Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-21

154 21. országos ülés november 29. 188?. fölmutatja a lieentiát. És az a szegény, az a sokat bántott fináncz vagy jóravaló ember, vagy nem; ha jóravaló ember, akkor nem meri bántani azt, a ki a licentiával igazolta magát — ha pedig nem jóravaló ember, akkor igenis fölhasználja ezt ürügyül, hogy ne legyen kénytelen bántani, mert azt mondhatja: megmutatta a lieentiát, nem volt jogom vele elbánni, én nem tehetek róla. Ez az, a minek véget kell vetni és a minek véget vetni a nélkül, hogy a csempészet lehetősége ki legyen zárva, nem lehet. Megengedem tehát, hogy az a kertész, kivált, ha ez iránt, mint valami természetes dolog iránt minden oldalról még bátorítást is hall és olvas, azért fog szívni nyolez vagy tiz kilót is a maga dohányából, de a midőn ezt teszi, a csempészkedést nem fogja igazolhatni licentiával. Ebben fekszik a nagy különbség és ezért tartom én feltétlenül szükségesnek, ha egyáltalán valami eredményt el akarunk érni, hogy ugy a saját használatra való termelés, mint a termelés bizonyos mennyiségének visszatartása egyszer és mindenkorra megszüntettessék. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Hogy a benyújtott javaslatok egyikét sem fogadhatom el, az oly természetes, tisztelt képviselőház, hogy bővebben indokolni azok után, a mik előttem elmondattak, nem szükséges. Csak egy pár rövid megjegyzést akarok tenni. Az egyik, ha a Helfy t. képviselő ur javaslata fogadtatnék el, akkor annak első eredménye lenne — értve a szabad termelést és kereskedést — minden magyarországi dohánytermelőnek tönkremenetele; azután, mikor egyszer tönkrementek, akkor — megengedem — azoknak az elite-je kiválnék és termelne jobb dohányt. De, hogy ez épen az annyit hangsúlyozott jobb gazdászati viszonyoknak megfelelőleg — ha jobbat akarunk termelni — helyes volna, a mi helyes, hogy a szabad verseny mellett menjen tönkre a mi tönkre menendő: azt tartom, nem volna helyes és főleg a kis termelőkre nézve egy igazán majdnem a kegyetlenségig menő eljárás lenne. (Élénk helyeslés jóbbfélol.) Továbbá azok a különféle adók, ugy Helfy mint a Gulner t. képviselő ur javaslatában? Én nem szeretném viszonozni azt, a mit ma is hallottam, hogy megszokták, úgymond, a túloldalon, hogy a mi tőlük jön, azt mereven vissza• utasítjuk, nem szeretném viszonozni, hogy a mi a kormánytól jön, azt azon oldalon mindig mereven visszautasítják; (Igazi ügy van! jobboldalon. Ellenmondás balfelől.) hanem méltóztassék elhinni és gondolják meg, hogy ha azon Helfy-féle különböző adókat, vagy a Gulner képviselő ur indítványában lévő egységes adót én proponáltam volna, ugyan nem hallottam volna-e még a most hallottaknál szebb dictiókat, a melyekben elmondatott volna: megígérte, hogy nem emeli az egyenes adót, ime most az egyenes adót emeli, még pedig ] annak legrosszabb faját a fejadót emeli. (Tetszés i a jobb oldalon. Egy hang a baloldalon: Tessék megpróbálni!) Hát, t. képviselő ur, én nem próbálom meg; nem próbálom meg, mert rossznak, igazságtalannak tartom, mert arra a szegény dohányosra a tönkremenetellel egyformának tartanám, ha megpróbálnám. (Helyeslés a jobboldalon.) A mi engem illet t. képviselőház — ezzel igyekezem a beszédem végére — én, midőn vállalkoztam arra, hogy közvetlenebbül foglalkozzam az ország pénzügyeivel, természetes, hogy jövedelmeinek szaporítását is kellett, hogy czélul tűzzem ki magamnak: megvallom, első sorban a dohán yjövedékre jöttem, jöttem azért, mert meggyőződésem az volt és az ma is, hogy itt a nélkül, hogy az adótétel emeltetnék, azon egyszerű követelménynyel, hogy az államkincstár oly nagyban ne csalassék, lehet annak jövedelmeit szaporítani, Es megvallom, azt hittem, hogy e követelés még az erkölcs szempontjából is kiállhatja a versenyt; mert csakugyan azt hittem, sokkal erkölcsiebb dolog azt mondani: ne csalj, ne lopj, mint azt mondani: ne ellenőrizz, hogy lop-e vagy csal-e valaki, mert akkor kémkedel. Ez volt az egyik. A másik szándékom és czélom volt igenis a dohánytermelést javítani, javítani ugy a dohánytermelők javára, mint államgazdászati szempontból. Mert méltóztassanak elhinni — s ebben már akárhányan ülnek itt olyanok, a kik gyakorlatilag ismerik a dohánytermelést, nem fogják kétségbe vonni állításomat — a magyar dohánytermelésnek csak ezen magaslaton megtartási), értve most a mennyiséget és nem a qualitást — hogy annyi katastralis holdon lehessen dohányt termelni, mint most, csak ugy érhető el, ha a dohány minősége jobb lesz; szaporítani pedig semmiesetre nem lehet e nélkül. Ha tehát azt akarjuk, hogy a dohánytermelés, mely, bármit mondjanak némelyek, Magyarországon ma, a jelen viszonyok közt is, a legjövedelmezőbb gazdasági ág, azok által oly mértékben mint eddig, gyakoroltathassék, vagy a mérv emeltethessék, akkor nem szabad visszariadni attól, hogy az, a mi arra, hogy a dohány minősége jobb legyen, szükséges, még bizonyos áldozatával is az illetőknek tőlük megköveteltessék. De igaz, vannak oly eszmék is, hogy rajtunk a monarchia másik állama 40 milliót nyer a dohányból. Nem tudom, sokan osztják-e e pompás tant, melyet itt hirdettek; de a kik ismerik a dolgot, meg fogják mondani, hogy az osztrák regiere nagyon jó és kényelmes, hogy itt kaphat dohányt, ha jót kap, de nekünk azért, hogy dohánytermei lésünket két ötödére leszállítani ne kelljen, okvetlenül szükségünk van reá, hogy a dohányt ők megvegyék. Ez nem fiskális érdek, mert az állampénztár jövedelmére nézve tökéletesen mintegy;