Képviselőházi napló, 1884. XV. kötet • 1887. február 5–február 23.

Ülésnapok - 1884-318

318. országos ülés február 10. 1887. 111 a magyar érdekek megvédését ezen alkudozásnál, másfelől pedig oda vezethet, hogyjcsakugyan ezen érdekek ott tényleg érvényre jussanak. A t. minister ur nyilatkozata annál kellemesebben érintett, mivel megvallom, azon beszéd után, a melyet Kaposvár választói előtt tartott, én Románia irányában való kereskedelmi politikájára nézve némi aggodalmakat tápláltam, de a most hallottak után azon aggodalmak el vannak oszlatva és én hiszem, hogy teljesen igazoltatni fog ezen felfogásom a tények által, tudniillik azon politika által, a mely Romániával szemben követtetni fog. A tisztelt minister ur utal arra s egészen helyesen, hogy Romániához való közgazdasági viszonyunk két szempontból ítélendő meg. Egyfelől politikai, másfelől közgazdasági szempontból. Én belátom, hogy Magyarországon minden komolyan gondolkozó ember azt óhajtja, hogy Romániával, e szomszéd állammal, culturalis haladásban levő, függetlenséggel és szabadsággal rendelkező néppel, mi a lebető legjobb politikai viszonyt tartsuk fenn. (Ugy van! Helyeslés bálfelöl.) Ez, t. ház, nemcsak magyar nemzeti érdek, hanem általános culturalis érdek is. (Ugy van! balfelöl.) De midőn, t. ház, ezen érdeknek a kielégítéséről van szó, nem szabad azt kívánni, hogy egyoldalulag nagyobb áldozatok hozassanak, mint a mennyit azon politikai érdek kielégítése megér. Az én nézetem szerint Magyarország a politikai érdekeknek anyagi téren már is többet áldozott, mint amennyi áldozatot hozni tulajdonképen képes, (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Ha anyagi érdekeinkről van szó, bármikor állunk szemben szerződés kötési tényekkel, mindenkor kénytelenek vagyunk — legalább igy állíttatik fel előttünk a kérdés — alárendelni közgazdasági érdekeinket politikai érdekeknek. Én azt hiszem, hogy ezt folytatni, ezen az úton tovább haladni nem lehet, (Igaz! a szélső balon) mert végre anyagi érdekeink folytonos feláldozása után politikai egyéniségünk érvényesítése és fentartása fog lehetetlenné válni, vagy legalább nagyon megnehezülni. (Ugy van! Igaz! a szélső baloldalon.) Én tehát Romániával szemben is a mi gazdasági politikánkat ily princípiumok által óhajtanám vezéreltetve látni, tudniillik, hogy anyagi érdekeink látszólagos politikai érdekekért áldozatul oda ne dobassanak. Miért mondom, t. ház, látszólagos politikai érdekekért ? Azért, mert a múltból azt tapasztaltam, hogy bármily kedvező szerződés által is mi Románia politikai rokonszenvét, politikai érzelmeit meghódítani nem fogjuk. Itt tisztán az érdekek határoztak eddig és fognak határozni ezentúl is. Ha a magyar kormány meg fogja értetni és éreztetni Romániával, hogy nem Magyarország politikai érdeke az, a mely itt túlsúlyban van, (Zaj. Halljuk!) mert Magyarország politikai situatiója végre is az erősebbik a kettő közül, akkor én nem kételkedem abban, hogy ha szerződéskötési törekvésünk fenn fog állani, akkor mi Romániától oly szerződést fogunk tudni kieszközölni, mely Magyarország érdekeit kielégíti és a mely mellett azonban sokkal nagyobb mértékben, mint különben, a politikai érdekek is kielégítést fognak nyerni. Mert ép a múltban fennállott szerződésnek különféle értelmezése, mire annak pontozatai alkalmat szolgáltattak, egyúttal alkalmat szolgáltattak arra is, hogy Románia és Magyarország közt a különben azelőtt fennállott barátságos viszony némileg meg lett zavarva és bizonyos féltékenykedés és vetélkedés keletkezett, melyre tulaj donkép a helyzetben én részemről megfelelő indokokat nem találtam. Azt remélem tehát, hogy a t. kormány intézkedését oda fogja irányítani, hogy a politikai szempontok tiszteletben tartása mellett, gazdasági érdekeink Romániával szemben megóvassanak. Hogy ez megtörténhessék, egy óhajtásnak kell kifejezést adnom és ez az, hogy monarchiánk külképviselete Romániában olyan kezekbe tétessék le, melyek képesek és hivatottak arra, hogy ugy politikai, mint közgazdasági érdekeinknek tiszteletet szerezzenek. A ki olvasta azt a zöld könyvet, melyet Románia kibocsátott és melyben híven elő vannak adva az Austria-Magyarország és Románia közt folyt szerződési alkudozások egyes phasisai, az meggyőződhetett, hogy a monarchia képviselete súlyos mulasztásokat követett el, sőt elkövetett oly tényeket is, melyek tetemesen előmozdították a két állam közt fennálló elkeseredést. Én csak egy momentumot akarok ezek sorából kiemelni. A t. ház minden tagja ismeri a keleti államok érzékenységét a capitulatiók kérdésében. Akkor, mikor Romániával szemben a szerződéskötés kérdése az első stádiumban volt, monarchiánk követe j ónak látta a különböző gazdasági és belügyi kérdésekkel kapcsolatosan a román kormánynak proponálni a capitulatiók kérdésének megoldását. A román kormány ez insinuatiót megbotránkozással utasította vissza, sőt a sérelemért elégtételt is kellett adni; a közös külügyminister külön jegyzékben tudatta a román kormánynyal, hogy ez a lépés beleegyezése nélkül történt és hogy azt nem a monarchia nevében történtnek kéri tekintetni. Ha a diplomatia ily baklövéseket követ el, ha ily indokolatlan módon sérti meg azon haladó állam nemzeti önérzetét, nagyon természetesnek találom, hogy oly nehézségek is merülnek fel, melyek nem a situatióból erednek és a melyek tapintatos és megfelelő eljárás mellett teljesen elkerülhetők lettek volna. A t. minister ur beszédében utalt azokra a pontokra, a melyekben az ő nézetei gróf Károlyi Sándor képviselő nézeteitől eltérnek. Az egyik szempont, melyet hangoztatni méltóztatott, az volt, hogy neki saját állásában nemcsak a mezőgazda-