Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-305

305. ország** ÜKt |MM4T-24. 1887. »Q7 számított, például a függő államadósságokat, a bankadósságot atb., melyeket, azt hiszem, éppen ágy oda kedett volna számítani. Ha tehát valaki igazságosan akar számítani, azt hiszem, a tételnek oly módon való felállítása, miként azt t. barátom tette, nem fogadható el. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon) De még az esetben is, ha pusztán és egyenesen a zárszámadások adataihoz ragaszkodunk és azt mondjuk, hogy az államadósságok kétszáz s néhány millióról 1,400 és néhány millióra emelkedtek, a legelemibb igazság követelménye megmegmondani azt, ho<>y azon idő alatt az államvagyon is növekedett; mert csak arról beszélni, hogy az államadósságok növekedtek, egyúttal az államvagyon növekedését tekintetbe nem venni, meg nem egyeztethető. (Helyeslés a jobboldalon.) Az én t. barátom nagyon jól tudja, mit tesz az államvagyon növekedése. Ha utána néz, látni fogja hogy azon államvagyon, mely alkotmányosságunk kezdetén 480 milliót, illetőleg, a mint később kimutattatott, csak 380 milliót tett, ma 1.600 néhány milliót tesz. Tehát, ha egyrészről az államadósságok 200 néhány millióról felnövekedtek 1,400 millióra, másrészről az államvagyon 300 néhány millióról felszaporodott 1,600 néhány millióra; azaz itt az arány semmivel sem rosszabb(Igaz! Ugy van ! a jobboldalon.) De, t. ház, hogyan lehet is egyáltalában chronikus deficitről beszélni és azt mondani, hogy 40 millió volt évenkint a deficit? Mit képzel ő, hiszi-e, hogy azon 40 milliót, a mit ő mint évi deficitet felhozott, meg lehetett volna-e évenkint a maga egész teljességéljen takarítani? Mert, ha valaki meg van arról győződve, hogy azon összeg teljesen haszontalan kiadás volt és mellőzni lehetett volna: akkor értem a szemrehányását. Kiismerem, hogy bizonyos fokig menő takarékosabb eljárás mellett lehetett volna egy-két millióval kedvezőbb eredményt elérni, de azt bátran és határozottan kétségbe merem vonni, hogy lett volna valaki, aki egy hosszú korszakon keresztül képes lett volna évről-évre negyven millióval kevesebbet költeni, mint a mennyit költött a jelen kormány. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) És ha el kell ismerni azt, hogy azon kiadásoknak legnagyobb része mellőzhetlenül szükséges volt, hogy az, mi elköltetett, nem lett a kútba dobva, hanem hogy abból az országnak részben gyümölcsöző, részben nem közvetlenül gyümölcsöző, de közvetve a nemzetnek mindenesetre gyümölcsöket hozó befektetései lettek: azt hiszem, ezen deficitek fölött oly könnyen páíczát törni nem lehet s akkor Apponyi Albert gróf képviselő urnak azon hasonlata, hogy a mai helyzet olyan, mint volt a 75 ik előtti, nagyon sántít. (Felkiáltások « baloldalról: Hosszabb!) T. képviselő urak, az a legnagyobb önámítás, ka azt méltóztatik hinni, hogy a mai helyzet olyan, mint volt az 1875 előtti. (Kőbeszólások a baloldalról: Bosazabb!) Bizonyos fokig ő maga érezte állításának gyengeségét és azon concessiót tett?, hogy hitelünk javul, mert hiszen ma a magyar állampapírok magasabb cursuson kelnek. Ehhez nem kell nagy financiális tudomány, mindenki tudhatja, hogyan állottak a magyar állampapírok 1875. előtt és hoi gyan állanak ma. Ezt maga a képviselő ur sem tagadja; de azt mondja, hogy ez semmi másnak, minta pénzpiacz javulásának az eredménye. Hát, t. képviselőház, az a kérdés, vájjon minden állam papírja abban a mértékben emelkedett-e, mint a magyar állam papírjai? Ha betudja bizonyítani, hogy minden állam papirja oly mértékben emelkedett hitelében, mint a magyar állam papírjai, akkor igaza van, hogy ez csuk a pénzpiacz javulásának eredménye. (Elénk helyeslés jobbfelől) Csakhogy ezt nem tudja bebizonyítani, sőt ellenkezőleg azt magyarázta, hogy ez a többi országokban igen csekély differentiát okoz. De az a csekély differentia teszi a pénzpiacz javulását; a különbözetnek hátramaradó,hasonlíinatlanul nagyobb része éppen arra vezehető vissza, hogy Magyarország kormányzatának állandósága iránt a hit a külföldi pénzpiaezokon ma már teljesen meg van szilárdulva. (Helyeslés job'felöl.) • De menjünk tovább. Horánszky Nándor t. barátom kiszámította, hogy milyen kölcsönöket kötöttünk mi akkor. Én egyáltalában nem szándékozom páíczát törni azon férfiak fölött, a kik abban az időben az állam ügyeit vezették; megengedem, sok olyan dolog van, a mi nem történhetett volna másként akkor sem, ha más kezekben lett volna is az ország sorsa. Egyáltalán nem vagyok barátja annak, hogy könnyen ítéljünk mások cselekedetei fölött; de a tény az, a mint Horánszky t. képviselőtársam is méltóztatott felhozni, hogy akkor kötöttük a 153 milliós kölcsönt, a melyre kaptunk 143 millió forintot és mire azt végleg consolidáltuk, az állam hitelét meg kellett terhelni 270 és egynéhány millióval. Tehát annál az egy adósságnál az állam veszített többet mint 120 millió frtot. Ha most a t. képviselő urak azt mondják, hogy olyan időket élünk, mint akkor, hiszik-e, hogy ma olyan diíferentiákat kellene fizetnünk egy kölcsönünknek convertálása esetén, mint fizettünk akkor? Meg vagyok győződve, hogy ezt senki sem hiszi. (Ugy van! jobbfelől.) De gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam abból is von egy paralellát maga és a ministerelnök ur közt, hogy azt mondja: a ministerelnök ur már másfél év múlva kezdett az akkori kormánynyal szemben türelmetlenkedni és kimondta, hogy az nem képes a kormányzat vitelére,, hogy ne mondhatná tehát ugyanezt ő 12 év után,