapotot és az ezen tör­vényjavaslat alapján bekövetkező teheremelkedés állapotát, a dolog ugy áll, hogy egy 1000 frt nyers jövedelemmel biró objectumnál az emelkedés ez­után következő arányban fog állani: (Halljuk! Halljuk!) A földnél kiszabatott a jelenlegi alapon 735 frt 30 kr., e törvényjavaslat alapján ki fog szabatni 860 frt; a budapesti házaknál eddig 378 frt szabatott ki, ezentúl pedig ki fog szabatni 550 frt 40 kr.; az általános házbéradó alá tartozó vá­rosokban kiszabatott eddig 387 frt, ezentúl pedig ki fog szabatni 483 frt 75 kr.; egyebütt pedig, t. i. a hol általános házbéradó nincs, eddig 288 frt 90 kr. szabatott ki, ezután pedig ki fog szabatni 361 frt 20 kr. Hogy ez, t. ház, nem oly csekély teheremelés, mint azt. t. előadó ur mondja, gondolom ezt az általam előadott és megtámadhatatlan számok eléggé igazolják. (Igaz! Ugy van! balfelől.) T. ház! A föld és ház közt —- bár elismerem, hogy mindkettőre vonatkozólag a teheremelés igen súlyos — mégis van egy különbség. A földnél tudniillik, eltekintve némely megyéktől, hol a ca­taster meglehetős igazságtalansággal vétetett fel, nem. merném magam sem állítani, hogy a földbir­toknak cataster szerinti tiszta jövedelme a valódi értéknek megfelel. Egészen másként áll ez, t. ház, a házaknál, mert a házaknál nincsen egyetlen egy krajezár sem. az érték tekintetében, mely a mini­mumba bevonva ne volna, mivel ez a nyers jöve­delemre és a házbéradó a bevallásokra van fek­tetve; pedig tudjuk, hogy itt a pénzügyi közegek eljárása folytán csaknem lehetetlenség, hogy a házbérek tekintetében eltitkolás történhessék. (Ugy van! balfelől.) Súlyos tehát a törvényjavaslat a földbirtokra is; de sokkal súlyosabb a házakra vonatkozólag és pedig azért, mert itt eltitkolásról, vagy az érté­keknek figyelembe nem vételéről szó sem lehet. (Ugy van! balfelől.) Én, t. ház, igen tartok attól, hogy ez vissza fog hatni különösen a fővárosban a birtokok érté­kére is, mert — bármit mondjunk is — a vagyon átruházásoknál — bármennyire állítják is, hogy az, a ki szerez, a százalékot könnyen megfizet­heti — ez át fog hárittatni magára az objectumra, mert a vétclárt mindenki annak szem előtt tartásá­val fogja megszabni, hogy neki mennyi illetéket kell majd fizetni. (Ugy van! balfelől.) Én, t. ház, azt is kétlem, hogy ezen törvény­javaslatnak meglesznek azon pénzügyi eredmé­nyei, melyeket a t. előadó ur kilátásba helyezett. Méltóztatnak tudni, hogy az illetéki törvénynek » szabályoknak főkép azon rendelkezései, melyek a fokozatos illeték eltörlésére vonatkoznak, refor­máltattak először 1873-ban, midőn a fokozatos illeték eltörültetett. Reformáltattak másodszor 1881-ben, midőn a fokozatos adó helyreállíttatott; reformáltatik harmadszor most, midőn a fokozatos adó ismét eltörültetik. Már pedig ezeknek pénz­ügyi eredménye a zárszámadások szerint akként áll, hogy 1873-ban, midőn a fokozatos adó eltö­rültetett, e czímen a zárszámadások szerint 13.491,000 forint Íratott elő; ugyanez 1874-ben 12.300,000 frtra, 1875-ben pedig 11.800,000 írtra szállott le. Megengedem, hogy azon időben talán az ismert pénzválság is befolyással volt a birtok­változásokra és hogy talán részben ennek is tulaj­donítható az, hogy a pénzügyi eredmények ezen törvényjavaslat elfogadása következtében nemcsak hogy nem fokozódtak, hanem leszállottak. De nem lehet ugyan ezt állítani 1881-re,pedig 1881-ben a fokozatos adó újra életbeléptettetvén, azt tapasz­taltuk, hogy a jövedelmek nemcsak nem csökken­tek, hanem emelkedtek, mert mig 1881-ben az előírás e czímen kerek számban 9.800,000 frtot tett, addig ez 1882-ben 11.700,000 forintot és 1883-ban 13,000,000 frtot tett és igy a fokozatos adó eltörlésével nem a pénzügyi eredmény csök­kenése, hanem annak javulása következett be. Minthogy ezek szerint én elvi álláspontomnál fogva mindaddig, mig a kibontakozás útja, módja és részletei előttem tisztán állani nem fognak: mindaddig, mig a pénzügyi politikát nem puszta . iílusiók és ábrándok fogják vezetni, hanem a reális valóság: semmiféle teheremeléshez nem járulhatok; minthogy továbbá ezen törvényjavaslat önmaga-

Next

/
Oldalképek
Tartalom