Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-322

212 S22 országos ülés február 15. 1487. sorolását. Én azt hiszem, hogy az előadottak is világot vetnek azon gondolkodási módra, azon irányra, melyet a t. kormány a nemzetiségi kérdésben követ. Ugy látszik, hogy a t. kormány egyáltalában nem tartja feladatának azt, hogy a chauvinismust helytelen, czéltalan műveleteiben korlátozza, sőt inkább azt, a maga convenientiája által egyenesen buzdítja. A kormány ezen eljárása által azon vélelemnek ad helyett, hogy a magyarosítás terjesztésében minden szabad, a ezél szentesíti az öszközöket, hogy ily üzelmeknél boldog, boldogtalan érdemeket szerezhet magának a kormány előtt. Azt hiszem, nem ez lenne a kormány feladata, hanem a nemzetiségekkel szemben a tiszta objectivitás. A kormánynak soha sem szabad megfeledkeznie arról, hogy polygíott országügyeit vezeti, hogy egyforma kormánya a magyaroknak, tótoknak, szerbeknek, hogy az ország nem lehet egy nagyobb szabású culturegylet s hogy abban különböző nemzetiségű honpolgárok laknak a kiknek egyenlően kell osztani nemcsak a terheket, hanem az igazságot is. (Felkiáltások jobb felől: Ugy is történik.) Lehetetlen ebben is nem észlelnünk, azt a kortespolitikát, melyet oly gyakran vetünk szemére a kormánynak. A kormány erős hatalmat lát a chauvinisticus áramlatban, azért nem mer ellene fellépni. Jól érzi, hogy népszerűségre nem sok czíme van, azt hiszi, hogy ezzel még népszerűségre tehet szert s azt reméli, hogy nemzetiségi politikájáért elengedi neki a nemzet a deficitet, póthitelt, adósságcsinálást oly formán, mint a könynyelmtí fiatal ember, a ki elengedi gondnokának a számadást, csak ne háborgassa őt veszélyes szenvedélyeinek kielégítésében. Nem csuda azután, hogy ha ezen országban mindenki szabadságot vesz magának a positiv törvény mellőzésére és kijátszására és ha szemébe mondják itt e teremben az országgyűlésnek és a kormánynak, hogy a törvények nem tartatnak meg, hogy az 1868-iki törvény csak papiroson létezik és egyetlen pontjában sincs effectuálva. (Mozgás.) Nem tudom, hallotta-e az igazságügyminister ur azt, a mit a múltkor Dimitrievics képviselő ur mondott, hogy az ő választókerületében a bíróságok minden olyan beadványt és mellékletet visszautasítanak, a mely nincsen magyar nyelven szerkesztve. (Élénk felkiáltások: Helyesen! Nagy mozgás.) Polónyi Géza: Helyesen teszik! Tiltakozzék ez ellen Miletics és ne a képviselő ur ! (Helyeslés.) Mocsáry Lajos: Tisztelettel kérem az elnök urat, méltóztassék engem az ilyen közbeszólásoktól megmenteni. Igen sajnálom, t. ház, hogy a képviselő ur itt az országgyűlés kebelében azt mondja, hogy helyesen történik az, ha az ország egyik törvénye nem tartatik meg és minduntalan kijátszatik. (Nagy zaj.) Elnök: Azt, t. képviselő ur, nem lehet megakadályozni a parlamentben, hogy egyik vagy másik képviselő ne adjon kifejezést a maga nézezetének közbeszólás által. (Elénk helyeslés.) Rácz Géza: Szomorú, hogy e pártból ily beszédet kell hallanunk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mocsáry Lajos: Sajnos, t. ház, ha szemébe mondják a kormánynak, hogy a törvények nem tartatnak meg és hogy ez azt közönyösen nézi. És ezt, t. ház, nem csak Dimitrievics képviselő ur mondotta, hanem mondották igen sokan. Méltóztassanak csak visszaemlékezni Szabovljevics képviselő úrra, a kinek loyalis beszédét Örömmel hallottuk a múlt ülésszakban. Bezsebeltük a loyalis és szép hazafias nyilatkozatokat, de azt ignorálta mindenki, hogy a képviselő ur is äzt mondotta, hogy a nemzetiségi kérdés csak papiroson létezik. Én, t. ház, mély aggodalommal látom azt a politikát, a melyet a nemzetiségi kérdésben a kormány, általában a magyar állam és a magyar társadalom követ Annál mélyebb aggodalommal látom ezt, minél inkább kezd megnehezülni az idők járása hazánk felett. És azt hiszem, nincs is ember e házban, a kit ne töltene el aggodalommal vagy a kit legalább ne nyugtalanítana az, hogy e pillanatban nem állunk jobb lábon a nemzetiségekkel. Én hiszem, hogy megláboljuk a veszedelmet ha ránk szakad, mert bizhatunk egy kissé magunkban is és talán segedelem tekintetében sem leszünk ügyefogyottak, de azon érzés, melyet említettem, hogy tudniillik lehetetlen, hogy ezen pillanatban ne szállja meg mindenki kebelét az a gondolat, hogy mégis csak jó volna, ha jobb lábon lennénk a nemzetiségekkel: szolgáljon figyelmeztetésül, hogy mégis csak jó volna egy kissé gondolkozni a fölött, vájjon helyes-e azon irány, a melyet nemzetiségekkel szemben követünk állam és e társadalom egyiránt. És mert e perczben praeoccupálva van a hazának minden fia a jövő eshetőségeivel, méltóztassék a t. ház megengedni, hogy egy pár perczig foglalkozzam azzal, hogy milyen hatással lehet külügyi viszonyainkra az a politika, a melyet a nemzetiségi kérdésben ezen országban folytatunk. Szövetségesekre mulhatlanul szükségünk van. Hogy mennyiben támaszkodhatunk Németországra, azt hiszem, tisztában vagyunk már eddig és adja az Isten, hogy ne jöjjünk vele tisztába még inkább. A mennyiben nagy érdekünkben van az, hogy rá ne tegye kezét Oroszország a Balkán-félszigetre, e tekintetben bizhatunk Törökország, Anglia és talán Olaszország segítségében; de a mennyiben nekünk magunknak kell Oroszországgal szemtolszembe állani, fontosabb ránk nézve a Balkán-