Képviselőházi napló, 1884. XIV. kötet • 1886. deczernber 23–1887. február 4.

Ülésnapok - 1884-304

164 304. orszagoj «é» jannár TI. ÍSS7. dezni. Ezért tehát a legnagyobb szemrehányás érheti a kormányt. Ha meggondoljuk azt, hogy részben elméletből is ismerte a rendkívüli költségvetés természetét, részben pedig előtte volt a példa a lelépett kormányban és annak sorsában, mikor túllépte azon határt, melyet túllépni a rendkívüli költségvetésnél nem szabad, tudniillik sokkal nagyobb mérvben vette igénybe a jövőben kifejlődő segélyforrásokat a jelenben, mintsem a tényleges gazdasági kifejlődés igazolhatta volna. Nem személyes szemrehányásképen mondom ezt, hiszen személyes támadásoknak és védekezéseknek nem volt a ház híjával e vita alatt, csak azt akarom kiemelni, hogy a legjobb akaratot és a legjobb hazafiságot is, a mit fel kell tennem minden magyar kormányról, a mint felteszem erről is, annyira elcsábítja azon hibás számítás, mely a közgazdasági kifejlődésre alapittatik, ha tudniillik nem a tényleges fejlődés vétetik alapul, hanem azon vérmes remény, a melylyel viseltetik a kormány, hogy a befektetett tőke mennyire fogja fejteni a közgazdasági fejlődést. Az eredmény tehát az, t. ház, hogy évenkint adóiságcsinálássál kell pótolnunk rendes jövedelmeinket. Azon módok és eszközök, melyeket a kormány HJánl ezen deficit kevesbítésére, mert hisz annak megszüntetését sem a jelenben, de még a távol jövőben sem, sem a kormány, sem a többség tagjai közül senki sem hangoztatta, de ezen deficit kevesbítésére azon rendszabályok, melyeket a kormány javaslatba hoz, nem elégségesek. Első sorban említem e rendszabályok közül azt, hogy némi posta-szállítási kedvezmények szüntettessenek meg, továbbá, hogy a szállítási-adó, nemkülönben a bélyeg-adó, emeltessék. Első sorban említem ezen rendszabályokat, mert csupán ezek azok, melyektől inmediate haszon és jövedelmi szaporulat várható; ezek azonban oly csekélyek, hogy talán szóbahozásra is alig érdemesek. De vegyük hozzá azon conversionalis tervezetet is, melyet a pénzügyminister ur szíves volt előadni, melyet ugyan én nem értek tisztán, de megengedem, hogy azon 5 és fél millió hasznot fogja hajtani, melyet a pénzügyminister ur kilátásba helyezett, ha ezen conversio általában lehetséges lesz. De még tovább megyek, vegyük hozzá az egyenes adók emelését, melyet a ministerelnök ur kilátásba helyezett, mert végre is tel kell tennem, hogy az egyenes adók emelését határozottan kilátásba helyezte a ministerelnök ur, mikor azt mondta, hogy szt addig nem effectuálja, mig rá szükség nem lesz. De én azt hiszem, hogy nagyobb szükség, mint jelenleg van erre, soha sem lesz. {Ugy van! balfelöl.) így állunk, t. ház, tizenkétmillió jövedelmi szaporulattal, a legjobb esetben egy 60 milliós deficittel szemben, a mint azt Helfy t. képviselő társam előadta, hogy az idén 60 milliónyi készpénz kölcsönre lesz szükségünk, hogy az egyensúly helyreállittassék. Mi ez, t. ház, ezen roppant nagy hiánynyal szemben ? Ez nemhogy képes lenne szétoszlatni adósságaink folytonosan növekvő lavináját, sőt csak arra is alig elég, hogy a lavina tovább gördittethessék, pedig jól tudjuk, hogy minél tovább gördül a lavina, annál nagyobb lesz és annál biztosabban romjai alá fogja temetni ezen nemzetet, minél nagyobbra neveltetik az akkor, midőn a szétfakadás ideje elérkezik, a minek egyszer el kell érkeznie. (Ugy van! Ugy van!) De mi fog, t. ház, történni akkor, ha mi a deficitet sem most. sem jövőben nem fogjuk megszüntetni. Történni fog az, hogy adósságaink és hogy azoknak kamatterhei is folytonosan növekedni fognak. Ma a kamatterheknek összege 128 millió forint. Ha ennek a gazdálkodásnak vége nem szakad, ezen terhek 128 millióról könnyen felemelkedhetnek 200 millióra. Ha, t. ház, 320 millió forint bevétel mellett 200 millió kamatterhet fizetünk, akkor azt hiszem, elértük azt a pontot, a melyen kötelezettségeinknek eleget tenni képesek nem vagyunk. Ha a közönséges életben valaki kötelezettségeinek eleget nem tehet, arról azt mondják, hogy csődbe jutott. (Ugy van! balfelöl.) Mi fog történni, t. ház, akkor, ha el fogják érni azon pontot, a melyet, ha nem segítünk rajta, azon szédítő gyorsaság mellett, a melylyel a lejtőn lefelé haladunk, okvetlenül el kell érnünk ? Van reá példa, t. ház, hogy mi történik akkor, midőn egyes országok ily szerencsétlen helyzetbe jutottak. Képződtek ilyenkor internationalis hitelezőkből álló syndicatusok, melyek a pénzügyi kezelést átvették. Hogy mily nyomor, mily pusztulás követi az ily gazdálkodást, azt tudjuk és olvastuk inindnyájan. Az ily syndicatus gazdálkodása semmi egyebet nem contemplál, mint azt, hogy a coupon befolyjék. Az nemcsak a czitromot nyomja ki, hanem még a fát is kivágja, a melyen az terem. (Ugy van! bal felöl) De, t. ház, még ez sem a legnagyobb baj. Vegyük fel, hogy a magyar nemzet szívósságánál fogva, még ezt a bajt is kiállja, még ennél nagyobb baj is fenyeget bennünket, ez onnan tűnik ki, nogy alig fogja valaki lehetőnek tartani azt, hogy egy ilyen syndicatus, azon parliamenttel együtt gazdálkodjék és kezelje az ország pénzügyeit, a mely parliament ellenzékének — fájdalom — nem volt elég ereje, többségének pedig nem volt elég előrelátása, hogy ezen helyzetet megakadályozza. (Ugy van; balfelöl) Be fog következni tehát az absolutismus, melyre — talán bizonyos elemek — máris számítanak, mert hiszen megjósolták alkotmányunk új aerája kezdetével, hogy ezen alkotmány nem lesz hosszú életű. Ezért mondották oly gúnyosan, hogy „wir können wattén". Ezen okból látom én, í t. ház, pénzügyi helyzetünket oly sötétnek, oly