Képviselőházi napló, 1884. XVI. kötet • 1887. február 24–május 25.

Ülésnapok - 1884-343

S4S. ©ríssigos ülés márczins If. I8S7. 18IS ur már egyszer bólintott a fejével, mikor ezt felhoztam. Nem arról van szó, mikor a baj kiüt, hogy a központi biztos cselekedjék, hanem arról, hogy a hatóságnak meg vannak a maga közegei, orvosai, hogy ezek intézkedjenek és biztosíttassanak emberileg mindazon feladatok, a melyek arra szükségesek. Én kimondom egyéni nézetemet ugy a mint érzem, hogy én sokkalta jobban látnám biztosítva a himlő ellen a társadalmat akkor, ha annak kitörésekor a hatóság megtenné valóban a maga szigorú intézkedéseit és a végrehajtás iránt felügyelne, a mi nem egyéb, mint a betegeknek elkülönítése, mint oly bypotheticus eljárással a minő a himlőoltás. Én nem álltatom magamat, bizonyos, hogy dr. Jenner találmánya a maga idejében morális hatása szerint nagyszerű volt. Igaz, hogy ragyavert embert sokkal nagyobb számban láttánk ezelőtt, mint most; de még kérdés, vájjon a himlőoltás következménye volt-e, vagy annak kifolyása, hogy a nemzetek, egyáltalában a társadalom szervezettebb, hogy a társadalmi viszonyok javultak, hogy a közkórházak sem azon borzasztó botrányos intézetek, a mik voltak ezelőtt, hogy a ki a kórházba került, a társadalomból ki volt zárva. Tehát általában constatálom, hogy a civilisatio a betegségre nagyobb hatással van, az orvosi dolgok tágabb körre terjedtek, szerintem ez csökkenti a bajt. Én csak arra akartam utalni, hogy ma még nem vagyunk ott és különösen Magyarországon nem vagyunk ott, hogy ne tegyünk ezen dologban többet, még pedig egész erélylyel. Mert a ki látja Magyarország municipiumaiban azon pöczerendszert, azzal a szenynyel és elhanyagoltsággal s ezt ugy ismeri, mint én, annak fogalma van, hogy ott általában minden ragályos nyavalya tenyésztő fészket talál és onnan nem űzhető ki. Ismerek városokat és municipiúmokat, melyek mindig hajlandók diszdeputatióval járulni a kormányhoz, megköszönni bizonyos kegyeket, a melyekre nézve én indítványba hoznám azt, hogy évenkint országos költségen kisepertessenek és kimeszeltessenek; (Élénk derültség hálfelől) mert mig nálunk a köztisztaság és más ilyfélék iránt nem lesz meg a kellő figyelem, addig hiába fogunk mi közegészségügyi törvényeket hozni és védhimíő oltás után kiáltani, mert a végrehajtás rossz, az ellenőrzés még rosszabb és mig ezek nem javultak, semmi rendszabály nem ér sokat. Ezeket tartottam szoros kötelességemnek e törvényjavaslat tárgyalása alkalmából magam részéről elmondani. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nendtvich Károly: T. képviselőház! (Halljuk !) Kekem nem volt szándékom e tárgyban felszólalni, de mintán annyi különféle véleményt hallottam, kötelességemnek tartom szintén e tárgyban tapasztalásaimat és nézetemet elmondani. (Halljuk!) Igen jól tudom, t. ház, hogy számosan vannak, kik azt állítják, hogy az oltásnak nincs semmi sikere, sőt orvosok is vannak és pedig igen tekintélyes orvosok, kik azt szokták állítani, hogy az oltásnak nincsen semmi haszna; nem óv meg senkit a himlőtől. Más oldalról vannak olyanok is, kik a himlőoltást csakugyan jó intézkedésnek tartják és akik egyszersmind azt állítják, hogy azaz embert egész életén keresztül megóvja a himlőtől. Igaz, hogy nagyon sokan vannak, kik daczára annak, hogy be lettek oltva, mégis megkapják a himlőt, de vannak olyanok is, kik nem lettek soha beoltva, még sem kapták meg a himlőt. Hogy az oltásnak mily végtelen nagy hatása van és menynyire hirja az megmenteni az emberiséget ezen borzasztó bajtól, arra számtalan, meg számtalan bizonyítékok vannak, (ügy van!) E tekintetben sehol sem vitetnek oly rendes jegyzetek, mint Poroszországban, főkép pedig a katonaságnál és ezek által be van bizonyítva, hogy mióta az oltás rendesen történik a katonaságnál, azóta alig fordul ott elő himlő. Hogy közelebbi példát hozzak fel, méltóztassék megengedni, hogy saját családomat említsem. (Halljuk!) Én Pécsett születtem, sokan voltunk gyermekek; de nem mindnyájan lettünk beoltva. Éz történt ezelőtt 75 évvel. Senki sem, kapta közülünk meg a himlőt. De emlékszem, hogy azok közül, kikkel én akkor iskolába jártam, alig fordult elő, hogy valaki a himlőt valaha megkapta volna. Ezzel ellenkezőleg a következő példát hozom fel. Ezelőtt pár évvel Budán lakván, velem egy házban volt egy tiszt, ki azt mondta, én gyermekeimet nem oltatom be, mert nem akarom, hogy különféle betegségek oltassanak be gyermekeimbe. A másik oldalon szintén volt egy család, mely gyermekeit mind beoltatta. Mi történt? Bekövetkezik a himlő. Annak az urnak, ki a gyermekeit be nem oltatta, meghalt minden gyermeke himlőben, másik családból pedig nem kapta meg egy sem. Mi lehet tehát oka annak, hogy mégis annyian, a kik be lettek oltva, megkapják a himlőt ? Annak igen egyszerű oka van és az abból áll, hogy az oltás nem történik ugy, a hogyan annak történnie kell. Méltóztassék csak venni, hogy miként történik az oltás itt a fővárosban is. Ott van a kerületi orvos, ez azt mondja: ezen és ezen a napon én oltani fogok, jöjjenek mind, a kik gyermekeiket oltatni akarják. Azok eljönnek és az orvos egy délután vagy egy-két óra alatt 40—50 gyermeket olt be ; sohasem látja többé azt a gyermeket, a kit beoltott, mert az többé nem jön el, pedig igen ismeretes dolog az, hogy valahányszor gyermeket oltanak, az orvos megtekinteni tartoznék, vájjon fogott-e az oltás és igazi himlő támadt-e rajta, J vagy nem? Nem látja tehát az orvos többé soha a gyermeket, meglehet, hogy a himlő nem is fejlődött ki; az illető anya örül annak, hogy megmene-