Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-299

44 299. országos Ülés január 17.1S87. csak áj fegyverek, hadikészületek gyarapítására törekednek; hol fog ez végződni, hol kell ennek véget érnie ? Mi volt a conclusio? Az, hogy ezen őrült rendszernek, a melyre nézve én azt teszem hozzá, hogy semmi egyéb, mint koronázott embergyilkosság, végének kell szakadnia. És hogy mi fogja ezen rendszert bevégezni, annak első tünetei már mutatkoznak. Ott van a socialismus, ott van az anarehismus, a nihilismus és más egyéb dolog, a mely ma már küzd s csak a formulát nem tudja megtalálni, a melynek alapján a társadalom kibontakozhatik egy bajból, mely — ezt én mondom — épen oly nagy, épen oly szomorú, sőt épen oly gyalázatos, mint a középkori volt. (Igazi Ugy van! a szélső balfelől.) Ezt mondja a túloldalnak egyik legelőkelőbb tagja. De vegyük a dolgot tovább. A kormány előadói és támogatói mindig csak azon vannak, hogy a képviselőházat kerékvágásban tartsák és arra fektetik a fősúlyt, íiogy csak szakszerűen kell hozzá szólni a dologhoz, nehogy valakinek eszébe jusson magasabb szempontból felfogni a helyzetet és igy gyakorolni a birálatot. Miféle garantiákat nyújt ma például a monarchismus princípiuma. (Bálijuk! Halljuk!) Általában elfogadott tétel volt az, hogy a monarchismus princípiuma az egyetlen, mely biztosítja a jogot, a szabadságot, a fejlődést, a haladást, a civilisatiót, mindent. Ha, t. ház, a monarchismus azt isjelentette, a mint hogy jelentenie kellett volna is, hogy a legitimitás fentartása mellett az államok vezetéséhez és a nemzetek fentartásához a rátermettség és a hivatottság is döntő, ezzel szemben azt kérdem, hogy mit tapasztalunk ma Európában? Azt, hogy az úgynevezett legitimitás princípiumának megerősítésére ki van mondva, hogy a koronára joga van az őrültnek és hogy ez foglalja el a trónt, migaz, a kinek a józan esze még megvan, csak régens lehet. (Halljuk! Halljuk!) Azok, t. ház, a kik a legutóbbi delegatióba ki voltak a ház által küldve, meghallgathatták Demel delegátus beszédét, melyet a sajtó sem mert ugy közölni, a hogy kellett volna, de a mely mégis csak kiszivárgott. (Halljuk! Halljuk!) 0 oda praecisirozta a helyzetet, hogy ma egész Európának reszketnie kell egy a trónon ülő, de talán nem egészen józan észszel biró ember szeszélye miatt. (Mozgás jobbfelöl. Halljuk ! Halljuk! a szélső balfelől.) Elnök: (Halljuk!) Figyelmeztetnem kell a t. képviselő urat, hogy könnyen oly értelmet lehetne szavainak adni, mintha azon híreket, melyeket a lapok visszavontak, itt beszédében megerősíteni akarná. Minthogy pedig mi azon országgal, melynek fejedelmére a képviselő ur czélozni látszik, békés viszonyban vagyunk, kötelességem kérni, hogy ily állításokat tenni ne méltóztassék. Egészen más az, ha a lapok közölnek ily híreket és más, ha a parlamentben történnek ily hirek alapján hasonló állítások. (Élénk helyeslés.) Herman Ottó: T. ház! Én távol állok attól, hogy csak egyetlen megjegyzést is koczkáztassak; de én bizonyos dolgokban tökéletesen igazat adok Bismarck herczegnek, ki a sajtóról, mint tudom, kétféle véleménynyel van. Régi véleménye az volt, hogy a sajtó a társadalomra egy veszedelem, a melyet legjobb volna talán el is fojtani; de most, midőn szüksége volt aReichstag szétugratására, összes beszédeiben mindig a sajtó nyilatkozataival igazolta mindazt, a mit mondott. Tehát eltekintve ettől, t. ház, én azt mondom, hogy nincs komoly politikus, ki nem állítaná azt, hogy Európa helyzete komoly, aggodalmakat keltő s hogy ily helyzetben minden nemzetre nézve nemcsak jó, hanem okvetlenül szükséges is, hogy a legközelebbi jövő készen találja, hogy anyagilag és szellemileg megerősödve várja meg a jövőt. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) T. ház! Olyan fejlesztések, olyan kilátások mellett, a minőket nekünk a homályos pénzügyi politika nyújt, melyekre nézve még a „Pester Lloyd" is kimondta, hogy azokban financiális programmot látni nem bir, miket az nekünk nyújt, ezekkel az eshetőségekkel szemben Magyarország jövőjét a legközelebbi eshetőségekkel szemben oda állítani nem lehet. A mi pedig az egész kormányrendszernek végső fejlődését és végső eredményét illeti, t. ház, az egész szépítés valóságos feleslegesség s ezt semmi sem mutatja és bizonyítja annyira, mint az, hogy önök daczára annak, hogy kérkednek, hogy annyira számba vették a nemzet állapotát, a nemzet képességeit és mindenét, ki tudnak mutatni egy két milliárdot megközelítő államadósságot és ki tudnak mutatni az ennek megfelelő kamatterheket, a melyek Magyarország összes jövedelmének egy harmadát emésztik fel és fel tudnak mutatni egy társadalmat, mely a helyett, hogy meg volna szilárdulva, teljes decomposítióban van. Egy kis nemzetet, t. ház, komoly és veszélyes időkben ily állapotban odaállítani a történelem mezejére, hogy tegye meg mostani és jövőre való kötelességeit, ez nemzet ellen való súlyos bűn (Igaz! Ugy van! szélső balfelöl) és e bűn ráháramlik e könnyelműségre, melyet a jelen kormányzati rendszerben tapasztaltunk és tapasztalunk mindenkor. Én, t. ház, tartok Gröthéveí, ki azt mondja: Selbst ist der Mann. Ha a férfiú azt mondja, az én politikám nemcsak attól a percztől fogva, melyben e házba beléptem, hanem mióta gondolkozni tudok, mindig az volt, hogy nem az Austriával való kiegyezés, nem az úgynevezett politikai ügyesség adja meg a magyarnak az