Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.
Ülésnapok - 1884-320
i4a 320. országos ülés február 12. 1887. kuli osztrák hadseregből, tudniillik folytouos szégyenletes kndarczok, óriási vereségek, egymásután ismételt bukások. Ugyanazon oknak ugyanazon okozata a hadügyi és kereskedelmi téren. Igenis, t. képviselőház, történelmileg elvitázhatlan tény, hogy valamint Anglia az Íreket és indeket, ugy Austria a magyarokat iparuknak adófizetőivé, Magyarország gyáriparát a szó szoros értelmében lehetetlenné tenni iparkodott. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Pedig a magyar mezőgazdaság magyar ipar nélkül soha sem emelkedhetik fel európai intensivitásra. Ezt, t. ház, mindig mélyen érzi a magyar nemzet és onnan van, hogy ennek érzetében mindig szívósan résen állva Austriának ebbeli intentióit ismételve meghiusítá. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Innen van, hogy az osztrák finánczok a magyar nemzet magvát képező magyar köznemességet megsemmisíteni soha sem birták/Ez a fényes feladat, t. ház, ez a herostratesi dicsőség saját alkotmányos, liberális kormányférnainknak Ion fenntartva. (Ugy van! halfelöl.) T. ház! 48 előtt vám- és kereskedelmi rendszerével, 49 után pedig nemzetgazdaságunk egyenes megtámadásával fenyegette Austria-Magyarországot. Nemzetgazdaságunk életfájának egyenesen gyökerére tette fejszéjét ugyanakkor, midőn ugyanazon adókat vetette ki gazdaságilag még fejletlen hazánkra, mint a minőket a nagyipart üző Austriára. (Ugy van! a szélső balfelöl.) Ez nem volt más, t. ház, mint álnokul kiszámított terv, mely pénzügyi, gazdasági, kereskedelmi, társadalmi, politikai, állami létünket alapjában támadta meg. (ügy van! bal felöl.) Ezt látván, észrevevén Deák Ferencz, nehogy későn legyen, nemzete iránti kötelességének tartotta a kiegyezkedés mellett szólalni fel. Madarász József: Elég rosszul tette! Zimándy Ignácz: A kiegyezkedés Köztudomás szerint, a mint már egyszer felemlítem, az országra, a magyar nemzetre nézve csak akkor lett volna üdvhozó, ha annak főfeltétele, tudniillik a haza pénzügyi, és gazdasági önállóságának törvényben biztosított függetlensége mondatott volna ki. (Ugy van! balfelől.) De ha Deák Ferencz ezt tenni elmulasztá, ha ebben tévedett, akkor az Andrássy után következett magyar kormányoknak kellett volna leszámolni e tekintetben támogató szomszédjukkal, Austriával, annyival inkább, mert az 1877-iki bécsi vámértekezleten világosan kitűnt, hogy Magyarország pénzügyi és gazdasági érdekeit a közös vámterület mellett biztosítani akarni, képtelenség. (Ugy van! bálfelöl.) Kitűnt különösen 1878-ban az, hogy Magyarországnak roppant kárai vannak a közös vámterületből; kitűnt és kisült, hogy Austria nagy iparát még mindig magas vámok védik, Magyarország gyáripara pedig Austriával szemben egészen védtelen, (ügy | van! balfelöl) Ezen anomália természetesen a belterjeaebb gazdálkodást megkísérlő földmivelésünket ?s régi primitív nyerstermelésre szorította vissza; mert a hol életerős, gazdag ipar nincs, ott olyan földin ívelés sincsen. Kereskedelmi passivánk 1874. előtt 120 millióra rúgott, a mit Austriának 8 /i»-ed részben külföldnek fizettünk árúczikkekért. Ezen óriási összeg, t. ház, csak a magyar nemzeti közvagyonból kerülhetett ki, mert abból egyetlenegy fillér sem jött vissza az országba, (ügy van! a baloldalon.) Látható tehát ezekből, t. képviselőház, hogy sysiphusi munka a magyar földinívelőnek, a magyar iparosok harcza Austriával szemben. A közös vámterület által összekötözték kezeit, lábait a magyar földmívesnek, iparosnak és most keserű gunynyal azt mondják neki: íuss versenyt Austriával és ha nem vagy képes, jele, hogy élhetetlen, pazarló népség vagy. A mi természetesen ép oly lelketlen ráfogás és talmud hazugság, mint az, hogy a magyar gyáva, mert az osztrák közös vagy egységes osztrák hadseregben nem tud generálissá lenni, íme, t. ház, a gazdasági sülyedés, melytől való félelem okozta, hogy Deák Ferencz Austriával kiegyezett, ezen kiegyezés által nemcsak nem gátoltatott, hanem mértani arányban növekedett is, A többit mellőzve, csak azt említem, hogy a 700—750 millió forintnyi kereskedelmi forgalommal biró Magyarországnak tiszta vámjövedelme 1874. körül 2 — 3 millió volt; holott az önálló vámterület mellett 2b —30 millió forintra rúgott volna. Tehát a vámon és a közvetett adókon 20—25 millió forintot vesztettünk évenkint. Egy nagy eladósodott állam minden terheit viseljük, a mi nélkül legkisebb állam sem létezhetik : a vámjövedelmet átadtuk Austriának, azaz közös vámterületnek. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Igy^örténhetett, t. ház, hogy legkedvezőbb számítással véve a dolgot, 1874-ben (Halljuk! Halljuk!) 230 millióval fizettünk többet a külföldnek, legnagyobb részben Austriának, mint mennyit a külföld nekünk. Ez oly óriási teher, a melyet a magyar nemzet csak ingatlan tulajdonainak évenkinti nagyobb, nagyobb csonkításával lehetett viselni. Mi lesz, t, képviselőház, ilyen gazdálkodás mellett a magyar nemzetből, mi lesz a magyar államból? (Halljuk! Halljuk!) Mi marad ilyképen a magyarnak? Folytonos adóemelés, folytonos adósság csinálás, folytonos deficit, zsidó rabszolgaság, koldusbot. íme, t. ház, a közös vámterület egyetlenegy czélja, egyetlenegy föltétele sem teljesült s Deák Ferencznek is meg kellett érnie a vámszövetség veszedelmes voltát. És ime mégis Tisza j Kálmán, a ki 1874-ben még ő Felsége előtt is
