Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.
Ülésnapok - 1884-327
327. országos Slés február 2!. 1887. 327 egyesek jogainak épségben tartásában a másokkal való érintkezésben, vagyis a magánjog megvalósításában, az összes erre vonatkozó rendelkezéseket a polgári és büntetőjog magában foglalja az öszszes szabályokat, melyek szerint a mindkét igazgatás foganatosittatik a polgári és bűnvádi eljárás. Azon czélra tehát, hogy a magánjogra nézve, mely a közéletben a legnagyobb jelentőséggel bir, szilárd támpontokat nyerhessünk, főleg a jelenünknek teljesen megfelelő polgári törvénykezés alkotása égetően szükséges, melynek a jelenlegi egész művelt Európában elismert legfontosabb alapelvekre kell támaszkodnia; ezután avval kapcsolatban álló polgári és bűnvádi eljárás. Nem szükséges, hogy a törvényhozás, ha sikeres akar lenni, egyes törvények tömeges alkotása, vagy szétdarabolásával foglalkoztassa magát és hogy töredékeket, vagy létrészeket állítson elő, hanem szükséges egy szilárd egészet létrehozni; mert a polgári és a büntetőjog, úgy a polgári- és bűnvádi eljárás ugyanazon jogeszme kifolyásai, melyet mindenütt kell érvényesíteni, hol a czél különlegessége vagy korlátozást, vagy bővítést nem kivan. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) De daczára annak, hogy a törvényhozás elvájaszthatlan kapcsolatban áll és egy valódi egységes rendszert kell követnie, rendszerint a polgári törvénykönyv a polgári eljárásra való tekintet nélkül szerkesztetik, ép így áll a dolog a büntető törvénykezésben, a polgári perrendtartás összeállíttatik és figyelembe nem vétetik a bűnvádi eljárás egyenkint küldetnek a törvényhozás ezen gyermekei a világba, holott ezek egy családhoz tartoznak, melynek valódi és igazi értékét csak az egész adja meg. (Élénk helyeslés jobbfelől.) A törvényhozás munkásságától a magánjogra vonatkozólag a legtöbbet várjuk, elismerjük, hogy a polgári törvénykönyv alkotása sok nehézséggel jár és sok időt vesz igénybe, de tudjuk azt is, hogy az idő sürget, hogy a késlelkedésnek ott nincs helye, hol a hiány nagy, nem követélünk hasonló eljárást, mitafranczia törvényhozó bizottság példája mutatja, mely eléggé tanúsította, mit tehet a belátás, tevékenység és buzgalom a törvényhozási szakban, midőn négy hó alatt a javaslatot az ottani polgári törvénykönyvre nézve létrehozta; egy törvényt, melynek magas értékét jelenleg sem lehet kicsinyelni, (ügy van! jobbfelől.) A mostani gőz, villám és delej esség korában, melyben a hatalmas élet minden téren gyorsabban lüktet, nem is helyes sokáig munkálkodni a polgári törvénykönyven, mert minden áj átvizsgálás a törvényhozás körforgásának rovására megy és mig a végső ponthoz érkezik, a korábban született már elavult, (ügy van ! Igás! jobbfelől.) A polgári és bűnvádi eljárásnak egész új utat kell nyitni, szakítani az eddigi elvekkel, a múltnak súlyát le kell dobni, az érdem többé ne temettessék el a közméltánylat és elismerés nélküli irományporban, az iratok titkának el kell tűnni, a bírónak a sötét és komor hivatalszobájából ki kell lépni a nép közé és az anyagi jognak az eddigi alakszerűségeket le kell győznie a nyilvánosság és közvetlenség behozatala által. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Egyedül ezen ügyrendszer felel meg a jelen követeléseinek; ez van hivatva a jogot valósítani, a jogtalanságot gátolni, az igazság kipuhatolására, mely a pernek főelve, szolgálni és elhárítani ama hátrányokat, melyek bizonyosan beállanak, ha az anyagi jog az alakiság túlbefolyása által háttérbe szorul; mint ha a jog a per miatt léteznék, (ügy van! jobbfelől.) Kétségen kivül áll, hogy a nyilvánosság és közvetlenség jó és magas értékű, mivel ezzel a jog szabatos és szilárd kiszolgáltatása által a perlekedési vágy talaja elvonatik, a sok vita a biztosabb, olcsóbb és gyorsabb jog javára elesik, ut nyilik a természetes jogszükségletek fejlődésére, a jog és a nép öntudata közt létező ellenmondás többnyire kiegyenlittetik, a gyakorlat élénkebb és az elmélet gyakoriatiabbá tétetik, mert siralmas jelenség az, mikor a perben iratokból kell a jogot kibontani. Nem szabad, hogy a birói kar a jelenlegi rendszer alatt nyomorogjon, ki kell emelkednie tudományos miveltség és jellemszilárdság által érdem,hasznavehetőség, részrehaj latlanság, hasznos birói működés első feltételei a legfontosabb élet, viszonyok megbirálásában, melyek a nyilvánosság által igazi világba helyeztetnek, mely nyilvánosságnál az anyagi jog nem merül el az alak alatt és inkább maga a jog, mint az alakiság érvényesül. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Tagadhatlan, hogy oly új rendszer a jelen jelentékeny megingatását rejti magában, de azzal sok rothadt és korhadt elenyészik, ennek hatásai az egész bírósági szervezésre nyomós befolyást fognak gyakorolni, mi által birák és ügyvédek a nyilvánosság hatalmas ellenőrzése alá vettetnek, a perek hamarabbi lejártatása lehetővé válik, abiróságok túlterhelése mellőztetik, a peres ügyek elhurczolása fölötti panaszok elnémulnak, a felső bíróságok oly helyzetbe juttatnak, hogy a reájok háramló követelményeknek megfelelhetnek és végre alkalmat fog szolgáltatni azon kérdés szelőztetésére, hogy az igazságszolgáltatás első fokulag csupán egyes birák által láttassék el; mert az egyes biró a néppel szüntelen érintkezésben van és az igazságot, mely mindig közel fekszik és értelmezésre nem szorul, annál könnyebben valósíthatja. (Helyeslés a jobboldalon.) Miután a nyilvánosság és közvetlenség előnyei oly nagyok és fontosak, mivel a pangást a jogéletből eltávolítja, csak azon kérdés maradt még fenn,