Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-353

286 853. ország#s ülés április 19, 1SS7. igazságügyminister terjesztett be egy új ügyvédi rendtartást azon szándékkal, hogy azokon a hiányokon, melyek az előbb említettem ügyvédi rendtartásból folytak, segítsen. Ezen törvényjavaslat az igazságügyi bizottsághoz utasíttatván, itt a priori és általánosan a jogi közönség véleménye szerint különösen nem tartatott kielégítőnek és tárgyalás alá sem vétetett. A mint a jelenlegi igazságügyminister ur indokolásából méltóztatnak látni, ő is szükségesnek találja, hogy az ügyvédség szabályoztassók és rendeztessék és kétségtelen, hogy igen beható és mély tanulmányozást igényel ezen kérdés és hogy az ügyvédség rendezésére főfontossággal bir mindazon kérdés, a mely a jogkereső közönség védelmére nézve irányadó. Ezen nagy munkának módosítása nem látszik czélszerünek és indokoltnak jelenleg, az országgyűlés utolsó szakában, hiányozván már az idő arra nézve, hogy az irányadó és a szakkörök is nyilatkozhassanak ezen fontos kérdés felett; azért az igazságügyminister ur egy teljes ügyvédi rendtartást nem terjesztett be, csupán némi módosításokat hoz javaslatba, a melyek által oly hiányok szándékoltatnak orvosoltatni, a melyek eddig is tűrhetetleneknek bizonyultak és melyek orvoslásának elodázása veszélylyel volna összekötve. Különösen két irányban terveztetik az orvoslás. Az egyik intézkedés eliminálni, megszüntetni szándékozik azon inconsequentiát, mely abból támadt, hogy az ügyvédi rendtartás 52. §-a a szólásszabadság jogát biztosítván az ügyvédség részére, némely később alkotott törvények bizonyos irányban ezen szólásszabadságot mintegy veszélyeztetni látszanak és mindenesetre oly illetékességi bonyodalmakat idéznek elő, a melyeknek tovább tűrése nem látszik czélszerünek. A mint említettem, az ügyvédi rendtartás 52. §-a azt mondja, hogy az ügyvéd teljes szólásszabadsággal bir. Ezen intézkedés a jogkereső közönség érdekében van hozva, mert első feltétele a helyes igazságszolgáltatásnak az, hogy a jogvédelmet előterjesztő közeg teljes szólásszabadsággal adhassa elő indokait és érveit az általa védett ügy mellett. Ezen 52. §. egyúttal kimondja azt, hogy a mennyiben az ügyvéd a teljes szólásszabadság gyakorlása mellett sértő kifejezéseket használ bíróságok és hatóságok ellen, az 1868. évi 54. t.-ez.-ben — a perrendtartásban — megszabott pénzbírságot szabhatják ki ellene. Ugyanezen szólásszabadságot fentartotta az 1878-iki büntetőtörvény yis, mely a 266. §-ban határozottan kimondja, hogy ha becsületsértés és rágalmazás oly ügyben, mely bíróság előtt tárgyaltatik, követtetik el,az nem üldöztethetik akkép, mintha az magánúton ejtetett meg és hogy ez esetben a fegyelmi bíróság határoz az ügyvéd eljárása felett. Ezzel ellentétben áll az 1879: IV. törvényczikk 46. §-ának intézkedése, mely azt mondja, hogy a hatóság és bíróság ellen sértő kifejezéseket használó egyén mint kihágó büntetendő. Már most az az inconsequentia támadhat, hogy midőn az ügyvéd, a kinek főfeladata az, hogy a jogaiban sértett felet hatóságok és bíróságok előtt képviselj e, azoknak tetszése szerint zaklatásnak lehet kitéve, mert minden akármilyen ártatlan kifejezés miatt is ő mint kihágó, a kihágási hatóság elébe idézhető, ott hosszadalmas eljárásnak van alávetve, a mi idejét rabolja, a mi czélhoz sem vezet (Ugy van!) és az elkövetett sérelmet sem orvosolja. Ezen inconvenientiü, megszüntetése végett az igazságügyminister ur azon intézkedést hozza javaslatba, hogy az ügyvéd által szóval elkövetett sértés vagy mondott sértő kifejezés, a mely hatóságok vagy bíróságok előtti tárgyalásnál használtatik, nyomban az illető bíróság vagy hatóság által toroltassék meg pénzbírság utján. A mennyiben azonban beadványban használtatik ezen sértő kifejezés, miután itt a sérelem a nyilvánosságra ki nem hat és a hatóságnak tekintélyét a nagy közönség előtt ennyiben nem sérti, az ügyvédek fegyelmi bíróságára ruháztassák az e feletti bíráskodás joga. Megvallom, t. ház, következetesebbnek volna tartható azon eljárás, hogy ugy a szóval, mint az írásban elkövetett sértés esetében a bíráskodás az ügyvéd fegyelmi bíróságára ruháztatnék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De az igazságügyi bizottság tekintettel volt az ország viszonyaira és különösen arra, hogy a bíróságok és hatóságok tekintélye megóvandó, hogy nálunk a nagy közönségben a jogérzet megszilárdítása is kell, hogy a törvényhozásnak egyik feladatát képezze s e szempontnak hódolva, azt tartotta czélszerünek a bizottság, hogy ha in flagranti, szóval történik a hatóság vagy bíróság megsértése, a megtorlás azonnal ezen hatóság vagy bíróság által történjék; ha azonban írásban történik a sérelem, ez az ügyvéd fegyelmi bírósága elé tartozzék. Az igazságügyi bizottság meg van győződve arról, hogy az ügyvéd fegyelmi bírósága, az ügyvédi kamara fegyelmi választmánya teljes szigorral fog élni ezen jogával az ügyvédi karnak saját reputatiója érdekében azért, hogy az ügyvédséggel szemben a közönségben azon már megingatott hitet, mintha az ügyvéd nem tisztességes téren szokott volna mozogni, végképen megdöntse és a karból azon elemeket, melyek talán sértegetésekben találnák feladatukat, kiküszöbölje. Azonfelül meg van az orvosszer abban is, hogy a fegyelmi bíróság határozata ellen a Curiához történhetik felebbezés, mely bizonyára minden melléktekintettől távol, tisztán az igazság szerint fog ítélni és a sértegető ügyvédet szigorúan fogja fenyíteni. A második intézkedés vonatkozik az ügyvédi rendtartás 105. §-ára, melyben azon határozat fog-