Képviselőházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–deczember 17.
Ülésnapok - 1887-21
138 21. országos üiés november 29. 1S57. degradálják 20 kr. díjért. Hisz ennél még Júdásnak is többet aplacidáltak. És a midőn a szűzdohány élvezőket és belföldi csempészeket igy halálra akarja üldöztetni a ministerelnök ur, a kikre — ha a korszellem megengedné —• talán még a kerékbe töretést is applicáltatná: akkor a Bécsből űzött nagymérvű csempészet meggátlására semminemű ellenintézkedést nem tesz. Pedig ez a csempészet csak a valóban veszedelmes, mert mig a belföldi csempészet csak kiló számra dolgozik s a pénzt benn marasztja ez országban: addig az osztrák csempészet ezer meg ezer métermázsa számban történik s milliókat vivén ki az országból, a közelszegényesedés főfőcsatornáját képezi. De hát tulajdonképen az egész dohánymonopolium az osztrákok kedveért azok hasznáért tartatik fenn. Ministerelnök ur a szűzdohány élvezetének tulajdonítja, hogy nálunk a dohánymonopoliumból oly nevetségesen csekély, mig ellenben a dohányt alig termelő Anstriának oly nagy bevételei vannak, No hát én a dohánymonopolium bevételét nem tarthatom nálunk is oly nevetségesen csekélynek, hisz a minister ur indokolásában maga is bevallja, hogy az folyton növekedett, növekedett pedig a törvényhozás tudta és beleegyezése nélkül önkényesen eszközölt áremelések által, a mi nem egyéb felhatalmazás nélküli fogyasztási adóemelésnél. És hogy az ily áremelések minő mértékben emelték a nemzet terheit, azt leginkább abból ítélhetjük meg, hogy ma a dohányjövedék épen háromszorosát teszi a korábbi bevételnek, a mi 7-ről 21 millióra fokoztatott. De hát mindez kevés a minister urnak, mert úgymond, Austriában a dohányjövedékből minden lélekre 3 frt 20 kr., nálunk azonban csak 2 frt 13 kr. esik; s ennek okát a sztízdohány élvezetében keresi, azonban ily képzelődésében bölcsen elhallgatja a valódi okot, az általa megújított közös ügyes alkut és vámszerződést, mely a dohányegyedáiúságból általunk élvezni kelletett nagyobb hasznot az osztrákoknak játsza oda. Pedig ennek megítéléséhez a kulcsot — bár akaratlanul — maga a ministerelnök ur indokolása szolgáltatja kezünkbe. Ebből az indokolásból tanulhatjuk meg, hogy a mig hazánkban a megszorított és kortesczélokból csak bizonyos kegyelt területekre szorított dohánytermelés 116,863 holdon űzetik, addig Austria csak 7000 holdon termel meglehetős rossz minőségű dohányt. Hogyan történhetik mégis, hogy Áustriának e csekély termelése mellett a dohánymonopoliumból mégis két és félszer annyi bevétele van mint nekünk? Akként, hogy Austria rakja zsebre e téren is a mi keserves keresményünknek oroszlányrészét, s oly kizsákmányoltatásnak vagyunk itt is kitéve, a minőnek párját egyetlen gyarmatországban sem tudjuk feltalálni. Ennél sokkal csekélyebb ok miatt hasonolt meg Észak-Amerika az anyaországgal s ragadott fegyvert önállósága kivívására, mi azonban egész páriái önmegadással tűrjük elgázoltatásunkat. Elemezzük egy kissé ez osztrák elbánást, bonczoljuk egy kissé indokait annak, hogy miért van a dohányt alig termelő Áustriának oly roppant bevétele a dohányegyedárúságból ? Onnan, mert a dohányegyedárúság még ma is a Bach-rendszer alatti irányban kezeltetik, a melynek tendentiája az volt, hogy a letiprott Magyarországon minél több jövedelmet csikarjanak ki Austria számára. A mi drágalátos kormányunk oly odaadással szolgálja e czélt, a mint azt semmiféle csaszlaui Bezirker nem tette és nem tudná tenni. Tudjuk azt, hogy a mi kormányunk drága kamatra felvett kölcsönökből nagy előlegeket szokott osztani a dohánytermelőknek s dohánytermésünk java részét a beváltási árban átszolgáltatja az osztrák kincstárnak, a nélkül, hogy az előlegek kamatait megtéríttetné. Az osztrák kincstár a tőlünk potomárban, 7 —17 írtban átvett dohány egy részét értékesíti külföldön 100—200 frtért, másik részét pedig még magasabb árban visszavásároltatja általunk. Mert dohányunknak javarészét kapván, abból jobb szivarokat és szivarkákat gyárt, mint a mi dohánygyáraink a visszamaradott selejtesebb dohányból s igy a ki nálunk jó szivart és dohányt akar élvezni, azt Bécsből kénytelen beszerezni. Ily módon aztán Austria a mi nyersterményünk darusítása és feldolgozása révén évente 1 legalább is 40—42 millió frt nyereményre tesz szert. Én, t. ház, ez anomália megszüntetésére mi intézkedést sem találok e törvényjavaslatban. A minister ur tud könj'örtelen lenni saját népünkkel szemben, egy kis sztízdohány ért kész halálra üldözni a belföldi csempészt; de a főcsempészszel: az osztrákkal szemben ritka engedékenységet tanúsít, annak tárt kaput nyit, hisz a közös vámterület mellett — még haakaruá is — azt elzárnia nem szabad. És a midőn az osztrákoknak mindent elnéz: ugyanakkor a magyarnak nemcsak szüzdohánya, hanem még dohány vágója ellen is irtóháborút indít s rendőrségét s hivatalnokainak egész hadseregét mozgósítja ez ártatlan műszer ellen, mintha valamely veszélyes pokolgépről lenne szó. Annyi bizonyos, hogy a minister ur egy jókora gyűjteményt hozand össze a connscalandó dohányvágókból, miután az országos kiállításkor az igen nagy kelendőségnek örvendett. Majd azok igen alkalmas ajándéktárgyak leendnek az osztrákok számára. Ily kicsinyes dolgokban keresi a providentialis emberünk a megmentés eszközeit, a ki mind-