Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.

Ülésnapok - 1887-21

2!. országos ülés november 20. SS87. 139 inkább igazolja, hogy „Parva sapientia regitur niundus". T. ház! En, még ha a dohányegyedárúság szűk látkörü álláspontjára tudnék is helyezkedni, még ez esetben is, annak jövedelmeit tetemesen növelhetőnek tartom a nép sanyargatása nélkül. Ahhoz — nézetem szerint — nem szükségeltetnék egyéb, mint hogy kormányunk a nálunk termelt dohányt ne a nevetségesen olcsó beváltási, hanem a dohánytőzsdék árfolyama szerint adja Austriának, a mikor az osztrák kincstár által élvezett 48 millió haszonból legalább is 40 millió frt minden évben a mi kincstárunkba folyna be, mert Austria az ő 7000 holdon termelt doháayából 8 milliónál több hasznot teremteni nem tudhatna. Attól pedig koránt se tarthatnánk, hogy Austria megszűnne tőlünk beszerezni dohányszükségletét, mert arra imperative rá van szorulva, mert bizony nyal nem menne Amerikába dohányszükségletéért, a hol tetemesen nagyobb árt kellene fizetnie. Ily módon, nem a tervelt 3, hanem 30—40 millióval lehetne kincstárunk jövedelmét fokozni, még pedig külföldről befolyó pénzzel; de a minister ur nem mer oly reformokat életbeléptetni, amelyek az osztrák érdekekbe ütköznek. Én részemről a monopólium eltörlése mellett küzdöttem azon 17 év óta, mióta szerencsés vagyok a t. ház tagja lenni, küzdöttem kezdetben a nrinisterelnök ur vezetése alatt és buzdítása következtében, az elvek szegreakasztása óta vele szemben. Nálam még ma is visszhangra találnak a múltkor Nagy-Váradon hallatott elmerengései, a midőn a szülőföld érintése jobb érzelmeit felkorbácsolva, egész elegicus hangon zengett dithyrambusokat azon szebb korra visszagondolva, a midőn a bihari pontok álláspontján állva, bihari barátjai körében, még maga is szűz magyar dohánynyal tömjénezett az elvszilárdságnak azóta összeomlott oltárán s a midőn híí fegyverhordozója, Móricz Pál képviselő ur menydörgött az átkos monopólium ellen. Hanem hát idők és emberek változnak, most már még csak megízlelni sem engedi a magyar által, hogy földje minő jó dohányt terem s kész azt az állam összes hatalmával torkára forrasztani. No hát én elismerem — főleg választások alkalmával — a ministerelnök ur nagy ügyességét és nagy hatalmát; de még se tartom oly mindenhatónak, hogy e zárlatot foganatosíthassa mindaddig, mig a jó magyar népnek drága pénzeért dohány helyett ganéjt szolgáltat abaldoi által. A ministerelnök ur indokolásában bevallja, hogy e törvényjavaslat megalkotásánál a financzialis érdekek voltak az irányadók, csakhogy én félek, hogy e törvényjavaslat félszeg, a gyakorlati életben kivihetetlen és észszerűtlen intézkedései, valamint a contemplalt drácói szigor épen az ellenkezőjét: a dohánytermelés hanyatlását és a kincstár bevételeinek apadását fogják előidézni. E törvényjavaslat megvonja a saját használatra termelőktől az engedélyt és eltiltja a termelőktől bizonyos mennyiségű dohánynak eddig élvezett megváltását, a mi által igen nagy, több százezer frtra menő jövedelemtől esik el a kincstár, mert ezek nem ingyen élvezték, hanem nagyon is borsosán megfizették e csekély élvezményt, a kincstári egységárak hatszorosát-hétszeresét fizetvén. Ily intézkedést csak a rosszlelkűség gondolhatott ki, mert a csempészetet bizonynyal nem ezek űzték, miután egyáltalán nem voltak e tiltott módon való beszerzésre utalva; de nem űzték a termelőü sem, miután a termelési engedély elvesztését vonhatta maga után. A csempészetet oly egyének űzték eddig is, a kik semminemu vagyoni biztosítékkal nem bírtak, kiknek nem volt veszteni valójuk. Ezeket a ministerelnök ur drácói intézkedései ezután se fogják visszarettenteni, mert ezek a börtönben való ingyen téli lakástól s ingyen élelmezéstől nem nagyon szoktak rettegni; de különben is az ily túl hajtások mindig ellenhatást szoktak előidézni s valamint a dohányzás elterjedését nem tudták meggátolni azon szigorú törvények, melyek jószág elkobzást és orrlevágást diktáltak a pipázókra: akként a minister ur embertelen rendszabályai se fogják a csempészetet meggátolni, sőt e rendszabályok mintegy rá utalandják azokat is a tiltott utón való szűzdohány szerzésre, a kik azt eddig drága pénzen, nagy illeték fizetése által szerezték meg s a kincstárnak igen nagy hasznot okoztak. De e törvényjavaslat bizonynyal csökkenteni fogja a dohánytermelők számát is, mert hát a dohányt eddig is, nem annyira a kincstár által fizetett nevetségesen csekély egységi árakért, hanem gazdasági előnyeiért termelték, a mennyiben az mint talajjavító a gazdasági fordulatokba beilleszthető volt s hulladéka takarmány és trágyául szolgált. E törvényjavaslat intézkedései mind ez előnyöket egy csapással tönkre teszik, mert ezután a fordulónként való változtatás ki van zárva, a termelő kénytelen lesz a sarjútermést és kórót megsemmisíteni, tehát a hozam egyharmadáról le kell mondania tisztán az ellenőrzés könnyebbségeért. No hát ilyen razziára nincsen joga az államnak, hisz az egyértelmű lenne azzal, mint ha törvény által akarnók a földmívelőt arra kényszeríteni, hogy fáradságosan megművelt földének egyharmad termését ne arassa le, hanem hagyja künn az ég madarainak. Nem gondolja-e a minister ur, hogy ilynemű intézkedései mindenkit, vissza fognak rettenteni a dohánytermeléstől, mert mihelyt a dohánytermelés megszűnik az intensivebb váltógazdaság kisegítője lenni, mihelyt a termelőt csak mérnökök által teljesíthető felmérésekre s a palántáknak szintén 18*