Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.
Ülésnapok - 1884-351
276 851. országos Ülés április % 1887. mull országgyűlés tartama alatt 1883. év január havában Darányi Ignácz képviselő ur és társai által beadott határozati javaslat elfogadása által hivatalbeli elődömet utasította a ház, hogy a váltó váltójogi hatályának bizonyos korlátok közé leendő megszorítása iránt tegyen tanulmányokat és ezek alapján a váltó törvény megfelelő szakaszainak módosítása iránt nyújtson be törvényjavaslatot? 2. Tétetett-e az igazságügyministeriumban e kérdés tanulmány tárgyává ? 3. Van-e szándékom egy a szenvedő váltóképesség korlátozását eszközlő törvényjavaslatot a legközelebbi időben a ház elé terjeszteni?" Ezen hozzám intézett kérdésekre a választ van szerencsém most megadni. Igenis van tudomásom arról, hogy még 1883. évi január hó 24-én a ház elé terjesztetett azon határozati javaslat, melynél fogva a szenvedő váltóképességnek a csekélyebb összegű váltókra vonatkozólag korlátozó intézkedések alá való helyezésére és ez irányban tanulmányok tételére az igazságügyminister azzal utasíttatott, hogy e tanulmányok alapján a ház elé törvényjavaslatot terjeszszen. A háznak ezen utasítása az igazságügyministeriumban követtetett is, a mennyiben szélesebb körben történtek intézkedések az iránt, hogy az érdekelt szakkörök ezen felvetett kérdésre nézve véleményt nyilvánítsanak. Boldogult hivatali elődöm azon tanulmányok alapján, melyeket ő tett volt, nem látta magát azon helyzetben, hogy a ház elé törvényjavaslatot terjeszszen. Átvévén az igazságügyi kormányzatot, azonnal foglalkozni kezdtem e tárgygyal és a tárgyalások folytatása iránt intézkedtem. E szerint tehát az ügy most is folyamatban van. Azt hiszem azonban, a t. interpelláló ur is el fogja ismerni ezen kérdésnek felette nagy fontosságát, mert nemcsak a lehető visszaélések korlátozásáról, de nagyrészt és főleg arról van szó, hogy a hitelképességet ne vonjuk meg bizonyos osztályoktól és ennélfogva itt fontos közgazdasági szempontok irányadók. Én tehát kötelezem magam arra, hogy miután ma még nem vagyok azon helyzetben, hogy végleges nyilatkozatot tegyek, a tanulmányokat folytatni fogom, hogy a ház határozatának azok alapján eleget tegyek. Kérem válaszomat ezek alapján tudomásul venni. (Helyeslés jobbfelol.) Br. Andreánszky Gábor: T. képviselőház! (Halljuk!) Bocsánatot kérek a t. igazságügyminister úrtól, hogy feleletében az őszinteségnek némi hiányát veszem észre, én azt a kérdést intéztem többek közt, hogy tétettek-e tanulmányok az igazságügyminister ur által és a minister ur azt felelte, hogy igenis a tanulmányok ma is, 4 esztendővel később, még folyamatban vannak. De t. ház, azon munkaprogrammban, melyet a t. igazságügyminister ur a költségvetés tárgyalása alkalmával előadott, egy szóval sincs említve ezen kérdés, melynek pedig fontosságát maga a t. igazságügyminister ur is elismeri. Én mindeddig azon véleményben voltam hogy a t. minister ur ezt vagy igen mellékes kérdésnek találja, de ebben csalódtam és örvendetes tudomásul vettem, hogy maga is fontosnak jelzi e kérdést, vagy feszélyezve van a miuister ur a pénzügyek által abban, hogy e kérdést ép most vesse fel a ház előtt, mert azt igen nehézkes volna elhinni a t. minister úrról, hogy ő, ki hosszas birói praxissal bir és ki nem a sors különös szeszélye által jutott tárczájához, mint a t. ministerelnök ur a pénzügyi tárczához, (Derültség balfelől) ebben a kérdésben ne birna teljesen megállapodott véleménynyel és hogy 4 évi tanulmányok alapján a ministerium ezen igen fontos, de egészben véve rövid törvényjavaslatot ne terjeszthetné a ház elé. Ha talán van ennél fontosabb kérdés, oly kérdés a minister ur tárczájában, mely nagyobb köröket, az egész nemzetet érinti, de az bizonyos, hogy ennél égetőbb kérdés nincsen; nincsen pedig a szegény népre nézve. És ha a t. minister ur oly fontos ügyekkel foglalkozik, mint például a chilei köztársasággal való szerződéssel, azt hiszem, sokkal fontosabb tárgy a váltóképesség megszorítása. Azt mondom, a legégetőbb kérdés, mert naponta, lehet mondani, minden órában fosztatnak meg ennek alapján birtokaiktól az emberek s akkor az igen gyenge, igen sovány vigasz arra, a ki koldusbotra jutott, hogy a minister ur tanulmányozza ezt a kérdést és évek múlva talán vagy nyújt be törvényjavaslatot, vagy nem nyújt be. Oly fontos pedig ez a kérdés, hogy vagy meg kell szorítanunk a váltóképességet, vagy pedig azt az intézkedést kell létesítenünk, hogy a népiskolák csak oly tanulókat oktathassanak az irás mesterségében, kik már censuráztak a váltójogból, mert az irás tudománya egy danausi adomány marad a szegény népre nézve, míg csak azt tanulja, hogy nevét képes leírni egy hosszúkás papírszeletre. Vagy talán felekezet és néposztály elleni izgatás volna ez; ez pedig mostan, midőn 70 milliós hiány fedezéséről van szó, igen kényes kérdés volna, melyet a t. kormány szivesebben abbahagy ? Mert, t. ház, igaz, hogy az a nebántsd virág, a zsidóság nincs nagyon veszélyeztetve a váltóképesség jelenlegi féktelensége által, mert annak van ez ellen egy igen jó orvossága és ez egyszerűen az, hogy ha szorítják őtet, ráíratja hamarjában birtokát vagy testvérére, vagy feleségére, vagy sógorára, vagy gyermekeire, vagy vagyonára álfoglalást eszközöltet ; a ki pedig ezekkel a remediumokkal él, t. ház, az teljesen érett a határtalan váltóképességre. De egyúttal az ilyen vagyoni eskamotirozás indokolná is azt a rendkívüli gyoisaságot, melylyel a váltóeljárás bir. Ebből is láthatjuk azt, t.
