Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-298

24 2S8. országos ülés január 15. 1887. függ keresztülvitele, tehát ezt sem lehet még készpénzre felváltani. A harmadik csoport, mely felemlittetett és a melyről a ministerelnök ur is szólott a pénzügyi bizottságban, azon nagyobb szabású intézkedések csoporija, melyek nagyobb megtakarításokat fognakeredményezni. De miután ez csaka törvényhozás közreműködése folytán történhetik, már pedig a törvényhozás ideje ki van merítve s ily nagyobb törvényjavaslatokkal a ház elé lépni most már nem lehet, ezek csak későbbi időre halasztatnak. Bocsánatot kérek, nem a kormányelnök ur, hanem a pénzügy mini ster ur volt az, a ki két részre osztotta ezeket az intézkedéseket; az apróbbakra, a melyeket most kell elintézni és a nagyobbakra, melyek a jövő országgyűlésre fentartandók. No hát, hogy minők e nagyobb intézkedések, azt nem kell kérdeznem, előre megmondom, hogy nagy adóemelések. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Egyebet nem is tehetnek, mint már bevezetőleg mondám, mintán ugy vezették az országot, hogy vagy fizetési képtelenséget előidézni^ vagy az országot nagy tehernek kell alávetni. És én nem hiszem, hogy a nemzet hajlandó lenne önöket ez úton örökké követni. Hogy minők a remediumok, erre. nézve egyébiránt a magam részéről programmot adni nem érzem magamat hivatva; ez annak lesz feladata, a kinek átadják a kormányt, a mint kötelességök lenne átadni, az majd megtalálja a programmot. Egyet azonban kötelességem elmondani. (Halljuk!) Bárki is üljön ezen a kormányon, annak legelső teendője lesz lemondani azon nagyzási mániáról, mely valóban üldözőbe vette kormányunkat. (Ugy van ! Ugy van! a szélső baloldalon.) Egy perez alatt 5—6 ilyen kiadást idézhetnék, mely részben terjesen felesleges, részben pedig olyan óriási mértékben túlzott, hogy még ma is kötelessége volna a kormánynak azokat megváltoztatni. Ilyen például — hogy csak egyet idézzek a sok között — a pénzügyi bizottságban kérdést intéztem a ministerelnök úrhoz, hogy miért nem nyújt be valami számadást az új országházra vonatkozólag, (Halljuk! Halljuk!) hogy tudja legalább mégis az országgyűlés, mely azt az összeget megszavazta, hogy mikép halad előre, A ministerelnök ur azt válaszolta, hogy nincs mit kimutatni és előterjeszteni, mert a mi történt, az még nem kézzel fogható, mert azok csak előkészületek, tervezések, mérések stb. Én valóságos örömmel veszem ezt tudomásul és azt mondom ma is a ministerelnök urnak, hogy ha ugy van, ha a terv kivitele komolyan még meg sem lett kezdve, kötelessége (Igás! Ugy van! szélső lalfelől) novellát terjeszteni az országgyűlés elé s utasítani a bizottságot, hogy dolgozzon ki újabb tervet, a melynek alapján 3—4 millió forintos, j szerény, de tisztességes házat építsen a magyar országgyűlés számára. (Helyeslés a szélső halon.) Méltóztassanak elmenni Szeged városába, ott van photografiája a jelenlegi Magyarországnak, a Tisza-aerának. (Ugy van! szélsőbal/"elől.)Ott látjuk azokat az óriási, gyönyörű palotákat, a melyekben beismerem, hogy gyönyörködik a magyar ember, mikor látja; de kérdem, kivánta-e a lakosság azokat a palotákat? megfelelnek-e azok az 8 igényeinek, szokásainak, foglalkozásainak? Bele állítanak az alföld kellő közepébe, mocsarak közé egy sugárutakkal megtömött várost. (Egy hang balfelöl: monogrammokkal!) Az egyik oldalon egy hosszú palotasor (Halljuk! Halljuk! bafelől) és a mint ennek végére jutunk és befordulunk egy sikátorb a, az olyan, hogy valóban Ázsia legutolsó falvának is szégyenére válnék. A mint az ember itt végig megy, látva, hogyan váltakozik itten a pompa a nyomorral, a fény a meztelen szegénységgel, lehetetlen, hogy elibe ne táruljon Magyarország képe. Játszszuk a nagyhatalmasságot és nem vagyunk képesek az országnak legszerényebb igényeit is kielégíteni; dobálódzunk milliókkal ott, hol parádékról van szó (Egy hang a szélső baloldalon: A kiállítás) és azután hagyjuk nyomorogni az állam hivatalnokait, a birói kart és gondolunk már arra is, hogy az iskolákat koplaltassuk és kevesbítsük. Ez volna ma a legelső teendő: lemondani a nagyzási mániáról, lenni az, a mi vagyunk, kicsiny de becsületes, előre törekvő szerény nemzet, mely haladván, nagygyá lesz majd saját fejlődése által, anyagi és szellemi növekedése által, de nem mesterségesen. Mesterségesen nemzetet ép ugy nem lehet nagygyá tenni, mint nem lehet mesterségesen nagy városokat felvirágoztatni. Második teendő, bárki legyen az, a ki arra hivatva van, reducálni a kellő mértékre az óriási hivatalnok sereget, melyet a kormány hosszú éveken át összegyűjtött és mindinkább terjeszt. (Halljuk!) Elhiszem, hogy kénytelenek nyomorogni a szegény hivatalnokok, mikor oly nagy számmal halmozták fel. Méltóztassanak azoknak létszámát legalább egyharmadával leolvasztani: nyer általa az ország és jobban lehet javadalmazni azokat, kik megmaradnak. Nem oly csekély kérdés ez a nagy hivatalnoki kar, mely létezik. Mert ennek mi az értelme ? Ez mindig a kormány hatalmának öregbítésére való törekvés. Ez a kormányhatalmi túltengés képezi Magyarországnak nagy szerencsétlenségét. (Igaz! Ugy van! szélső balfelől.) Nemcsak a pénzügyek terén, t. uraim, nagy szerencsétlensége az még az erkölcsök, a köztevékenység terén is. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Méltóztassék elhinni, hogy nem egyes romlott