Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-346

SIS 341 országos ülés márczins 24. 1SS7. Horvátországgal nemcsak a törvényen, de az értelmeken is alapuló barátságos jó viszonyban legyünk, mint voltunk hosszú századokon át és épen azért ugy mint a t. előadó ur és a t. háznak túlsó oldala — tudomásul, még pedig sajnálattal tudomásul veszem azt, hogy a kiegyezési tárgyalások ez alkalommal ezélra nem vezettek. Midőn ezt ugy a magam, mint t. elvbarátaim nevében habozás nélkül kijelentem, egyúttal kötelességemnek tartom mégis a regnicolaris bizottság elaboratnmára, a melynek szerkezeti tökélyét készségErei elismerem, némi megjegyzést tenni. Követni fogom a t. előadó ur példáját abban, hogy magam sem fogok részletekkel tüzetesen foglalkozni, mert hiszen igaza van, hogy miután a kisérletmeghiusult, a dolog tulaj donképen tárgytalanná vált. De miután mégis megtörténhetik — épen azért, mert remélem én is — hogy nem hosszú idő múlva ezen tárgyalások újból felvétetnek, megtörténhetik tehát, hogy a most megszakított tárgyalásoknak némi következménye is lehet, ezért szükségesnek tartom ezekre és az ott történtekre nézve véleményemet elmondani. A tisztelt előadó ur — nem késelkedem benne — a legőszintébb meggyőződéssel és jóhiszemű seggel mondja, hogy a regnidolaris bizottság egy hajszállal sem terjeszkedett túl azon hatáskörön, amely számára ki lett jelölve ; de bocsánatot kérek, én ezen nézetet teljesen magamévá nem telietem, mert vannak azon engedmények között, melyeket a bizottság kilátásba helyezett, olyanok, a melyek igen komoly megfontolást érdemelnek és a melyeknek némelyikét én a magam részéről minden jóakaratom mellett, melylyel Horvátország iránt viseltetem, helyeselni nem tudom. Csak néhányat fogok felemlíteni. Teljesen helyeslem, hogy például a bizottság, daczára annak, hogy az 1868-iki törvényben erről szó nincsen, belenyugodott abba, hogy azon előirányzatok, a melyek itt a horvát bcligazgatásra vonatkozólag készíttetnek, előzetesen közöltessenek a házzal azért, hogy alkalma legyen esetleg megjegyzéseket tenni. Ez helyes, ebbe. éu szívesen belenyugszom. Helyesnek és méltányosnak találom azt is, hogy a törvényekben alakilag is kifejezést találjon az, a mikor ezek horvátországi ügyeket is érintenek, hogy formailag is megkülönböztethetők legyenek az autonóm törvényektől. De már a harmadik pontnál egy oly concessiót látok, a melyről szerintem csakis az alaptörvénynek, vagyis az 1868 iki kiegyezésnek revisiója alkalmával lehetne szó s ez vonatkozik arra, hogy a regnicolaris bizottság belenyugodott abba, hogy oly nemzetközi szerződések megkötésénél,a melyek Horvátországot is érdeklik, a bán is meghallgattassák, bár a nélkül, hogy az ő véleménye a tárgyalásokat megakaszthatná. Engedelmet kérek, ez igen megnehezíti a magyar kormány eljárását, mely nemzetközi kérdések tárgyalásánál már ugy is kötve van egy másik állam kormányához. És ezzel Horvátországnak határozottan egy új joga ismertetik el, mely az 1868-iki törvényben nincsen elismerve, mert ezen jognál fogvaő közvetlen befolyástgyakorolhatna & nemzetközi tárgyalásokra. Ez minden esetre, ha megadható engedmény is, csak akkor adható meg, ha a túlsó félnél oly méltányosság és engedékenység találtatnék, a minőt a magyar országos bizottság a maga részéről tanúsított. Van azonban egy másik pont, a melyre nézve határozottan kijelentem, hogy azt nem irnám alá. A bizottság ugyanis kijelenti a maga részéről, miszerint nincs kifogása az ellen, hogy a magyar kormány központi hivatalai Horvátországban vagy a mint a jelentés helytelenül mondja a „közös hivatalok" — mert a törvény mindig csak központi hivatalokról szól s csak a kormányt és az országgyűlést nevezi közösnek, ámbár erre nem helyezek nagy súlyt — ezentúl magyarbor vát-slavon hivataloknak neveztessenek. Én, t. ház, nem tudom, hogy a bizottság minő alapon vélte ez engedményt megadhatni, mert én ugy tudom a századok óta fennálló közjogból és az 1838 iki törvényből is, hogy mikor azt mondjuk: „magyar királyi", ebben benn van Horvátország is. Ha, t. ház, mi belenyugszunk abba, hogy a magyar királyi czímhez a horvát-szlavón czím is hozzátétessék, akkor azt is követelhetik, hogy a magyar király czírae ne az legyen : Austria császárja és Magyarország királya, hanem: Austria császárja és Magyarország, Horvát- és Tótországok királya. Ez, t ház, oly rendkívüli fontos közjogi kérdés, a melyre nézve az előadó ur, szerintem nem mondhatja azt, hogy egy hajszálnyival sem lépték túl a saját hatáskörüket, mert ez sokkal több egy hajszálnál. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A t. előadó ur szép jelentésének vége felé azon reményét fejezi ki, hogy nemcsak a tárgyalások megszakítását fogjuk tudomásul venni, hanem hogy helyeselni fogjuk azon előzékenységet is, a melyet a magyar bizottság a horvát bizottsággal szemben tanúsított. Én s magam részérői is helyeslem az előzékenységet, de egy feltételt kötök hozzá és ez az, hogy az előzékenységért előzékenységet találjunk; mert ha vau tér, a hol áll azon latin mondás : do ut cles, az a nemzetközi tárgyaknál van. Megjegyzem mellesleg, hogy a „nemzetközi" kifejezést csak abusive használom, mert hisz a „nemzetközi" szót csak két külön állam közti tárgyalásoknál szokás használni, de mivel más alkalmas kifejezés nincs, ezt használom. Az előzékenységet ily föltételek mellett nagyon szívesen üdvözölném. De vájjon kölcsönös volt itt az előzékenység ? A bizottság például bele nyugodott, illetőleg kilátásba helyezte, hogy az országgyűlés, ha majd létrejön a kiegyezés, bele fog nyugodni, hogy Horvát-