Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.
Ülésnapok - 1884-299
: 54 m »«***«• Blés január 17. 1S87. hanem önök ellenségei a hadseregnek, önök meggátlói a haza és a trón biztosításának, a kik erőnek erejével, hazánk alkotmánya ellenére körömszakadtig tartanak fenn egy oly kórállapotot, mely hazát és trónt a válságok folytonosságának tesz ki, mely mint eddig, ugy ezután is csak catastrófákhoz vezethet. Ma, a midőn a világ minden országa nemzeti hadseregeket alakít, midőn még az ind gyarmatok Austrália, Canada is birnak ilyennel; ma, a midőn a hősiesség rugóját mindenhol a hazaszeretetben: ez egyedül természetes tápláló elemében keresik, ma a midőn a világ minden országában, az ország (Halljuk!) intelligentiáját csoportosítják a tisztikarban, hogy sziv és értelem kezet foghasson, önök erőlködnek fentartani egy oly középkori állapotot, a melyben a katonának nem akarnak más eszményt adni a fegyelemnél, más felsőbbséget a hadurnái, a melyben azt követelik, hogy a hadseregbe sorozott nép milliói ignorálják a hazát, annak törvényeit, alkotmányát, nyelvét, a házi tűzhely melegét. Azt hiszik, hogy mind ezt pótolni tudja a reglement és a tábornokok sokasága, kik 477-en vannak, tehát csaknem annyian, mint a continens összes hadseregeiben, nekünk 1848/9-ben csak 18 tábornokunk volt s mégis győztünk a 477 felett. És a midőn kizárják mesterkélten s elriasztják durva módon a tisztikarból a nemzet intelligentiáját; azt hiszik, hogy azt helyrepótolhatják a Soldatenkindek, kikkel tele tömik katonai nevelő • intézeteiket s magyar ezredeinket, ezen eosmopolitákkal, akiknek hazájuk, tűzhelyük, otthonuk a hadsereg, kiknek vagyonuk a tiszti fizetés, kiknek eszményük a külföldön elköltendő nyugdíj s azt akarják, azt kívánják, hogy a hadseregbe bevont nép milliói, a kiket a szeretet a haza rögéhez köt, ugy érezzenek, ugy cselekedjenek, mint azok, kiket a sors mostohasága megfosztott attól, hogy tudhassák, érezhessék, mi a tűzhely, mi a haza, mi az alkotmány, mi a szabadság, mi az őseik porával és vérével vegyült haza földje, a melyen és amelyért élni, halni kell. Ily elemek által vezénylet zsoldos hadseregekkel lehetett győzni régen, a midőn nem hazáért, nem elvért, nem szabadságért: hanem zsákmányért harczoltak; de ma már a vezényletnek, a haderőnek a nemzetből kell folynia, a nemzetbe kell beolvadnia, mert a haderőnek a nemzettől való merev elkülönítése s eltiltása mindattól, a mi előtte szent és drága: csak a vereséget fogná biztosan előkészíteni. Higyjék el, hogy az a szellem, a melylyel saturálni akarják a magyar nemzetnek — ma már a hadseregbe bevont — csaknem összes férfi népességét, az azok keblében nem talál termékeny talajra. A népek már túl vannak a bálványozás korszakán, őseink — kik Istent Hadúrnak nevezték — győztek annak egise alatt; de a kereszténység magasztos elmélete s a Krisztus tanaiban gyökerező democratia térfoglalása, ledönték mindenütt s igy nálunk is a bálványokat, a mythos regényes korszaka lejárt, a ki erővel oda-vissza akar ugrani, az menhetetlenül veszve van, az mulhatlanul elbukik. De mi nem akarunk bukni, mi nem akarjuk az osztrák Zopf és az osztrák maradonczság máglyáján hazánkat is elégetni és a midőn szorgalmazzuk a hadseregnél azon reformokat, a melyek nélkül nincs a chaoszból való kibontakozás, nincs fenmaradás, nincs üdv: akkor önök non possumuBsal felelnek. Pedig a mi napjainkban nem alkalmazkodik a korszellemhez és nem hajlik, az törik; minden oly intézmény, a mely a reformokat kizárja, tarthatatlan, a mi helyt akar maradni, azt elsodorja a korszellem rohanó mozdonya. Mi e mozdonynyal nem türkölni, hanem arra felülni akarunk, hogy azzal haladjunk más niívelt és zsabad népek versenyterén. Mi azokért a pár évtizeddel, hogy ne mondjam pár századdal hátramaradt jó öreg osztrák tábornokok csökönösségeért és a Soldatenkindek elhelyezkedéseért nem akarjuk se hazánkat, se a magyar trónt védtelenül hagyni, mi eszményt akarunk adni hadseregünknek a reglement helyett, mi magyarul akarunk szólni hozzájuk, hogy azt megértsék, mi 8—10,000 német tisztért nem akarunk 2 millió hadkötelezettünket német szóra szorítani, mit önök rádisciplinázni akarnak; mi nemzeti zászlót akarunk előttük lobogtatni a fekete-sárga helyett, a mely nem nemzet, nem is uralkodóház : hanem a meghalt római császárság és szent birodalom jelvénye. Mi hadseregünknek nem egy halotti szemfedőt, hanem élő nemzetünk jelvényét akarjuk kezébe adni, mert halottakért nem szokták magukat nemzetek feláldozni, csak élők és életre jogosultakat tartják a küzdelem általi fenttirtásra méltó tárgynak. (Igás! Ugy van! a szélső baloldalon.) Mi élővé akarjuk tenni e hadsereget; de az csak ugy történhetik meg, ha a nemzet testével, a nemzet eletével összeforrasztjuk, ha a nemzet lüktető szivével összekötjük, mert különben tápanyagot nem lelő véredényei elpetyhüdnek, erős izmai megbénulnak, az osztrák vér, az osztrák szellem átömlesztése azt nem pótolhatja, mert eczet és olaj nem vegyül. (Helyeslés a szäső báloldalon,) Önök — a kik mereven visszautasítják az erőnyerésnek, a győzelemnek ez egyedüli biztosítékát — önök valódi ellenségei ä hadseregnek és a trón biztonságának és nem mi, kik felismerjük a veszélyt és azt elhárítani akarjuk, önök ellenségei a hadseregnek, kik továbbra is fenn akarják tartani annak isoláltságát, a mely a legelső komoly idő-