Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-24

eií 24. országos ülés deezember 2. 1887. azért, hogy titkos feljelentések utján az állam jövedelmét fokozzák? Bár hányszor mondja at. pénzügyminister ur, hogy a dohánycsempészet is csak olyan lopás, csak olyan csalás, mint a ki másnak tulajdonát ellopja. i Én elismerem, hogy ezentúl a magyar szűz dohány tartása törvénysértés, törvényelleni kihágás lesz épen ugy, mint azon szűzdohánynak elszívása; de hogy az lopás vagy csalás volna, azt mégha másik 12 esztendeig fog a t. ministerelnök ur a ministeri székben ülni s addig örökké hirdetni fogja, a nemzettel azt elhitetni, a nemzetnek azt vérébe' oltani nem lesz képes a t. pénzügyminister ur. Hogy pedig ez igy van, nem akarom azon szójátékot alkalmazni, a mit Helfy t. képviselőtársam mondott, hogy ez legfeljebb ha lopás, hát visszalopás, hanem rátérek a dolog meritumára. Ha lopásnak vagy csalásnak elismerné a magyar nemzet, úgyszintén, ha a magyar nemzettel ezt elhitetni képes volna bármely ministerium: akkor nem lenne erre a szakaszra szükség, mely ellen beszélek. Ugyanis, mikor a büntetőtörvénykönyv a f csalóra, a tolvajra büntetést mér ki, nem kell ott a tisztviselőknek, az állampolgároknak, nem kell ott a birói kar tagjainak jutalmat tűzni ki, hogy a törvényt végrehajtsák. Bárki károsittassék meg magán vagyonában, ha tolvajt kiált, segítségére megy neki önkénytesen mindenki, igyekszik a tolvajt elfogni g a bíróságnak kezébe szolgáltatni. De hogy Magyarországon valaha olyan törvényt meghonosítsanak, mint mely jelenleg tárgyalás alatt van, nem lesz arra elegendő az a jutalék, mely itt kitűzve van s nem elég hatalmas arra a minister ur hatalma sem. Az pedig, hogy ily jutalékot kell Ígérni az árulóknak, a feljelentőknek, a spitzliknek jellemzi e törvényt. De a becsületes magyar ember jelleméhez az ilyen nem illhet, ne is illjék sohap Ez a törvény pedig lehet az egyes polgárokra nézve vexáló törvénynyé, de állandó nem lesz és nem maradhat. Én e meggyőződésben vagyok. De addig is, míg a törvény fennáll, legalább a családok békéjét ne dúljuk fel és a családok körében élő cselédeket spitzlikké, árulókká a törvény hozása ne tegye s ne iktassa törvénybe azt, a mit a magyar ember felfogása helyesnek soha sem tartott és óhajtom, hogy soha se is tartson, tudniillik az ily feljelentéseket, az ily árulkodást. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én azért elfogadom a pénzügyminister ur által benyújtott eredeti javaslatban foglalt szerkezetet, mely •— a mint rámutattam — csakis a csendőrök részére tűzi ki a jutalékot, de a pénzügyi bizottság által javasolt szöveget elfogadni nem tudom, hanem az ellen a következő módosítványt ajánlom a t. háznak elfogadásra. (Ofoassa): A 22. §. következő része töröltessék: „A feljelentő a feljelentett vagy felfedezettkihágásiesetek után befolyt bírságokból a szabályszerű feljelentési s tettenérési jutalékra igénynyel bír." Hegedüs Sándor előadó: T. ház! Először is a pénzügyi bizottság álláspontjára nézve bátor vagyok megjegyezni azt, hogy mi ezt a törvényt sehol nem szigorítottuk, csak alapeszméit és intézkedéseit iparkodtunk concretebb alakban pontosabban kifejezni. (Mozgás a szélső baloldalon.) Méltóztassanak meghallgatni, hogy erre a pontra nézve is miképen jártunk el és azután méltóztassanak ítéletet mondani. (Sálijuk !) Midőn ezen pontot tárgyaltuk, akkor ez az „általuk" szó feltűnt és azon kérdést intéztük a kormányhoz, hogy itt tulaj donképen az előbbi mondattal összefüggésben egy kizárólagos intézkedés czéloztatik-e, vagy pedig elvi, általános intézkedés ? És azt a felvilágosítást nyertük, hogy igenis, ez általános intézkedés, a mely általában a feljelentőkre vonatkozik. Akkor mi egyebet nem tettünk, minthogy a külön álló részbe egy önálló bekezdésbe a substantivumot beletettük. Méltóztassanak ezt kegyesen tudomásul venni. De másfelől bátor vagyok megjegyezni azt, hogy a feljelentő jutalomdíj most is érvényben van és ne méltóztassék mindig azzal argumentálni, hogy mi most ilyen és olyan szigort alkalmazunk és ilyen meg olyan erkölcstelenséget kezdeményezünk. Ezt akármilyen szempontból méltóztatik is megítélni, a ki ismeri az utasításokat és törvényeket, nem fogja tagadni állításomat, hogy tudniillik ez most igy van. Másik és végső szavam pedig az, hogy nem akarok visszatérni az általános vitába e kérdés körül felmerült hosszabb fejtegetésekre. A tisztelt képviselő urak méltóztattak álláspontjukat akkor jelezni, azt hiszem, hogy erről az oldalról is egészen világosan ki lőn fejezve az a gondolat, hogy igenis, létezik a tévhit — mert annak tekintem én is — hogy a csempészet nem olyan bűntény, mint a közönséges lopás és az állam megkárosítását sokkal enyhébben ítéli meg a közönség, mint a magánosét Ez tény, de kérdem, hogy az erkölcsöknek és a szokásoknak ezen, talán még a tisztelt képviselő ur által is bizonyosan tévesnek, sőt hivatásánál fogva erkölcstelennek tartható irányát a törvényhozás előmozdítani, fedezni köteles-e, vagy pedig az ellen nyíltan szembeszállni? mert e tekintetheti valamikor nyíltan kell kezdeményezni. Elismerem, hogy a törvényhozás utján e tekintetben vajmi keveset lehet tenni, főleg ha a tisztelt képviselő urak itt, a közönség künn és a la-' pok is mindenütt azt hirdetik, hogy a csempészet nem lopás, ez nem bűn és az ezt feljelentő elité-