Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.
Ülésnapok - 1884-328
338 ; ' 28, országos ülés február 23. 1887. véleményem szerint soha sem lehet jó. De különben is, t. ház, köztudomású dolog, hogy a polgári eljárás sokkal gyarlóbb, mint a bűnvádi eljárás (Ugyvan! halfelöl) és ha a reformokat nem lehetne egyszerre behozni az egész vonalon, azt hiszem ott kellene kezdeni, a hol égetőbb a szükség és hogy ennélfogva mindenekelőtt a polgári eljárásban kellene a szóbeliséget meghonosítani. (Helyeslés balfelöl.) Igazságügyünk azon részében, mely a bűnügyek ellátására vonatkozik, kivált összehasonlítva a jelent a múlttal, van némi haladás, ez kétségbevonhatatlan. A büntetőtörvénykönyv életbeléptetése felette szigorúvá, de legalább az első fokon sokkal egyenletesebbé tette a judicaturát, tudományos alapokat kölcsönzött az ítéleti indokolásoknak s e mellett a büntetőjogi literaturának is lendületet adott. A büntető eljárás az elsőbiróságoknál szóbeliség és közvetlenség mellett nyilvánosság ellenőrzése alá helyeztetett; a közönség érdeklődése a jogszolgáltatásnak ezen neme iránt feltámadt és növekedőben van; (Halljuk!) szóval itt — e téren, a mi illeti a törvénykezési szempontot — van haladás, az kétségbevonhatatlan. Sajnos azonban, hogy ezen kedvező eredmény nem érezhető s nem észlelhető egyszersmind igazságügy-politikai tekintetben is. A felsőbb biróságok, a két felebbviteli fóruma maga elavult actaszerű referadalis eljárásával az első fokon érvényesült szóbeliség és közvetlenség minden eredményét és minden vívmányát meghiusítja, sőt megsemmisíti; a közönség érdeklődése pedig nem egyéb itt, mint tárgytalan spectaculum. (Igaz!) A felebbezések végtelen hosszadalmas és lassú elintézése minden oldalról való elégedetlenséget és bizalmatlanságot támaszt s a büntető jogszolgáltatás minden czélját felforgatja. (Igás!) Büntető pereink rendszerint évekig húzódnak. Gyakran 3 —6, sőt több esztendőbe kerül, mig valamely büntető per végrehajtással befejeztetik. És én kérdem az igen t. minister úrtól, vájjon mit gondoljon és mit tarthat a mi igazságszolgáltatásunkról az a káros vagy sértett fél, a ki a törvényes elégtételre 5—6 évig várakozni kénytelen s mit mondhat az a szerencsétlen vádlott, a ki egy esetleg suhancz korában elkövetett csiny miatta botlás után 5—6 évvel, tehát érett férfi korában lehet, hogy teljesen megjavulva, az időközben megalapított család köréből kiragadtatik és börtönre hurczoltatik akkor, a mikor az idők folyása a megsértett jogrend csorbáit már teljesen kiegyenlítette és feledésbe juttatta?! (Igaz!) A mi büntető törvénykönyvünk a büntettek és vétségek elévülésének elméletét elfogadta. A vétségek három, a büntettek pedig öt, illetve több esztendő alatt mind elévülnek. Nem égbekiáltó tehát, hogy ugyanazon büntető törvénykönyv mellett a büntető eljárás Damocles kardja gyakran a büntetendő cselekmény elévülési idejét meghaladva, ott függhessen a vádlottak feje felett? Tudom, hogy ez ellenében azt lehet felhozni, hogy ezen a bajokon csak egy jó büntető perrendtartás segíthet s minthogy egy ilyen már készülőben van, hát várjuk be és addig hallgassunk. Hogy a jelzett bajokat csak egy jó büntető perrend változtathatja meg, azt én is tudom, hanem én épen attól tartok, tartok pedig különösen azok után, miket a minister ur tegnap mondott, hogy az a javaslat, mely jelenleg készül, az nehezen fog segíteni a bajokon, mert ugy vagyok értesülve" s ennek bizonyos affirmatióját találom a minister urnak tegnap erre nézve tett, bár nem egészen kimerítő nyilatkozatában is, hogy a felebezést partialis reproductióval és csonkított közvetlenséggel fenn akarja tartani. No, t. ház, ha ez csakugyan megvalósulna, akkor én minden jóstehetség nélkül is merném állítani, hogy ez a perrendtartás lehet majd minden tekintetben valóságos mestermü, de a mi legnagyobb bajunkat, a bünpereknek iszonyú lassú menetét, azt nemcsak hogy nem sanálná, de sőt ellenkezőleg, a helyzetet csak rosszabbítaná. (Ugy van!) Akkor inkább maradjunk a régiben, mert e mellett, itt-ott az egyes biráknak erélye, ügyessége és buzgósága legalább enyhítheti a calamitást, de egy nehézkes complicált rendszer törvénybe foglalva, tönkre teheti még az egyéni jóakaratot is. De nem akarok e kérdésnél immorálni, talán nem is volna helyén budgetvitánál, lesz rá elég alkalmunk, ha előttünk lesz a javaslat. Egyet azonban már most is ki kell jelentenem és ez az, hogy meggyőződésem szerint minden oly kísérlet, mely a bűnvádi eljárásban az első fokon érvényesült közvetlenséget és szóbeliséget a felsőbb forumoknál denaturalisalhatná, tehát minden oly perrend, mely a felebbezést a ténykérdésben fentartani akarná, nem javulása, hanem megrosszabbítása lenne a mostani állapotoknak, kivált ha az ilyen felebbezés, pláne mindkét felsőbb fórumnál engedtetnék meg, mert hiszen, hogy ez a felebbezési eljárás az adott viszonyok között más is lehetne, mint actákból való revisió, tehát írásbeliség, arra még csak gondolni sem lehet. Igaz, hogy ennek van praecedentiája a mi mostani bűnvádi eljárásunkban. De, t. ház, ez az állapot mindig csak ideiglenesnek volt tartandó, most pedig a büntető eljárás végleges berendezéséről van szó, hisz épen annak a mostani állapotnak tulajdonítandó az a roppant restantia, a felsőbb bírósági ítéleteknek egészen hasonló esetekben észlelhető különfélesége, az in peius reformálásnak komolyan aggasztó tünetei és mindenekelőtte az egészen különböző elvi alapokon és
