Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.
Ülésnapok - 1884-331
m 331. országos fiiéi- íel.rnár 21. 1887. kedelmet támogatni, erősíteni és fejleszteni nem óhajtaná: részemről is kijelentem, hogy tökéletesen igazsága van ; de felteszem a kormányról is, hogy nincs oly magyar kormány, a mely a magyar ipart kötelességszerűleg ne pártolná és ne fejlesztené. (Ellenmondás balfelől.) Es ha még sem szavaznék az ő határozati javaslatára, ezt annak méltóztassanak tulajdonítani, hogy ezen háznak van már jogérvényes határozata a kormánynyal szemben, mely nemcsak a honvédelmi ministernek, de a ministerium minden ágának ezt már kötelessé gévé tette. Én tehát elvárom nemcsak a honvédelmi mi~ nistertől, de elvárom a többi minister uraktól is, hogy hatáskörükben mindenképen oda törekedjenek, hogy a belföldi magyar ipart támogassák és az állam szükségleteit a magyar iparosoktól szerezzék be. (Általános helyeslés.) De nem ez kényszerített engem, t. ház, a felszólalásra ; nem is az ellenzék részéről eddig felhozott érvek és állítások, hanem egy egészen más tárgy ösztönzött engem arra, (Halljuk ! Halljuk!) hogy ezen tárcza költségvetésénél kép viselői jogomat igénybe véve, én is felszólaljak, (Halljuk/) Az ellenzék padjairól történt felszólalások vagy nemzeti óhajainkat fejezték ki, vagy honvédségünk egyes hiányait kutatták, vagy pedig a közös katonai tanintézetekben divatozó s közjogi állásunkkal ellenkező helytelen tanítási modort ostorozták igen méltán, mint azt Thaly Kálmán t. képviselőtársam tegnapi beszédében idézetekkel is igazolta. Ha tehát ezek igy vannak: akkor nem hiszem, hogy magyar ember legyen, ki azon tanítási módot és azon tanokat, melyek azon intézetekben hirdettetnek, helyeselné ; sőt mindnyájan egyhangúlag azt követeljük, hogy ezen tanítási mód mielőtt megszüntettessék (Helyeslés.) Tudjuk mindnyájan, hogy a közös hadseregben vannak még megcsontosodott katonák, kik a régi császári osztrák seregben nevelkedvén fel, az osztrák-magyar monarchia dualisticus alkotmány formájával még ma sem tudtak kibékülni. Mindamellett általánosságban el kell ismerni, hogy a közös hadsereg szelleme is, viszonyítva az előbbeni állapothoz, nagyon sokat javult; de hogy teljesen megjavuljon, arra legelső sorban az szükséges, hogy a közös tanintézetekben közjogi állá sunknak megfelelő tanokban taníttassák és oktattassék az ott tanuló ifjú nemzedék. (Igazi ügy van!) Addig is, inig ez megtörtének, ápoljuk, fejleszszük és erősítsük honvédségünket. Ha volt valaha okunk arra, (Halljuk! Halljuk!) hogy honvédségünk fentartására és harczképességének fejlesztésére a lehető legnagyobb áldozatokat meghozzuk : ugy Európa megingatott jogrendjének mai helyzete, erre nekünk még most több okot J szolgáltat. (Igaz! Ugy van!) Nem is a költségvetés | | nagysága ellen szólalok fel, hanem felszólalok egy, a véderőnknél létező nagy hiány miatt, a melyre a t. ház figyelmét kivánom fölhívni, (Halljuk!) de mig ezt tenném s beszédem folyamában előadnám, méltóztassék engem a t. ház, becses türelmével és figyelmével megajándékozni. Az újkor nagybölcsésze Kant az örökbékéről 1795-ben irt világhírű művében arról álmodozott, hogy jövőre a nemzetek közt keletkezhető vitás kérdésekben nem az anyagi erő, hanem a jog fog dönteni. Azon állapotnak, melynek szülöttje a háború, a civilisatio terjedésével meg kell szűnnie, az emberiségnek nemzetek államává, a civitasgentiummá kell átalakulni. Kant azon időszakban élt, midőn mint az emberi jogok proclamálásának következménye, a nemzetiségi időszak kezdődött. Neki sejtelme volt azon közgazdasági állapotokról, a melyben mi most élünk és előre látta, hogy a vasutak és távírdák terjedése a válaszfalakat, melyek a nemzeteket egymástól elválasztják, lefogja dönteni. (Helyeslés.) Ebből ő méltán azt következtette, hogy Európa nemzetek szövetségévé fog átalakulni és a nemzetek közt támadható vitás kérdéseket nem a romboló fegyver, hanem a szövetséges tanács békebirósága fogja eldönteni. Mit mondana ma Kant, ha élne, ha látná, (Altalános derültség) hogy Európa (Halljuk! Halljuk!) nyakig fegyverben áll s hogy az egyes polgár keserves keresményét hadifegyverekre pocsékolják el, mit mondana, ha látná, hogy a polgárok legmunkásabbjai el vonatnak a munkától kaszárnyákban, fegyvergyakorlatokon, majd táborokban fogják elvesztegetni a drága időt. (Igaz !) Mit mondana Kant, ha látná, hogy a physica és chemia vívmányai (Halljuk! Halljuk!) nem az emberiség boldogítására, hanem az ember pusztítására alkalmas fegyver gyártására használtatik fel ( ? Azt hiszem, ha mindezeket látná és fontolóra venné, hogy az európai hatalmak ma 6 millió embert tartanak tényleges fegyverszolgálatban és 6 milliót a tartalékban, tehát összesen 12 milliót és erre évenként 16 milliárd frankot költenek el; ha ezeket fontolóra venné: azt hiszem, le kellene mondania az örök békéről való álmodozásáról. Igaz, hogy a civilisatio átalakította az embert, megszelídítette erkölcseit; igaz, hogy a nyers erő cultura azon mérvben csökken, a mily mérvben terjedt az ész fejlődése, de az ember szenvedélyei, indulatai mind a mai napig változatlanok maradtak. Ma is meg van bennök a hatalomvágy, a boszú, a nyelv és vallás közti különbség, a nemzeti büszkeség, a hadi hagyományok, meg van a nemzetek között a közgazdasági harcz. Mig az emberek ezekről le nem mondanak, addig a köztük keletkező vitás kérdéseket nem a jog, hanem a fegyver fogja eldönteni. Ha tehát ez igy áll, akkor minden nemzet első kötelessége, hogy magának harczképea
