Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.
Ülésnapok - 1884-327
137. orsiigos ülés fthrafcr 21. 18S7. 311 zett tanító kikerülhesse kötelezettségét; hisz nálunk minden egyes iskolafentartó községet és egyes tanítókat a lehető legnagyobb szigorral kényszerítenek a kötelesség teljesítésére; ezt legjobban mutatja a 37. lap 3-ik rovata, hol láthatjuk, miként „az országos nyugdíj-intézetbe felvett községekés tanítók járulékai után fizetett késedelmi kamatok 18,392 írt". Remélem, t. ház, ez elég drákói szigorra mutat. Miképen lehet tehát azt mondani, hogy vannak olyanok, kik eddigelé kötelességük teljesítésére rászoríthatok nem voltak? Tovább megyek. A törvény revisiója elodázhatlan voltának bebizonyítására felemlítem azon tételeket, melyekkel afentartó községek és tanítók az alaphoz járulni kötelesek: minden község, bármily szegény, évenkint 12 frtot, minden polgári iskolai tanító 7 frt 50 krt, minden népiskolai tanító 6 frtot köteles fizetni évenkint. No hát, ha megnézem, t. minister ur, a künn levő követelést, a mely a6-ik lapon i.080,401 frt 79 krajczárban van kimutatva, akkor azt hiszem, hogy a 4.291,589 frt 78 krajczárban bejött összeggel szemben ezen hátralék eléggé bizonyítja, hogy a megadóztatás kulcsa oly magas, hogy azt a mostani katonás világban megürült zsebtí tanítók és községek megfizetni nem képesek. Másodszor ezen kulcs túlmagas volta mellett aránytalan is. Mert micsoda arány az, hogy a gazdag község és nagy jövedelmű tanító annyit fizessen, mint a szegény, mely alig képes tanítóját fizetni s ki alig élhet. Felhívom a minister urat, vegye elő valahára ennek a törvénynek revisióját és a szerint, a mint azt a sziv, az erkölcs és a tanítók érdeke kívánja, méltóztassék hibáit kiküszöbölni. Maga a törvény felől többet nem szólok, de kötelességem azon állításomat megokolni, mely szerint ennek gyakorlati alkalmazása nagyon gyarló és legalább is ügyetlen. Fenn kezdem, t. ház! Kezdem magánál a minister urnái Á nyugdíj-törvény a nyugdíj vagyonnak kezelését feltétlenül a minister úrra bizzák, természetesen ministeri felelősség mellett. Igen, de ez a felelősség nem egyéb, mint látszat, mert a minister ur háta mögött ott áll az erős többség, mely eljárását sohasem helyteleníti, mikor vége annak, hogy az ősi erkölcs vezessen bennünket. Mit cselekszik a minister ur ezen felelősség mellett rendelkezésére bizott nyugdíj-alappal, mely körülbelől öt millió forintot tesz ? Méltóztassanak csak megfigyelni; itt van a hetedik lapon. A minister kimutatása szerint a tőkéből kamatozó állampapírokban 820,810 forint van elhelyezve; a többit a minister ur vette kölcsön. És hová helyezte ? A 7-ik lapon II. alatt fel van sorolva. Látjuk, hogy azon díszes palotákban, a melyeket itten dicsérni és magasztalni hallottam és a melyekről Nendtwich képviselő ur megjegyezte, mikép oly pénzből lettek építve, a melyek e czélra voltak fordítandók. Én azonban ezt tagadom, mert a nyugdíj-intézetnek alaptőkéjét jogosan és czéljának megfelelőleg positiv kamatokat nem hozó palotákba beépíteni nem lett volna szabad. Elismerem, hogy a minister urnak vannak fényes palotái, de nincsenek állampapírjai, melyeknek szelvényei után befolyó kamatokból a tanítóknak segélyre szorult és jogosult özvegyeit és árváit gyámolítani lehetne. A tanítóknak csak 64-2°/» van a nyugdíjintézetben, 358°/» pedig törvény szerint kizáratik. E kizárt résznek eddig, ha tagjait csapás érte, joga volt rendkívüli segélyért folyamodni a minister úrhoz, ki a pénzügyi viszonyoknak megfelelőleg, de soha meg nem tagadva a méltányos kérelmet, segélyezte is az özvegyeket, árvákat és szerencsétleneket. Most hogy beépítette a minister ur a nyugdíj-tőkét a fényes palotákba, mi történik? Rendeletet bocsátott ki a minister ur a tanfelügyelőkhöz, mely szerint nem szabad felterjeszteni semminemű segély-kérvényt. Mit eredményezett ezen rendelet ? Concret példával fogok szolgálni. Egy tanító özvegye, kinek férje 76 éves korában halt meg, ki 56 esztendeig szolgált és utolsó állomásán 27 évig teljesítette kötelességét, akinek az egyházi község kiadja a bizonyítványt, hogy fizetése nem tett 300 forintot és hogy hűségesen és becsületesen teljesítette kötelességét, folyamodik a minister úrhoz segélyért. Öt évig nem is folyamodott, mert munkaképes volt. Öt év alatt munkaképtelenné vált s most segélyért esedezik; nem szabja ki az összeget, csak igyszól: „Engem némi segélyben részeltetni méltóztassék". A t. minister ur egyik nemes szívű magas hivatalnoka ráirja a kérvényre, hogy ajánlja. Most február 15-én megkapja a szegény özvegy folyamodványát következő hátirattal: „A kérvény s 4 darab mellékletének visszaadása mellett a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi magyar királyi ministeriumnak e hó 7-én 4,304. szám alatt hozzám intézett magas leirata alapján értesítem a folyamodót, hogy bent irt kérése födözet hiánya miatt nem teljesíthető". Én azt mondom, ha e rendelet, ha ily eljárás ahhoz a ministerhez, a kire Magyarország vallásügyeinek bölcs vezetése azzal van bizva, hogy a vallás ápolásával a szeretet országának határait terjeszsze, szélesbítse, illik: akkor én nem tudom, hol veszi kezdetét a nem illik, mely bűnné lesz az alföld szilaj lelkű csikósában. A felső kezelésről nem szólok tovább 5 átmegyek a részletes kezelésre. A részletes kezelés sem jobb, mint a felső. Elő van irányozva kamatjövedelem gyanánt a 6-ik lapon 209,019 frt87kr. Ezt felhasználja a következő czélokra: Kezelési és vegyes költség czímén 23,591 fri; 507« kr.
