Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.
Ülésnapok - 1887-21
21. országos Siés november 29. 1887. 143 Ennek következése az lenne, hogy óriási túlproductió, ennek nyomán árhanyatlásés túlkínálat állana elő, mely alapjában aláásná dohányunk hír nevét és alapjában lehetetlenné tenné azt, hogy mi nálunk a qualitativtermelés emelésére csak gondolni is lehessen. (Helyes jóbbfelől.) Ne méltóztassék elfeledni, a mit az imént is mondottam, hogy mi nálunk a belfogyasztás csak 40 ezer katasztrális hold termést képes felemészteni. Hol marad a biztosíték, hogy Austria, ha ilyen szabad termelés lesz nálunk és quaiitative alászáll a dohánytermés, oly mennyiségben fogja-e átvenni a dohányunkat, mint ma? hol marad a biztosíték, hoery a külföldön el tudjuk-e adni dohányunkat? Én azt hiszem, hogy a mai viszonyok között, midőn a főtörekvés az, hogy ne pipadohányt, hanem a szivar és szivarka gyártásra alkalmas és felhasználható jó anyagot termeljünk: az általa javasolt utón a közgazdasági czélt tévesztenők el. Itt lehetetlen másként eljárni, mint a termelést szoros kapcsolatba hozni a gyártással, ezt folyton figyelemmel kisérni és okszerűen, következetesen hatni arra, hogy a termelés minőségileg is emeltessék. Hallottam, sőt tudom is, hogy vannak egyes államok, a hol a dohány minőségének, jó hírnevének megóvása végett korlátozó intézkedések történnek a kivitelnél. Ha valaki nálunk állana elő ilyen intézkedésekkel, talán nem helyeselném azokat, de természetesnek tartanám a felfogást. Hogy azonban ma, midőn dohányunk épen úgy mint a búza versenyt fut a transatlanticus termékekkel, valaki szabad termelés által akarja a közgazdasági érdeket megóvni: ezt — bocsánatot kérek — megérthetőnek nem tartóm ; (Helyeslés jobbfelöl) és azért nem fogadhatom el a t. képviselő ur által hangoztatottvádat, hogy e törvényjavaslat, hogy a monopólium egy közgazdasági képletenség; sőt épen ellenkezőleg azt kell állítanom, hogy az ő javaslata nem felel meg a közgazdasági követelményeknek, nem felel meg az adózási mód tekintetében a legprimitívebb követelményeknek sem, melyeket egy modern államháztartásban okvetlenül valósítani kell. (Helyeslés jóbbfelől.) Ha akkor állott volna elő valaki ily javaslattal, midőn a közvetett adok theoriája még ismeretlen volt a pénzügyi tudományban, midőn nem volt ismeretes azoknak arányos, könnyű eloszthatása, kevésbé terhelő volta, nagy jövedelmezősége és kihasználhatósága : akkor értettem volna ; de hogy ma, midőn ezek a theoriák teljesen tisztázva vannak a pénzügyi tudományban midőn minden államban a practicus téren is ezek, legnagyobb mértékben valósítva vannak, hogy a mostani viszonyok közt álljon elő valaki egy ily elavult javaslattal, egy olyannal, mely az indirect adót megszüntetni és direct adókkal akarja pótolni: ezt — bocsánatot kérek, ha nyíltan kifejezem a t. képviselő ur előtt —megérteni nem tudom és csak igen sajnálom, hogy ily idea a magyar törvényhozásban kisért. (Tetszés jóbbfelől.) Még csak a t. képviselő ur határozati javaslatának két szavára kívánok megjegyzést tenni; ugyanis e két szóra „ininéi előbb". 0 t. i. arra akarja utasíttatni a kormányt, hogy „minél előbb" dolgozzon ki a határozati javaslat alapján törvényjavaslatot és terjeszsze azt a ház elé. Ha azt méltóztatik kívánni, hogy a beterjesztett javaslat aztán törvénynyé is váljék, akkor ez a „minél előbb u legalább is 10 esztendőt jelent. (Ellenmondás balfelöl.) Sohasem vontam kétségbe, sőt mindig azt is fogom vitatni, hogy a dohányügyben való szabad intézkedés mi nekünk kétségbevonhatatlan önálló jogunkat képezi, mely fölött szabadon rendelkezhetünk ; de viszont azt is kénytelen vagyok megjegyezni, hogy az Austriával megkötött vám- és kereskedelmi szövetség szerint legalább ezen szövetség tartamára egyoldalúkig erről önállólag nem intézkedhetünk. (Felkiáltások balfelöl: A termelésre nézve?) Nem a termelésre nézve, hanem a monopólium megszüntetésére nézve. Méltóztassék elolvasni a kereskedelmi szerződésnek — gondolom — 11-ik czikkét és azt hiszem, a t. képviselő ezt concedálni fogja. Egyébként ő maga is az 1848 előtti állapotokra hivatkozott t. i. arra, hogy akkor is volt Austriában monopólium és mégis nálunk szerezte be Austria szükségletét; csakhogy akkor t. képviselő ur Magyarország és Austria közt volt vámvonal, ma pedig nincsen. (Helyeslés jóbbfelől.) Akár jogosítva vagyunk, vagy lennénk, vámvonal nélkül intézkedni, akár nem, hogyan hiszi a t. képviselő ur megvalósíthatónak azt, hogy egy közös vámterületen, hol nincs külön vám- és külön fogyasztási vámvonal, egy részén monopólium legyen és a másikon nem: ezt — bocsánatot kérek — gyakorlatilag kivihetőnek nem tartom. Ha méltóztatnak megengedni, áttérek most a t. barátom Gulner Gyula képviselő ur által mondottakra, a ki úgy látom, legalább egy pontra nézve igen nagy ellenmondásban van Helfy képviselő úrral. Helfy képviselő ur ugyanis az elárusítókra külön adót akar behozni, Gulner képviselő ur pedig evvel ellentétben nemcsak külön adót nem akar reájuk róni, hanem még akar nekik bizonyos százalékot is adni. Én nem azért kívánok a t. képviselő urnak ez óhajtására megjegyzést tenni, mert ez ellentétben van Helfy képviselő úréval, hanem inkább azért, mert olyat kivan, a mi nálunk már régen megvan. A kis trafikánsok most is kapnak eladási jutalékot, a mi a különböző dokányfaj ok szerint különböző összegben átlag 10%-ban van megállapítva. Fizetnek aztán az illetők az államnak haszonbért, a mely szintén különböző, a szerint amint különböző a trafik.Mi tettünk az iránt kezdeményező intézkedést, hogy nem lehetne-e a haszonbért megszüntetni és nyereségül kisebb százalékot megálla-