Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-346

222 346. országos fiiéi műreuius 24. 1SS7. politikusok, hogy az 1868-1873. és 1381-iki kiegyezéseket egy ujjal pótolják, mely amazokba belemagyarázza mindazon jogokat és praetensiókat, melyeket a horvát nemzeti pbantasia még elképzelhet, a nélkül, hogy az uniót felbontsa. Ezt az úgynevezett nemzeti párt nem akarja tenni, meri az unió Horvátországnak hasznos, szakítása káros lenne és bizonytalan eredményű. A horvát ellenzéki pártok részben osztrákjfoederalisták, részben oroszbarát panszlávok. Kiaknázni Magyarországot az nnio révén, ez a horvát nemzeti párt álláspontja és nyitva tartani mögöttük az ajtót, hogy a mikor nekik tetszik, a jogi ürügy czíme alatt az unióból kiléphessenek." S hogy a Pesti Naplónak ezen kijelentése nem felhőre épített, szabad legyen még a horvátszlavón tartománygyülésben 1878. január 15-én és 16-ikán mondottakat is a t. képviselőháznak és a majdan nemsokára kiküldendő országos bizottságnak figyelmébe ajánlanom. Megtámadtatván a Magyarország és a HorvátSzlavón országok között kötött kiegyezés, Kukuljevics képviselő kifejezi reménységét, hogy eljön még Horvátország függetlenségének ideje. (Mozgás.) Január 16-ikán Miskatovies képviselő —talán az ezuttali országos bizottságok horvát-szlavón részről jegyzője, nem tudom, csak azt tudom a lapokból, hogy Miskatovies képviselő volt — azt mondta: ő is barátja Horvátország függetlenségének, de nem hiszi, hogy ez áídásteljes mértékét öntené ki Horvátországra. A magyarok különben talán örömest felvennék a horvátoktól netán elibük dobott keztyűt; a nemzetnek nyitva áll az út a harezra; kezdje meg! Mindenesetre kedvezőbbek most az esélyek arra, midőn az orosz hadak Drinápoly előtt állanak, mint 1723-ban, midőn az akkori tartománygyülés a kiegyezés revisióját elfogadta. Takics képviselő: „A kiegyezés pénzügyileg Horvátország előnyére ütött ki. Constatálja, hogy a korábbi időkhez képest, a mikor még csak helytartóság sem volt Horvátországban, hanem csak vármegyék voltak és Zágrábban magyar censor ült, igen nagy haladás történt és reményli, hogy e haladás, habár lépésről lépésre, de ezután állandó lesz." És ugyancsak január 16-án megtámadván többen a kiegyezést, Zsivkovics állt fel annak védelmére s ezt monda (olvassa): „Az első kiegyezés, mondjanak bármit, kiküzdötte Magyarországgal a paritást. A második kiegyezés a honi kormány önállóságát állapította meg s pénzügyi tekintetben is kedvezőbb helyzetbe hozta az országot. Ha a harmadik kiegyezés, melyet talán a jövő országgyűlés fog megalkotni, egy lépéssel tovább megy, adja Isten, meg leszünk vele elégedve. Ezért azonban nem szabad követ dobnunk a kiegyezésekre, mert ezek szabályozták a testvérországok között a bilaterális viszonyt. Nem szeretné, ha beszédéből valaki azt következtethetné, hogy Horvátországnak pénzügyi önáliásra kell törekednie. Az illusio. Minden pénzügyi szakember ily önállóság ellen nyilatkozik, mely ha kívánatos és elérhető volna is, a létező bajokat nem orvosolja." T. képviselőház! Gondolom, minden komoly politikus Magyarországon, a ki Magyarország állami egységét és területi épségét óhajtja, komolyan meg fogja gondolni e jelenségeket és hányjon rám bárki követ, a miért kötelességemnek tartottam itt ezeket előadni; én meggyőződésemet követve tettem ezt; (Éljenzés a szélső baloldalon) mert én nagyon jól tudom, hogy a testvéri kéznek testvéri kezet nyújtunk, de azt is tudom, hogy jobb szeretek egy nyilt ellenséget, mint egy alattomost, magát testvéremnek, barátomnak mondót (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Az ellenség fegyverétől nem féltem Magyarországot, hanem egy rokonnál mutatott áltőrrel az eddigi tapasztalatok szerint mindig Magyarország sebeztetett meg és mert óvni, inteni akarom a t. házat, hazámat, nemzetemet és hazám törvényhozóit, hogy a magyar állam érdekéről is ne feledkezzenek meg, midőn másoknak testvén kezet nyújtanak, ellenindítványt tartok kötelességemnek letenni a ház asztalára. (Olvassa.) Ellenindítvány a magyar országos bizottság 485. számú jelentésével szemben. „Tekintve azt, miszerint a magyar országos bizottság azért küldetett ki, hogy igyekezzék a fennálló törvények alapján minden netalán felmerülhető félreértést elenyésztetni, ennek daczára mégis a horvát-szlavón bizottság több oly kivánatainak teljesítését helyeselte, melyekre nézve saját kijelentése szerint is a kiegyezési törvényekből kötelezettség nem következtethető; tehát e ténynyel átlépte kiküldetésének hatáskörét. Tekintve azt, hogy az országos bizottságnak azon véleménye, hogy a horvát-szlavón bizottságnak ily kivánatai nem is állnak a törvénynyel ellentétben, Magyarországnak pedig sem méltóságát, sem állami érdekeit nem sértik, még ha a valóság az ellenkezőt nem is bizonyítaná, minden esetre lenne ez a kiegyezési törvényekben nem foglalt kedvezményeknek megadása, tehát törvénymódosítás, túlterjeszkedés,, a mi e bizottság hatásköréhez ismét nem tartozott. Tekintve azt, hogy a nyelvkérdésben is annyira hajlandó volt a bizottság a fennálló törvények rendeletén túlmenni, a miként ezt Magyarország méltósága és állami érdekei meg nem engedik. Tekintve azt, miszerint 19 évi szomorú tapasztalat bebizonyította azon sajnos tényt, hogy