Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.
Ülésnapok - 1884-271
74 271. országos ülés szeptember 30. 1886. esetleg saját hibánk által felmerülő sérelmeinket kiigazíthassuk, hogy gazdaságilag egy in integrnm restitutiót biztosíthassunk magunknak? Helyes volt-e az alkalmat eldobni magunktól és kötött kézzel menni az alkudozásoknak ? Az eredmény mutatja, hogy ezen eljárás mennyire helytelen volt! A vámközösségnek.t. ház, azon egyik föltételét, melyet én okvetlenül figyelembe veendőnek és érvényesítendőnek tartok, a helyes kereskedelmi politika képezi. Az a vámtarifa pedig, melynek egy ilyen politika alapját és kifejezését kellene képezni, annak kívánalmaival homlokegyenest ellentétben áll. A vámközösség fentartásának tehát ma, az én meggyőződésem szerint, egyik főfeltétele nem létezik. De, t. ház, van a közös vámterületnek az én szemeimben egy másik elengedhetlen föltétele is, mely nélkül én azt anyagi romlásunk nélkül fentarthatónak nem tekintem. Ez a másik feltétel a helyes közgazdasági politika és pedig a kiegyezés szempontjából két irányban. Abban az irányban, hogy az ipartermelésre közvetlenül befolyást gyakorló fogyasztási adókra, úgy azon iparágak fejlődésére, valamint nagyobb mérvű pénzügyi jövedelmezőségükre nézve kedvező szabályozását biztosítsuk magunknak. A másik irányban követelem a helyes közgazdasági politikát, mely folytonosan szem előtt tartja, hogy a közös vámterület mellett sokkal inkább, mint önálló vámtörvényhozás mellett a termelés minden ágának értelmi és technicai szinvonalat nagy igyekezettel és odaadással emelni kell és hogy e részben a feladatnak épen a vámközösség folytán igen jelentékeny része az államra nehezedik. A mi a helyes közgazdasági politika követelményeit az első irányban illeti, én azt látom, hogy ezek az előttünk fekvő szövetségi tervezetben nem foglaltatnak, mert a szesz- sör- és czukoradó közös, egyöntetű szabályozása a tervezet elfogadása után 10 évre ismét meg lesz állapítva. Már pedig rendkívüli közgazdasági érdekek fűződnek ahhoz, hogy ezen fogyasztási adók önállóan, Magyarország termelési viszonyainak megfelelőleg szabályoztassanak. És miután ily természetű viszonyaink rendkívül különböznek azoktól, a melyek e részben a szomszéd szövetséges államban észlelhetők, az ipartermeléssel kapcsolatos fogyasztási adókat önállóan kell szabályoznunk. És, hogy termelési viszonyaink e részben igen különbözők, e részben bizonyítékul bátor vagyok hivatkozni azon adó-enquéte munkálataira, mely 1869-ben, az akkori pénzügyminister által hivatott össze. Ezen enquéte kimutatta azon hátrányokat, melyekkel a szeszgyártás nálunk jár, ha Austriával közösen szabályoztatik, mert ennek termelésre felhasznált nyers anyaga sokkal nagyobb keményítő-tartalommal bir, mint a mienk. Az enquéte szeszadóügyi osztálya a pénzügyministerhez intézett jelentésében ezeket mondja: A szeszfogyasztási adónak a birodalom mindkét részében törvény által meghatározott egyenlősége mellett az adótörvény csak azon lényeges tényezőket vehetné tekintetbe, melyek az osztrák burgonya jósága és olcsósága folytán a kevésbé jó és drága magyar burgonya és kukoricza ellenében a nyers anyag különbségében feküsznek, mivel a tőke, a szállítás olcsóbbságában és a hasonló kedvezőbb tényezőkben rejlő különbségeket az adótörvényben kiegyenlíteni nem lehet. Constatálja, hogy már az 1868. évi szeszadótörvény alapján is a magyarországi szesztermelés minden más körülmény figyelmen kivül hagyása mellett is, a nyers anyagban fekvő különbségnél fogva már jobban meg van adóztatva mint az austriai. Az 1868dki mezőgazdasági enquéte pedig világosan kimondta, hogy „gazdaságiszesziparunk főbaja, mely reá igen súlyosan nehezedik, az, hogy s?eszadóztatási rendszerünk az osztrákéval egyenlő alapon kezeltetik, holott termelési viszonyaink jóval kedvezőtlenebbek, mint az osztrák tartományoké^. A mi burgonyánk 16% keményítő-tartalommal bir, míg az a csehországinál 247o-ra emelkedik. E mellett holdankénti terméseink csekélyebbek, népességünk gyérebb, munkabéreink magasabbak, közlekedési utaink silányabbak, piaczaink távolabb fekszenek, ugy hogy valamennyi tényező igazolja azon állítást, mely szerint egyforma adózási alapon az osztrák tartományok szeszfőzdéivel a mi gazdasági szesziparunk versenyezni nem képes. Legújabban, t. ház, az 1884-iki szeszadótörvény káros hatása feletti tanácskozásra az aradi kereskedelmi és iparkamara hívott össze egy szakértekezletet, melyben a következő tények állapíttattak meg. (Halljuk!) Egy kiváló szakértőnek véleménye, a kinek nézetei irányadók szoktak lenni a kormány által összehívott enquéteken is, a magyar szeszipar helyzetéről és viszonyáról az osztrák szesziparhoz következőleg szól: Az 1884-iki szeszadó-törvényben oly törvény alkottatott, mely Magyarországot károsítja, Austriának ellenben használ. Az új törvény által a a burgonya- és répaszeszgyártás, tehát leginkább a mezőgazdasági szeszfőzdék, rendkívül nagy előnyben részesittettek, a tengeri szeszgyártás ellenben túlságosan megterheltetett. Már most, miután Magyarország szesztermelése kétharmadrészben a tengerit használja főanyagul, a magyar termelés jobban meg van terhelve, mint az osztrák és a rendkívüli előnyök, melyek a mezőgazdasági szeszfőzdéknek biztosíttattak, leginkább Austriának válnak javára. Az előnyök, melyeket a magyarországi mezőgazdasági szeszfőzdék élveznek, elenyészőleg csekélyek azon hátrányhoz képest,
