Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-305

206 305. •rsságos illés január 24. 1887. hiszem, túlságos takarékos előirányzatban, volt a hiba. Mikor a pénzügyi bizottság alaposan tanulmányozván az 1884. és 188 5-iki zárszámadásokat, ezeket a hibákat észrevette, a kormánynyal egyetértőleg igyekezett helyesen azon eszközökkel segíteni, melyek egyedül vezethettek czélhoz. Azon közigazgatási ágaknál, a hol a budget he nem volt tartható, illetőleg a tállépés túlságos takarékos előirányzatnak volt az oka, tudniillik a közoktatási és igazságügyi ministeriivmnál felemeltetett a dotatio. Ellenben azon ministeriumoknál, hol az részben talán az üzemek helytelen kezelésével volt kapcsolatos, ott egyrészt administratio reformokkal, másrészt pedig albán talált megnyugvást, hogy a szakminister urak maguk részéről biztosították, hogy 1886-ban ily eltérés csakugyan nem mutatkozik. Elfelejtettem előbb, midőn az egyes ministeriumokról volt szó a közlekedési ministeriumot, hol 1884-ben nagy volt a túllépés, a mely azonban az államvasutak akkori kezelésére vezethető vissza, hol körülbelül 7 millió volt a differentia a költségvetés keretén belül és mintegy 3 millió forint volt az államvasutak jövedelmi elmaradásánál, a mi ugyan nem e ministeriumban szamoltatik el, de ha arról beszélünk, hogy ez melyik ministeriumot terheli, akkor a közlekedési ministerium rovására esik. Tehát ugy, a hogy ma az előirányzat áll, ezeken a bajokon legnagyobbrészt segítve van; a közlekedési ministeriumnál ma ugy állunk, hogy az 18S6 iki előirányzat, a minister urnak állítása szerint, a pénzügyi bizottságban megtartatík. A kereskedelmi ministeriumnál ugy állunk, hogy az előirányzat 1886-ban megtar tátott és az 1887-iki ugyanazon alapokon áll. Hu van még aggályom a költségvetés valamelyik tételéről, azt megmondom őszintén, akkor az a bányák és vasművek tétele, mely utóbbiakról erős meggyőződésem, hogy ezt a gazdálkodást a magyar állam szempontjából fentartani nem lehet és különösen, a mi a vasműveket illeti, ezeken előbb-utóbb túl kell adnunk. Mert hogy az állam éven kint deficitet mutasson fel, mikor azok magukban annyi értéket képviselnek; az teljesen helytelen. Méltóztassék venni azt, hogy mily eltérés van az előirányzat és a tényleges eredmény közt. Az nem felel meg az azon államvagyonba fektetett tőkéknek. Egyébiránt azt hiszem, hogy azon felfogással szakítanunk kell, hogy az állam az ily üzemekkel gazdálkodjék. Azon üzemeknél, melyek ma legkedvezőbben állanak, mint például a diósgyőri vasgyárnál is, habár az újabb befektetések kamatját e gyár a jelenlegi vezetés mellett meghozza; de havalaki utána számítana, mindazon összegeket, melyeket abba befektettünk és kiszámítaná, mennyi kamatot kellene ez összegeknek jövedelmezniük: azt hiszem, nem lehetne találni olyan igazgatót, a ki e kamatoknak megfelelő jövedelmet előteremteni biraa A sanálásnak egyik eszköze tehát az, hogy olyan üzemekkel, a melyek hasznot nem hoznak, szakítani kell. Hí veszszük magát a költségvetést, ez, azt hiszem, be lesz tartható. Megjelöltem egykét sebezhető pontot, mely épségben tartható nem lesz és ha tovább akarok menni, ismételem azt, a mit a pénzügyi bizottságban említettem, hogy tudniillik az igazságügyi tárczánál is lesz túllépés, mert a dologi kiadások ott nincsenek eléggé előirányozva. De végre is ott csekély összegről van szó. Egészben véve azonban az előirányzat be lesz tartható. Mert nem szabad feledni azt, hogy előirányzatunk legélesebb bírálói is el fogják ismerni, hogy éveken keresztül az államjövédelmek mindig' nagyobb mérvben folytak be, mint a hogy előirányozva voltak. Az tehát kétségtelen, ha csak valami elemi csapás, forgalmi akadály, háború, vagy hasonló nem éri az országot, hogy az előirányzott jövedelmeknél nagyobbakra számíthatunk. És ezzel kapcsolatosan ellehet fogadni azt is, hogy az előirányzat, úgy a mint van, nagyjában meg fog~ állani, ha időközben póthitelekíől tartózkodunk és oly kiadások nem történnek, meyek itt előirányozva nincsenek. (Helyeslés jobbfelöl.) Kénytelen voltam elmondani e száraz bevezetést, hogy a baj diagnosisát megállapítsam. Mert hozzászólni a bajhoz a nélkül, hogy természetét ismeruők, aligha vezetne czélra. De már most szemben állunk a budgettel, melyben 22 millió a végleges deficit. Oly rég foglalkozunk költségvetésekkel, hogy tán nem szükséges arra utalni, hogy az nem a deficit egész összege, hanem hozzá kell számítani azon összeget, melyeket kénytelenek leszünk kiadni bizonyos törlesztések fizetésére,mely hitelműveletek hozzávetőleg mintegy 10 millióval fogják növelni a pénztári deficitet. Már most az a kérdés, t. ház, hogy ezen mintegy 30 millió deficittel szemben miféle eszközökhöz akarunk folyamodni, hogy a költségvetésünkből lehetőleg elenyésszék és így az államháztartás rendezéséhez egy lépéssel közelebb jussunk? Ez az egyedüli kérdés, melynek bennünket most foglalkoztatnia kellene. E helyett azonban, ha végig nézek a költségvetési tárgyalásokon, látok sok más szemrehányást, mely egyoldalúságában egyáltalában el nem fogadható. Ilyen például, midőn Horánszky t. képviselőtársam előhozta,, milyen mértékben növekedtek nálunk az államadósságok. És én nem akarok beszélni azon nagyon is mesterséges összeállításairól, a hol felszámította az államadósságok tőkebeli nagyságát 200 millió forintban s mellé állított egy évi járadékot, tudniillik 30 millió forintot s midőn a végső összegről szólott, akkor azon 30 milliót ismét a tőkében számította fel sőt éhez még más dolgokat is hozzá