Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.
Ülésnapok - 1884-361
861. orszáeros ülés május 3, 1S87. 383 nehéz időkben a kamatláb nagy hullámzása közben a 22 millió pénztári jegy igen könnyen felmondásra kerülhet és akkor az államnak be kell azt váltania s arról gondoskodnia kell. Hogyha tehát e tekintetben a pénztári készletre szükséges összeg rendelkezésre nem áll, vagy rendkívüli felhatalmazáshoz, vagy ideiglenes kölcsönhöz kell fordulni. Ily dolgok az államháztartásban gyakran fordulnak elő. Végül Horánszky t. képviselőtársam összehasonlította az 1887-ik év eredményét és azt mondotta: ime, hová jutottunk! Mikor az ő számítása szerint, a mit bírálni nem akarok, mert nem tartozik ide, 92 milliónyi összegre lesz szükség 1887-re. Bocsánatot kérek, de az 1887-ik évi azon szükségletnek azok az összegek, a melyeket még az ő pártja is megszavazott, mint a népfelkelési felszerelés vagy a rendkívüli hadi szükséglet, nagy részét képezik. Továbbá a 32 millió sem az 1887-ik év szükségletét képezi, azt hiszem, ezt ő maga is elismeri, Hogy ha ily körülmények között nagy ör^szeaek jönnek ki egy év beszerzési terhére, ez a dolog természetéből folyik. Méltóztassék szétnézni Európa bármely államában, méltóztassék azoknak csak két vagy három év előtti háztartását és költségvetését a mostanival összehasonlítani. Az a rendezett Olaszország kénytelen az imént megszüntetett adóit újra behozni, a vámokat 15—20%-el fokozni. Anglia, a melynek egy évtized óta rendezett államháztartása van, 20 millóval kénytelen csökkenteni, illetőleg ebben az arányban megszüntetni adósságainak törlesztését. Bb-ancziaország óriási függő adóssággal küzd, azonkívül czukoradóját most 20%-el, a vámot 15—30%-el emelte Németország, melynek hitelügylete alig volt, kénytelen most nagy hiteleket igénybe venni. Ezen évben tehát ily terhek keletkeztek külföldön, azon országokban, melyek a legbőségesebb segélyforrásokkal bírnak és a legrendezettebb viszonyok közt vannak. Hogy ez évnek egészen más kinyomata és hatása van a mi háztartásunkra is és hogy a legjobb intentio és legjobb intézkedések daczára, nem mozdítják elő az államháztartás rendezésének lehetőségét, az a dolog természetében fekszik. Sőt hozzá tehetem, hogy e címen egyik kormány, egyik párt ellen sem lehet vádat emelni. Ezek előrebocsátása mellett, ajánlom a törvényjavaslatot ugy általánosságban, valamint részleteiben elfogadásra. (Helyeslés jobbfelöl,) Helfy Ignácz: T. ház! Mialatt a t. előadó ur most beszélt, én a felett gondolkoztam egy perczig, vájjon kettőnk közül ki a sajnálatra méltóbb. O-e, ki hosszú évek óta kénytelen mindig védelmezni rossz pénzügyi politikát, rózsás színben tüntetni fel rossz pénzügyi helyzeteket, de mégis | azon biztos érzetben, azon előre való tudatban, j hogy az ő szava meg fog hallgattatni és az általa védett ügy szavazás útján diadalra fog jutni, vagy az én szereplésem, mely hosszú évek óta abból állott, hogy vele szemben az igazságra utaljak, mely igazság rövid idővel később ki is derül, nyomtatásban magunk előtt látjuk, de feltárjam az igazságokat azon biztos tudattal, hogy ha százszorta is bebizonyítanám, mégis le fogok szavaztatni. Ezen kis elmélkedést előre bocsájtva, bátor vagyok röviden reflectálni némely dologra, mely tegnap e házban el lett mondva. (Halljuk! Halljuk!) Én megvallom, hogy reám leginkább hatott szomorítólag az, hogy egy képben láttam összeolvadva a multat, a jelent és a jövőt; a volt pénzügyminister urat, a jelenlegit és talán a jövendőbelit, mindenesetre koránál fogva a jövőt képviselő államtitkárt. Kérdem, miként remélhetünk mi szakítást az eddigi rendszerrel, melynek rossz voltát az előadó ur tegnap is beismerte ? Hiszen tegnap is azzal fejezte be felszólalását, hogy a helyzet az eddigi gazdálkodás folytatása mellett — ő is belátja — fentarthatatlan volna. Tehát csakis az e rendszerrel való szakításhoz fűzi ő is reményét. Mi alapon remélhessük, hogy e rendszerrel szakítani fognak, ha látjuk, hogy oly szép ! egyetértésben mutatkoznak most is múlt, jelen és jövő? Jelenleg egyiknek sincs szándéka komoly, gyökeres változást tenni. Hogy chronologicus sorrendben járjak el, a volt t. pénzügyminister ur ép ugy. mint Horánszky t. képviselőtársamat, engem is valótlansággal vádolt, tudniillik egy állításom valótlanságával. Ismételten állította, hogy a mult években mindig ráutalt a pénztári készletek kiegészítésének szükségére és hogy 1886-ban csak azért nem foglalkozott vele, mert a mult években sokszor ráutalt. Én nem mondtam, hogy nem utalt rá soha; de számot nem nevezett meg soha, részleteket nem adott elő, tájékozni nem akarta a t. házat ismételt felszólítás daczára sem és csak az utolsó években, a mikor ki nem kerülhette, mert pénzre volt szüksége, kezdett egy számot említeni, de akkor sem azon számot, mely a realitásnak megfelelt. Azon tárgyra nézve, melyre vonatkozólag Horánszky t. képviselőtársam személyes kérdésben szólalt fel. én még csak egy körülményre figyelmeztetem a t. minister urat: hogy tavaly, a midőn, nem tudom határozottan, hogy Horánszky i vagy Enyedi képviselőtársam-e, szemére lobban; totta a pénzügyminister urnak, hogy a vizszaI bályozásra, különösen pedig a Rába-szabályozásra j szánt pénzt elköltötte más állami czélra. ő azt a [ ministeri székből a leghatározottabban tagadta. Most pedig nemcsak bevallja és itt nyomtatásban