Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-326

$26. országos ülés február lt. 1SS?„ 18a nyilatkozataiban, tehát abból áll, hogy a béke megzavarásának eshetősége ma a rendesnél nagyobb valószínűséggel bir. T. ház! A kormánynak egy ily nyilatkozata önönmagában is nagy súlylyal birna; de valljuk be őszintén, hogy az nem foglal magában bármi olyasmit, a mi hihetetlennek, vagy meglepőnek látszhatnék azok előtt, a kik az eseményeket figyelemmel kísérik. Ellenkezőleg a kormánynak e nyilatkozata tuíajdonképen csak azt erősíti meg, a mit mindnyájan tapasztalunk, a mit mindnyájan látunk, a mit mindnyájan érezünk. Bizonyos az, hogy évek óta annyi gyúanyag Európában felhalmozva nem volt, mint ma. Két nagy probléma körül, egy nyugati és egy keleti probléma körül forog Európának izgatottsága. Két valóságos ttízakna ez, t. ház, a melyiknek egyike, a keleti probléma, monarchiánkat és legelső sorban hazánkat életérdekeiben érinti. (Igaz! Ugy van! bálfelől) És ezenfelül a helyzetet sajátságosan jellemzi az, hogy nem annyira a dolgoknak természete, mint inkább bizonyos ambitióknak tacticája, ezen két akna közt oly szerencsétlen összeköttetést létesített, hogy az egyiknek felrobbanása igen valószínűvé teszi a másiknak is felgyulását. Ez az, a mit mindnyájan észlelünk és a mit mindnyájnn tapasztalunk. És midőn most a kormény ezt az általános tapasztalást megerősíti, akkor lehetetlen, hogy a kormány e nyilatkozatainak teljes hitelt ne adjunk, azokat teljes súlyúaknak el ne ismerjük. A kormánynak felelőssége azért nem csökken, a kormány a maga felelősségére teszi azon nyilatkozatokat, a melyek által mintegy a hivatalos bélyeget rányomja azon tapasztalásokra, melyeket mindegyikünk is tehet. De ránk nézve saját tapasztalataink ez a találkozása a kormány hivatalos nyilatkozatával, lehetetlenné teszi azt, hogy ez utóbbiakat elhatározásainkra nézve mérvadók gyanánt el ne fogadjuk. S már most ha ez igy van, t. ház, ha a helyzet csakugyan olyan, hogy ámbár összes törekvésünk a béke fentartására irányozva volt és marad ezentúl is, ámbár ezen czél elérése iránt alapos reményt táplálhatunk, de az ellenkezőnek lehetősége is közelebb áll, mintsem rendes időben, akkor vélekedésem szerint, t. ház, meg van adva az az elutasíthatatlan, az a súlyos indok, melynek nyomása alatt lehetetlen akár népfölkelési törvényünknek általunk már régebben kifogásolt tökéletlenségeire, akár pénzügyi helyzetünk súlyos voltára gondolni, hanem első sorba kell helyeznünk azt a czélt, hogy hazánk ós az a monarchia, melylyel szemben a pragmatica sanctióban a közös védelem kötelességét elvállaltuk és loyalisan teljesíteni akarjuk, minden meglepetéstől, minden körülmények között meg legyen óva és a teljes védelmi készültség állapotába helyeztessék. (Élénk helyeslés balfelöl.) Ezek a helyzetnek objectÍT ismérvei; ámde nem elég azon indokokat kutatnunk, melyek ily előterjesztésnek megtételére vezethettek. Szerintem mellőzheílen kötelesség azon czélok felé is egy pillantást vetnünk, melyekre ez előterjesztések elfogadásában nyilvánuló nemzeti áldozatkészség esetleg fordíttatni fog. (Élénk helyeslés bálfelől.) Ha ez az előterjesztés elszigetelten állana önmagában, annak szembeszökőleg pusztán védelmi jellegénél fogva tán nem volna szükséges azon politikai czélok kérdését fölvetni, melyek a véderő minden megfeszítésétől elválaszthatlanok. De jól tudjuk, hogy ez előterjesztés csak első egy sorozatban, melynek minden részlete oda czéloz, hogy a monarchia véderejének minden ágazata a teljes készültség állapotába helyeztessék. Azért azt hiszem, hogy az első ily természetű előterjesztésnél a külpolitikai czélok kérdését fel kell vetni, már azért is, mert a következő előterjesztések a mi alkotmányunk szerint nem e házban, nem e tanácskozási teremben fognak tárgyaltatni. (Ugy van! ügy van! bálfelől.) T. ház! Ugy a közös külügyminister, mint vele egyetértőíeg a ministerelnök ur monarchiánk külpolitikájának czéljait azon a ponton, a hol a fenyegető vihar ránk nézve is veszélyessé válhatik, tudniillik a keleti probléma terén, akként jellemezte, hogy monarchiánk meg van elégedve a berlini szerződésben a Balkán-félszigeten számára alkotott helyzettel, ennek határain túlmenni nem kivan; különben pedig bármely nagyhatalomnak egyoldalú hatalmi foglalását perhorrescálja és a Balkán-félszigeti államok teljes szabadságának és szerződés biztosította függetlenségének fentartását ismeri el czélul. Mi tettünk kifogást a ház ezen oldaláról ugy itt, mint a delegatióban azon eszközök ellen, melyekkel külpolitikánk e czél elérésére törekedett, magát a czélt azonban, magát azt az irányt, mely e nyilatkozatokban foglaltatik, helyeseltük és magunkénak vallottuk. A jelenlegi előterjesztés alkalmából tehát csak annyit mondok, hogy kizártnak akarom tekintetni, hogy a nemzet által bármely alakban és bármikor emberben vagy pénzben megszavazott és meghozott áldozatok más, mint az imént jelzett ^külpolitikai czélok elérésére fordíttassanak. (Élénk helyeslés bálfelől.) És egyenesen bűnt követne el az, ki a nemzetnek jóhiszeműleg felajánlott áldozatkészségét esetleg oly kalandokra kívánná fordítani, melyek az imént jelzett czélok keretén kivül esnek, azokkal ellentétben vannak. (Élénk helyeslés bálfelől.) Ennyi az, mit erre a pontra vonatkozólag a kérdés jelenlegi stádiumában elmondani szükségesnek látok. És mindezek után, t. ház, fenmarad még egy kérdé*s, mely már most a ház ezen oldalának, az ellenzéknek a helyzetét illeti. Az ellenzék, mely a kormány politikája iránt