Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.
Ülésnapok - 1887-24
24. országos Ölés deezember 'i. 1887. 211 eszébe most az utolsó órában, midőn már kétségbe van esve és pénzügyi romlottságunk nyilvános, ezen dohánymonopolium által való megmentés reménye?Azt hiszem, ez olyan szalmaszál, mint á minőbe a vizbefqló ember kapaszkodik. De azt is látom ebből a szakaszból, hogy itt oly tág értelemben utasíttatnak a tisztviselők, jegyzők és birák, hogy megakadályozzák a csempészetet, hogy ennek megfelelni nem lesznek képesek. Igenis, ha a pénzügyőr azt mondja, hogy segédkezet kell nyujtaniok, kötelesek segédkezet nyújtani. Ennél többet követelni, ennél tovább menni nem is szabad. De itt mindenféle teendő a szolgabiróra bízatik. A pénzügyőr jelentésére azonnal fegyelemmel sujtatik az illető. Ez megint korteseszköz. A kormány nem tűrheti, hogyabiró vagy szolgabíró baloldali ember. Merem állítani, hogy minden baloldali bíró, szolgabíró üldöztetik és zaklattatik, ha a legbecsületesebb is. Ez is kortesfogás és ezen ürügy alatt szintén ki akarják terjeszteni hatalmukat, hogy azon szemenszedett főispánok, hatalmukkal visszaélve, a baloldalt tökéletesen elriaszszák. Az egész szakaszt visszavetem. (Helyeslések a szélső baloldalon.) Kiss Albert: T. ház! Én egy igen sajátságos jelenségre hivom fel a mélyen t. ház figyelmét. Ha egész elvontan, tárgyilagosan vizsgáljuk ezen szakaszt, azon sajátságos körülmény tűnik fel előttünk, hogy itt a pénzügyi bizottság finánczabb volt, mint maga a pénzügyminister ur. Ezen törvényjavaslatba tudniillik a bizottság egy oly pontot iktatott be, melyet maga a pénzügyminister ur indítványozni az eredeti szövegben jónak nem tartott, vagy nem merészelt. Nem tudom, melyik a kettő közül, de hogy ugy áll, azt be fogom bizonyítani. Ezen pont ellen kénytelen vagyok felszólalni és módosítványt adni be a családok békéje és a közerkölcsiség nevében. A 22-ik szakaszban nevezetesen az foglaltatik, hogy a csempészet minden nemének megakadályozásánál kötelesek közreműködni ugy a tisztviselők, mint a csendőrök és az állami rendőrök. Ezek ugyanis tartoznak a finanezoknak segédkezet nyújtani. Ha az eredeti szövegnek 2-ik bekezdését méltóztatik a t. előadó ur elolvasni, ott szórólszóra ez áll: „Minő esetekben tartozik a csendőrség önállóan eljárni, a kiadandó utasításban fog megállapittatni". És ebből kifolyólag jön a 3-ik bekezdés, mely azt mondja: „Az általuk feljelentett vagy felfedezett kihágási esetek után befolyt bírságokból a szabályszerű feljelentési s tettenérési jutalékra igénynyel bírnak". A ki valaha magyarul fogalmazott és a fogalmazást logice bírálja, nem vitathatja el, hogy ezen fogalmazvány szerint azon jutalom, mely kilátásba helyeztetik, azon csendőröket illeti, kiknek az általuk feljelentett vagy felfedezett kihágás! esetek után azon jutalom igértetik. Ha itt megállt volna a pénzügyi bizottság, én a kényszerhelyzet előtt meghajolva, a közerkölcsiség és a család békéje nevében ez ellen nem szólalhattam volna fel. De a pénzügyi bizottság tovább ment, kitörölte onnan az „általuk* szót és a 3-ik bekezdés nem tisztviselőkről, nem csendőrökről, nem állami rendőrökről és nem financzokról szól többé, hanem azt mondja: „A feljelentő a feljelentett vagy felfedezett kihágási esetek után befolyt bírságokból a szabályszerű feljelentési s tettenérési jutalékra igény nyel bir". T. ház! Ez az általánoskitétel: „afeljelentő* vonatkozik bárkire, tehát vonatkozik még azon cselédségre is, a mely cselédség, hogy a gazdák irányában a legújabb időben minő indulattal viseltetik hazánkban jelen viszonyaink közt, nem kell fejtegetnem, csak reá kell mutatnom. De ez a „feljelentő" általános kifejezés vonatkozik a nemzetnek bármely tagjára. Midőn Horánszky Nándor képviselő ur itt az! mondotta volt, hogy ők a tisztviselőkre vonatkozólag nem látják szükségesnek, hogy e törvényjavaslatba ily kötelezettség felvétessék, mert hiszen a fennálló törvények értelmében azok mint közigazgatási tisztviselők mindig kötelesek végrehajtani a megalkotott törvényt; akkor azt méltóztatott volt mondani a t. pénzügy minister ur, hogy szüksége van arra; sőt megtámadta Horánszky t. képviselő urat, azt hangoztatva, hogy ők a tisztviselői kart ennek az odiosus törvénynek végrehajtására kötelezni nem akarják. íme, t. ház, itt lelem én magyarázatát ennek az egész eljárásnak. Mert még a pénzügyi bizottság sem merte kimondani, hogy azt a tisztviselőt ilyen vagy olyan jutalék „illeti", csak akként fejezte ki magát óvatosan, hogy „arra igénynyel bir tt ; még a pénzügyi bizottság tagjaiban is volt annyi tisztelet a magyar tisztviselői kar tagjai iránt, hogy csak azt iktatja törvénybe, hogy a ki a tisztviselői kar tagjai közül ily feljelentés megtételére képes, az olynemű tényeért ilynemű jutalomra igényt támaszthat. Én óhajtom, hogy a magyar tisztviselői karnak ne legyen soha oly tagja, a ki ilynemű jutalmatigénybe venni és felhasználni akarna.(Helyeslés. Ugy van! a szélső baloldalon.) De, t. ház, a közerkölcsiség nevében is tiltakozom ezen pont ellen. Alkothatunk törvényt, növelhetjük az állam bevételeit, de még az állam jövedelmeinek fokozására szánt törvény alkotásánál sem szabad egyet szem elől téveszteni és ez: a közerkölcsiség. Ha ezt megsértjük, többet ártunk a nemzetnek, mint használunk a törvény megalkotásával. (Helyeslés. Ugy van! a szélső baloldalon.) Hová fog az vezetni, t. ház, ha e hazának fiai és polgárai törvénybe irt jutalomban részesülnek J7»