Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-22

22. országos ülék november 20 I$ä.\. 167 törvénybe van iktatva; hiszen azt csak nem lehet tagadni, hogy ha ezen törvényjavaslat törvényerőre emelkedik, néhány ezer kis termelő már törvény szerint lesz a termeléstől elzárva; több ezer pedig a simító házak behozatalánál fogva, ebből kizárva. Ez pedig oly tény, a mit senki komolyan kétségbe nem vonhat. Az pedig még bebizonyítandó, hogy az én javaslatom szerint is elpusztulna a kis termelés. A tapasztalás az összes nemzetgazdaságban azt mutatja, hogy minél nagyobb a verseny egy téren, annál jobban emelkedik a jó minőség s minél jobban emelkedik ez, annál nagyobb az ár és a kereslet a külföldről, ugy, hogy ebből oly tisztességes termelési ág fejlődnék Magyarországon, a melyet a mai viszonyok közt a kormánynak kötelessége volna megoltalmazni és nem megszorítani. A t.ministerelnök ur tegnap különösen azzal vigasztalta m igát, hogy örül annak, miszerint neki sikerült első izben a dohányjövedékre figyelmét kiterjesztenie és minden nagyobb teher, adóemelés nélkül, csupán azon egyszerű kívánságnak törvénybe iktatása által, hogy respectáljuk az állam vagyonát mint minden mást, hogy lássa be minden ember, hogy a dohányésempészet ép oly lopás, mint minden más. Hát ez jogos követelés. Ugyanezt fejtegette Hegedűs Sándor 1. barátom is. Én nagyon örülnék, ha a t. kormány czélt érne az állam érdekében is. De a mi azt illeti, hogy lopás, az csak azt mutatja, hogy a t. kormány nem ismeri a mi népünk észjárását. Elmondom én, miként definiálta egy alföldi ember ezt a lopást. Eszembe jutott épen tagnap, midőn a ministerelnök ur beszédét hallottam. Néhány évvel ezelőtt Aradmegyébeu egy kis városkába tértem be, vásár lévén, ott ép oly jelenetet láttam, mint a milyet a t. ministerelnök ur említett. A vásárpiacz egyik sarkában egy szekér állott, a szekér közepéből ki volt tűzve egy rúd és annak tetejében két dohánylevél, a miből könnyen sejthettem,hogy a becsületes ember,aki oda támaszkodott a szekér oldalához, privát monopóliumot tíz a dohánynyal. Hozzá mentem és szóba ereszkedtem vele. Tudja-e barátom, hogy az nem szabad?" „Nem szabad"? hisz látja az úr, hogy szabad." „Azt látom, hogy igy szabad, de a törvény szerint ez a csempészet: másszóval lopás/ Én is használtam e kifejezést, már ekkor az én jó emberem kijött a phlegmájából és igy szólt, W

A mint az ur látja ezt a dohányt, ez az én saját termesztésem, ha ez lopás, hát csak visszalopás. (Derültség balfelöl.) Ez az a definitio, melyet a mi népünk a dohány monopóliumról ad. Lehet e felett elmélkedni, de méltóztassék elhinni, hogy évtizedek fognak elmúlni addig, mig népünk ezen felfogását megváltoztatni sikerül. És ha ilyen a mi népünk észjárása, felfogása eddig, amikor még megvan engedve a saját szükségletére való termelés és tiz kilóig terjedő kiváltási joga; ugyan kérem, komolyan hiszi-e a t. ministerelnök ur, hogy nem lesz nagyobb a csei/jpészet akkor, mikor az illetőnek azt mondják, hogy a mit te egész, esztendőn át termesztesz, a mivel te foglalkozol abból, nem szabad semmit, egy fél vagy negyed kgramoiot sem felhasználnod, hanem mind át keli szolgáltatnod. (Halljuk/) Elismertem már bevezetóleg, hogy a t. előadó ur komolyan foglalkozott a kérdéssel és felhozott néhány érvet, a melyek megfontolást érdemelnek. Mindenekelőtt, a mit arra nézve mondott, hogy a tudomány ma a monopólium felé haiad, engedelmet kérek, ebben talán nem egészen helyesen fejezte ki magát. Méltóztassék azt mondani, hogy a mai nemzetgazdasági áramlat Európában, fájdalom, olyan reactionarius irányban halad, hogy a monopólium felé is közeledik; (ügy van! a szélső baloldalon) de hogy a tudomány közeledik a monopólium felé, azt igy apodietice állítani nem lehet. Vannak igenis ennek az álláspontnak is védői és ezek lehetnek tudósok, de egypár tudós még nem csinál nyarat. A t. előadó ur azt a kérdést intézi hozzám és szerinte ez afőkérdés: fogyasztási adótakarunk-e a dohányra vetni, vagy egyenes adót ? Én egész őszintén bevallom, hogy szerintem nem ez a fődolog. Ez előttem, igazán, egészen mellékes kérdés. Előttem a főkérdés az, hogy Magyarország mezőgazdaságának mai állapotában, a mikor úgyszólván minden gabnapiaczunk elesett, a mikor szőlőnket a philloxera emészti, a mikor azt látjuk, hogy marhatenyésztésünkkeí szintén tönkremegyünk, de a midőn van még itt egy termelési czikk, melyből még lehetne valamit csinálni, hogy akkor mezőgazdaságunknak ezt az érdekét meg tudjuk-e óvni akként, hogy e } úttal megóvjuk az államnak nem kevésbbé par ...esoló azon érdekét, hogy pénzügyeit rendezhesse (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ez előttem a főkérdés és ezen utóbbi két dologhoz képest én, megvallom, nagyon csekélynek tartom azt a kérdést, vájjon milyen ezímen veszik ki zsebemből a pénzt, vájjon az adót egyenes, avagy fogyasztási adónak nevezik-e. Szerintem a fogyasztási adó természete akkor is megmarad, ha másként nevezzük, mert csakis azok fizetik, a kik fogyasztanak és tőlük függ, hogy fogyassza nak. Tudom, hogy ezt theoretice nem lehet állítani, de mondom, bizonyos tekintetben lehet. De vájjon önök szerint, a fennálló readszer