Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.
Ülésnapok - 1884-361
384 361. orsságoe ülés május 3. i&&7. is megvan előttünk, hanem akként akarja föltüntetni, mintha egészen rendén volna, sőt a törvény szellemének is megfelelne. A mi a törvény szellemét illeti, erre későbben fogok visszatérni. Hanem mindenesetre azt hiszem, jogomban áll visszautasítani a valótlanság vádját, melylyel a volt pénzügyminister ur tegnap illetett. Beszédjének még csak egy passusára mondok néhány szót, mely őt jellemzi. Ehhez semmi coinmentár sem kell. Midőn a volt pénzügyminister ur azzal fejezi be tegnapi beszédét, hogyő először azért helyesli a tegnapi előterjesztést, mert szerenesésnek tartja azt a helyzetet, hogy a pénzügyi táreza a ministerelnökivel egyesítve van, mert igy a ministerelnök hatalmában lesz, mint pénzügyministernek is fékezni eollegái túlkiadási hajlamait, nem ezek voltak szavai, de érteinlök ez volt — a volt minister ur, ugy látszik, már megfeledkezett azon hires októberi ministeri tanácsról, mely igen részletesen lett ismertetve a pénzügyi bizottságban s itt a házban is történt rá luvatkozás, sőt egy bizottsági jelentésben is: midőn ugyanis ki lett mondva, hogy a pénzügyminister előzetes tudta és beleegyezése nélkül egyetlen fillért sem adhatnak ki a szakministerek. No hát akkor azzal a hatalommal, melylyel ellenőrzés tekintetében a ministerelnök fel van ruházva, ő is fel volt ruházva. Tehát ez rá nézve nem mentség. De még különösebb a második ok. Saját szavait akarom idézni: „hogy pénzügyi helyzetünk állandó rendezése lehető legyen, erre ezt első lépésnek tartom és részemről a törvényjavaslatot elfogadom és elfogadásra ajánlom. i! Tehát egy politicus, ki nyolcz éven át vezette Magyarország pénzügyeit, most, mikor lelépett, azért szavaz egy törvényjavaslatra, mert abban látja az első lépést pénzügyeink rendezésére! (Tetszés a szélsőbalon.) Hát ő mit tett 8 évig ? (Felkiáltások a szélsőbalon: Adósságot csinált!) Erről többet nem mondok; ez oly szép végrendelet, mely maga magát jellemzi. Áttérek a tegnapi nap mindenesetre legérdekesebb mozzanatára: Wekerle képviselő és államtitkár ur beszédjére, melynek külső sikerét a magam részéről teljes készséggel és örömmel elismerem. Habár némileg túlságos önérzettel, önhizalommal lett elmondva: de ez majd a további tapasztalatok folytán le fog lohadni. Utóvégre kezdőben szeretem is az önbizalmat és én tehetségét teljes készséggel elismerem. Sőt nem akarom elmulasztani az alkalmat, hogy ez incidensben egy formai dolgot is elismerjek. Tudniillik örülök annak parlamenti formai szempontból, hogy a ministerelnök ur volt az első, a ki e tekintetben nem követte collegájának rendes példáját, hanem igen helyesen s a parlamenti szokásnak jobban megfelelőleg, mindjárt kezdetben államtitkárának engedte át a szót, a mit a többi miuisternél évek óta nem tapasztaltunk - sőt ellenkezőleg sokszor történt, hogy ministerek, kiknek szakbeli jártasságáról nemcsak nekünk volt okunk kétkedni, hanem talán a többségnek is épen ugy, igen jeles államtitkáraikat soha, vagy csak igen ritkán engedték szóhoz jutni — pedig azt hiszem, hogy az államtitkárok nemcsak arra valók, hogy ministereik háta megett üljenek és súgjanak nekik, hanem ha van bennük tehetség, mondják is el véleményüket, a mint hogy rendes parlamentaris szokás szerint az administratio részleteiről mindig az államtitkár szokott felvilágosítást adni s azt tőle csakugyan alaposabban kapja is meg a ház, mint a ministertől, a ki tulaj donképen tárczájának politikai irányáért felelős. (Helyeslés a szélső baloldalon,) Ezeket felemlítve és az államtitkár ur tegnapi felszólalásának külső sikerét elismerve, sajnálom, hogy annak belső értéke semmiképen sem áll összhangban avval a külső sikerrel és én azt hiszem, hogy maga t. képviselőtársam, az államtitkár ur is be fogja látni és elfogja ismerni legalább egy részét annak, a mit mondandó vagyok. (Halljuk! a szäsö baloldalon.) A t. államtitkár ur, a kinek jövőjéhez sokan sok reményt fűznek és örülnék ha ezen remények teljesedésbe mennének a haza érdekében, oly rettenetes optimismussal festette az ország helyzetét, hogy valóban alig táplálható remény az iránt, hogy ő komolyan fog a létező bajok orvoslásához hozzájárulni; (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon) mert ha oly fényesnek látja a helyzetet, még csak annyira sincs áthatva a helyzet komolyságától, mint a pénzügyminister, mint a pénzügyi bizottság előadója s a pénzügyi bizottságnak minden tagja, akkor kérdem, mi buzdítsa őt annak javítására? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mit mondott tegnap lényegében az államtitkár ur r Először is azon kezdte, hogy nagy tévedés azt hinni, hogy szükségből kéri a minister ezen 32 milliót, erre a pénzre absolute semmi szükség sincs s tisztán az óvatosság szempontjából teszi az előterjesztést; a pénztárak tele vannak, ott van még 164 különféle alap, melyből egy krajczár sem hiányzik; van a pénztárakban körülbelül 20 millió forint. (Egy hang a szélső baloldalon: Boldog ország! Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Sőt mondott még oly valamit is — mire későbben vissza fogok térni — a miből azt lehetne következtetni.hogy ezen 32 milliónak kérése tuiajdonképen csak arra való, hogy a magyar kormány azon helyzetben legyen, hogy a piacznak pénzt bocsáthasson rendelkezésére. (Derültség a szélső baloldalon.) Ez valóságos eldorádó és ennél nagyobb eldorádót nem látunk Európa összes államaiban. Eddig azt hittük, hogy Magyarország bejárta a
