Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.
Ülésnapok - 1884-320
320. országos ülés felbrnár 12 1887. 143 kimondotta, hogy az önálló vámterület az 1867-iki kiegyezésben benne foglaltatik s ő csakis az önálló vámterület mellett volna hajlandó a ministerséget elfogadni, ő mint minister nemcsak hogy nem sürgette a külön vámterületet, hanem a közös vámterületet ugy fogadta el, amint előtte soha sem volt. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nem csuda tehát, ha ily gazdálkodás mellett az államkincstár üres, az állam mindig mélyebbre sülyed az adósság pocsolyájába, (Derültség j obi felöl) a Galicziából sáskaseregként betolakodó idegen, parasita zsidó uzsorások hatalmába, (Derültség) a magyar földbirtokos, a magyar földmíves szintén mindinkább pusztul az elviselhetetlen terhek alatt, a magyar iparos mindinkább elhull a közös vámterület mohácsi harczában ; Austria akarata érvényesül mindenütt, Austria parancsol nálunk mindenben. Az úgynevezett önálló magyar kormánynak ő ad irányt pénzügyi, gazdasági, kereskedelmi, közlekedési téren. (Ugy van! Ugy van! Derültség jobb felöl.) Szóval nemcsak a kül- és hadügyi, hanem pénzügyi, gazdasági, kereskedelmi politikánk csupa ámítás, szédelgés, szemfényvesztés, humbug, komédia, (Élénk derültség) ha mégis tragoedia nem volna. (Ugy van! Ugy van!) Valóságos szégyenletes helóta állapot s a mellett veszélyes is, nemcsak a magyar nemzetre, nemcsak Austriára, hanem magára a dynastiára nézve is, (Ugy van! Ugy van! a szélső balon.) mert szerintem vak, esztelen ember az, a ki azt hiszi, hogy az osztrák-magyar állam egységét, nyugalmát nemzetközi biztosságát és erejét,egy gazdaságilag, pénzügyileg tönkre silányított Magyarország biztosíthatja. Ezen elmondottak alapján, nem fogadom el a tárgyalás alatt levő költségvetést. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Petrich Ferencz: T. ház! Tán nincsen ország és nemzet, a hol a lakosság oly érdekeltséggel viseltetnék a mezőgazdaság és földmívelés iránt, mint nálunk Magyarországon. És én ezt nem tudom hibának tekinteni. Mert tény az, hogy nálunk minden tényező polgár bármily pályán eredménynyel vagy hátránynyal viseli az élet terheit, előbb utóbb kisebb nagyobb mérvben, sőt gyakran végkép a gazdasági pályára tér át. De ebből származik az is, hogy vannak ugyan gyakorlott jeles, sokoldalú gazdáink, de igazi szakképzettséggel biró gazdákat alig lehet találni. Annak azután, hogy nincsen sok szakképzett gazda honunkban, van egy más szomorú oka is és ez az, hogy gazdagságunk egyetlen egy ágazatának sincs bizonyos megállapított jövője. Hiszen tudjuk az életből, hogy akár melyik térre lép is a gazda a legnagyobb tevékenységgel, legnagyobb szorgalommal és odaadással, mikor már azt hihetné, hogy fáradságának gyümölcsét fogja élvezni, akkor valami véletlen esemény, va- | [ lami fluctuatió jön közbe, melyet saját erejéből el | nem háríthat s mely gazdaságának alapját tökéletesen megrendíti. És a mely gazda nem eléggé óvatos azon tért idejekorán ott hagyni, ezen kitartásának lesz áldozata. Hogy példára hivatkozzam, t. ház, azok, a kik az én korommal egyidejííek, jól emlékezhetnek vissza az Ötvenes évekre, midőn a birka-tenyésztés és gyapjú oly határozott, rendíthetlen árunak mutatkozott, hogy minden gazda neki ment a juhtenyésztésnek. A kereskedők, ha becsületes embernek ismertek valakit, jó előre koczogtattak ennek ajtaján és három esztendőre is előre kifizették a gyapjú árát, úgy, hogy még az egyszerű juhászgazda is a gyapjúért előre felvett árból birkákat vett és önálló gazdaságot rendezett be. Innen származnak a mesés, Bagi-féle meggazdagodások. És mi lett ebből, t. ház 9 Amint az ausztráliai gyapjú elözönlött bennünket, vérmes reményeink alapja az arany juhtenyésztés összeomlott, minek folytán most már ott vagyunk, hogy ritka gazdaember az, aki rá meri magát adni azon kísérletre, hogy juhtenyésztést folytasson. De nézzünk, t. ház, más térre is. Amint a juhtenyésztés elpusztult, természetes dolog, hogy miután a gazda embernek folytonosan trágyára kell gondolnia, mert e nélkül gazdasága is megszűnik, átmentünk a marhatenyésztésre. Minthogy azonban a hús ára folytonosan olcsóbb lett és a hússal el lettünk árasztva, mert a marhatenyésztéssel nem tudta az ember magát fenntartani, neki mentünk a gyilkoló rendszernek, a melynél fogva a szopós borjukat mind leszúrattuk és megelégedtünk, ha a családban és a cselédek elfogyasztották a húsát. Énnek következtében természetesen évek multán oda jutottunk, hogy néhány esztendő alatt azt vettük észre, hogy nincs jármas jószágunk. Ezen okból néhány esztendő alatt 200frtról 300—350 frtra szökött fel az ökör ára, mire megint azon túlságba esiünk, hogy neki mentünk újra a marhatenyésztésnek De ez folytonosan ismétlődő fluctuatión ment keresztül úgy, hogy a legközelebbi időre hivatkozva, ezelőtt három évvel a marhának oly szép ára volt, hogy miaden gazda nyugodt lélekkel adta magát a marhatenyésztésnek. S mi történt egy esztendővel ezelőtt? Az, hogy 50—60—70°/o-aí szállt le a marha ára. A múlt esztendőben, midőn beállott a takarmány szűke, volt eset rá, hogy a marhát felébe kínálták telelésre. Ha veszszük a sertéskereskedést, ugyanily íiuctuatiót látunk itt is. Volt korszak, hogy mesés árt fizettek a sertésért, akár sovány volt, akár hízott. Elözönlötték bennünket amerikai disznóhús és zsírral és oda jutottunk, hogy ma a a sertés-kereskedés és nevelés egészen aláhany átlőtt, már alig fizeti ki magát.
