Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-324

254 S34 orssásos ülés február 17. 1887. a ténykedése körében, a melyeket ebben a házban közelebbről még csak jellemezni sem kívánok, mert nem hihetem, hogy megtörténtek; hanem a t. minister nr legyen szíves utána kérdezősködni bizonyos gödöllői villa berendezése után, holmi mesterembereknek szolgákként felfogadása után, a kik aztán villát bútoroztak; tessék kérdezősködni bizonyos szolgákról, kik a helyett, hogy dolgoztak volna itt a műegyetemnél, a hol mint szolgák lettek felfogadva az ország pénzén, egy bizonyos gödöllői szőlőben dolgoztak; továbbá minthogy a fűtés, világítás és vízvezeték, költségek emelkedéséről folyvást növekedő előirányzatokat terjesztenek elő, méltóztassék utána nézni a műegyetem fűtési, világítási és vízvezetéki dolgai után! T. ház! Csak egy sajátságos műegyetemi specialitást kívánok még bemutatni a t. háznak. Ez a gondnoki utalvány intézménye. Ezt az arector ur találta ki, a ki maga mellé vette gazdának a gondnokot. A műegyetem szükségletére szolgáló minden tárgyat a műegyetem gondnokának hivatása beszerezni. Ezekért a tárgyakért a műegyetem pénztára fizeti az illetőket, annak a gondnoknak az utalványára, ki egyúttal quaesturai ellenőr. A gondnoki utalványra minden további számla betekinthetés nélkül, anélkül, hogy e quaestor, a pénztáros legkisebb fogalommal bírhatna is arról, hogy mi czímen, mily czélra kell a pénz, avagy csak arról is tudomást szerezhetne, vájjon jogos-e czél és követelés: egyszerűen fizet. T. ház! Hogy e gondnoki utalvány hová fajult el, erre vonatkozólag egy kis sejtést nyerhetünk azon tényből, hogy a műegyetem mostani rectora, egy kitűnő, derék ember, a ki utána néz a dolgoknak, indíttatva érezte magát, ezzel a gondnoki utalványnyal való gazdálkodásnak korlátot szabni oly módon, hogy két forintnál nagyobb összeget nem utalványozhat most már a gondnok. Ez a gondnok el van halmozva díjakkal, jutalmazásokká], átalányokkal s hogy csak egy pár díjat említsek fel, míg például a közjegyző egyszerű hitelesítésért 30 krt vesz, a műegyetem gondnoka 50 krt vesz és minden leczkekönyv másodlatáért 3 frt 50 krt fizettet magának, holott a leczkekönyv eredetijének a díja 50 kr! (Mozgás halfelől.) Elmondhatnám én itt egy szabadalmi irodának a viszonyát a műegyetem gondnokához, de én tovább ezekbe a kínos dolgokba nem megyek. (Halljuk! Halljuk!) Csak egyet constatálok, t. képviselőház és ez az, hogy bár a számvevőség évek során át sürgeti, hogy a műegyetem volt ingóságáról leltár készíttessék; az egész műegyetemre kiterjedő leltár mai napig nincs. T. képviselőház! A nélkül, hogy hasonló tényeknek felsorolásával venném igénybe továbbá t. ház becses figyelmét, engedje meg, hogy felhívjam figyelmét azon* bizonyos korhadt gerendákra, melyeknek híre nem régen bejárta az egész országot. (Felkiáltások•• Olyan másutt is van!) A műegyetem csak ezelőtt pár esztendővel építtetett fel. A vállalkozó, Grregersen három esztandeig kötelezve volt jótállással és cautióval. Most miután Gregersennek a három esztendői kötelezettsége lejárt, ő a ministeriumhoz fordult és azt mondotta, hogy mivel az én kötelezettségem lejárt, tessék megvizsgáltatni az épületet és kérem a cautiom kiadatását. A t. minister ur az államépítészeti hivatal részéről megbízottakat küldött ki, kikhez a műegyetem részéről a gondnok csatlakozott. Csodálatos módon mellőztetett maga az építész. Ez a bizottság a műegyetem épületét megvizsgálva, valami 35 — 36 helyen felszakittatta a téglákat a padláson, azonban a termek közepén, nem pedig a falak szélén, hol a víztől rendesen rothadni szoktak a gerendák, a mit pedig a szakértők is tudnák. Természetesen a termek közepén szárazak voltak a gerendák és jegyzőkönyv vétetett fel, hogy minden rendben van. A cautiót ennélfogva kiadták G-regersennek, de alig hogy kiadták, nemsokára elterjedt az a hír, hogy a műegyetem gerendázata rothadt, a műegyetem recseg-ropog és az egész második emeletet meg kellett támasztani már szeptember havában. De, t. ház, nemcsak a fő és vezető emberek gazdálkodása ilyen, hanem másoké is, a kiket most már nem említek, mert ez csakugyan nagyon odiosus volna. Csak azt érintem meg, hogy mily mértékletes és takarékos gazdálkodás az az ország pénzével, hogy például egy tanár, kinek alig van 6—8 vegyészeti hallgatója, körül veszi magát 5 szolgával. Van saját laboránsa, borászati laboránsa, házi szolgája és két könyvtári szolgája. Ez a tanár roppant vegyészeti anyagot használ el, melyet az ország fizet meg s én csak arra volnék bátor kérni a t. minister urat, kegyeskedjék arra vigyázni, hogy az legalább tisztán intézeti czélokra használtassék fel, nehogy táplálékot nyerjenek a keringő hírek. Trefort Ágoston, vallás- és közoktatásügyi minister: Tessék azokat elmondani! Dobránszky Péter: Hát nem volt elég, a mit eddig elmondtam ? Szolgálhatok többel is. Trefort Ágoston, vallás- és közoktatásügyi minister: Csak tessék folytatni! Dobránszky Péter: Én oly tényeket soroltam fel, t. ház, a melyeket bizonyítani hajlandó vagyok. Meg vagyok győződve, hogy a t. minister ur — a kit kérek, hogy ne méltóztassék neheztelni — a legjobb szándékkal és intentiókkal van eltelve, de annyi sokfélével van elfoglalva és különösen annyi sokfélével foglalja el magát, hogy e miatt sokszor talán ideje sem marad arra, hogy az országnak ily nagy áldozatok árán fentartott intézeteinél folyó gazdálkodást a kellő és köteles felügyelettel és ellenőrzéssel kisérje. Én kérni akarom