Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-298

88 2Ö8 orsaágos ülés január 15. 1887. hogy most is megcselekedték — a gyengébbek kedvéért, hogy csak 22 milliót nyomattak ki, pedig a teljes őszinteség azt követelte volna, mondják meg: a deficit 40 millió forint. De miután ezen deficitből részint kölcsönnel, részint állami jószág eladásával ennek 18 milliója fedezve van, egyelőre marad még fedezendő ezenkívül 22 millió. Ez volna az igazság. De mondom, miután magát a tényt ők maguksemtagadják, örömmel constatálom, hogy végre legalább egy dologban egyetértünk : a hiányban; igy találkoznak az összes pártok. Meg van tehát a deficit, a 40 millió; de ez csak a költségvetési évi deficit. Ezt ne méltóztassanak összezavarni a pénztári hiánynyal, a mi van, vagyis azon összeggel, a melyre ma Magyarországnak szüksége van, hogy tartozásait fedezze ; mert akkor hozzá kell számítani ezen 40 milliónyi évi költségvetési deficithez a 18 millió forintnyi pénztárkészletet, hozzá kell számítani a még függőben levő, még a ház elé nem terjesztett, csak a bizottságokban tárgyalt póthiteleket — mint a kiállításét s a többit — és akkor kiderül, hogy a teljes pénztári hiány jóval felülmúlja a 60 milliót. Ha a haza iránti kegyelet el nem nyomná bennem az ellenzéki ember örömét, majdnem kárörömmel kérdezném most a t. pénzügyminister úrtól: hová lettek azok a szép aranjuezi napok, midőn itt ezen házban az egyensúly helyreállításáról beszélt? (Helyeslés a bal és szélső baloldalon. Felkiáltások: A trónlesséd!) A midőn még a trón magaslatáról is hirdették a népnek, hogy Magyarország pézügyei rendezve vannak ! Azért én kérem a t. előadó urat, ne ide forduljon, midőn arról van szó, hogy nem szabad olyasmit állítani, a mi a tényeknek meg nem felel (Élénk helyeslés a szélső balon) s hogy nem szabad színezni akkor, a mikor önöknek a ministere éveken át tudva színezett és megtette ezt a mi állításaink, számbeli állításaink, kimutatásainkkal szemben. És kérdezhetném az igen tisztelt ministerelnök úrtól, hogy mi lett abból a trafalgari hősből, a ki diadalt, győzelmet igért, ha minden katona teljesíti a maga kötelességét? No ugy-e t. ministerelnök ur, ott vannak azok a hü katonák, kik tizenkét esztendőn át ugy teljesítették a kötelességüket, hogy csak ugy reng bele az egész országnak a talaja a nagy szükségbe. És ilyen eredményeket méltóztatik felmutatni ? De egy hű katonája talált feleletet erre is, megtartván mindig a nagyvezérnek a nimbust, hogy történt már ennél még nagyobb hadvezéren egyszer az, hogy szerencsétlenségből a stabs offieierek elhibáztak valamit a térképen és a mappára nem rajzoltak egy bizonyos árkot, a melybe beleestek a katonák. (Derültség balfelöl) De hát kérem, itt nem oly árokról van szó, a mely a mappára nem volt rajzolva, itt oly árokról van szó, a melyet önök magok ástak és ásnak folyvást s a melyre évről-évre lettek általunk figyelmeztetve. Itt nem meglepetésről van szó; mathematikai számítással lehetett előre megmondani: lehetetlenség, hogy más eredményre jussunk néhány esztendő múlva, mint a milyenre jutottunk. (Ugy van! Ugy van! bálfelől és szélső baloldalon.) És e szomorú, szerintem, valóban válságos helyzettel szemben micsoda remediumokat ajánl a t. kormány és a í. pénzügyi bizottság ? Ezek a remediumok három csoportra oszlanak: az első áll jámbor Ígéretekből. A t. kormány kormányzatának tizenkettedik évében előáll a javulási szándékokkal, megígéri szentül, hogy ezentúl takarékos lesz, hogy hiábavaló kiadásokat nem fog tenni, hogy szigorúbban fogja ellenőrizni a pénzügyi administratiót, hogy túlkiadások nem lesznek, respectálni fogja az országgyűlésnek budgetjogát. Valóban jellemző, hogy 12 év után álljon elő egy kormány ilyen szándékokkal; eltekintve attól, hogy ez arczulütése minden parlamentaris felfogásnak. Ha egy kormány kénytelen bevallani, különösen ily hosszú idő után, hogy nem teljesítette még azt sem, a mit teljesíteni lehet, mert hisz kilátásba helyezi, hogy ezentúl fogja megtenni, akkor nem az az eljárás, hogy szándékokkal álljon elő, hanem vonuljon vissza. (Nagy zaj.) Magában véve különös, Ígéretet tenni oly valami iránt, mi egy alkotmányos kormánynak legelső kötelessége, hogy át ne lépje az országgyűlés által megállapított költségvetést. Ilyesmire Ígéretet tenni épen olyan, mintha becsületes embertől azt kivannak, hogy Ígérje meg, hogy becsületes ember lesz. Ez az első kötelesség. De méltóztassék elhinni, hogy most már ilyen ígéretekkel beérni nem lehet. Ha önöknek komoly szándékuk respectálni az országgyűlés budget-jogát, én nem látok mást, mint egy módot, hogy változtassák meg a főszámszék egész rendszerét; hozzuk be azon rendszert, mely van Francziaországban ; de még jobb, ha behozzuk azt, a mely Olaszországban van, hol az ellenőrzés a főszámszék részéről nem utólagosan, hanem előlegesen történik, hol maguk az utalványok ellenőriztetnek, sőt mint Olaszországban, a főszámszék vétójoggal van felruházva. Utalványozhat a minister, a mit akar, ha a költségvetésben magában nincsen meg, a számszék ezen utalványt alá nem írja. Mondom a remidiumnak első csoportja ebből áll: ígéret és jámbor szándékok. A második csoport áll részint apró intézkedésekből, részint egy új politikából, a melyet a t. ministerelnök ur jelzett a pénzügyi bizottságban ezzel a drasticus szóval: koplalás, (Derültség balfelöl.) Hogy igenis odáig fog most már elmenni a takarékosságban, hogy egy bizonyos ideig koplaltatni fogja a nemzetet, még a legszükségesebb befektetésekre nézve is.