Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.

Ülésnapok - 1884-270

j" 27Ö. urszúgos illés s de a létező, az 1882-ben megállapított vámtarifát a t. kormány, úgy látszik, maga sem tekinti olyannak, mely Magyarország érdekeit kielégíti, mert látjuk, hogy ismételve törekedett annak módosítására. A múlt év nyarán terjesztette elő az ismert, Austriában tárgyalás alá nem került vámnovellät, ez év nyarán pedig a vámszövetségi javaslattal egyidejűleg azt a vámtarifa-reformjavaslatot, melyet a t. ház már elfogadott, mely azonban törvényerőre nem emelkedett és a melynek ügye, úgy látszik, a monarchia másik államában megfeneklett. A czukoradó a közvetett adók sorában a másik cardinális tétel. Erre vonatkozólag ugyan be van adva a javaslat a kormány részéről, de annak sorsa bizonytalan ugy itt, mint ott; ezen háznak illetékes bizottságában az még nincs előkészítve, mi azt itt nem tárgyalhatjuk: igy tehát annak értékéről véleményt nem mondhatunk, egészen eltekintve attól, hogyannak törvényre emelkedése Austriában az eddigi tapasztalások szerint, fölötte bizonytalan. Tehát valóban nem látunk magunk előtt tiszta képet, hogy minő kereskedelmi politikával, minő közvetett adórendszerrel akarja a kormány betölteni azt a keretet, melyet a vámszövetségi javaslat szagában foglal. (Ugy van! Ugy van ! a bal- és szélső baloldalon.) És nehogy a t. ministerelnök ur azon ellenvetésével találkozzam, hogy az egyes törvények sorozatából utóvégre is valamelyikkel meg kell kezdeni a tárgyalást, mert különben soha befejezést nem érhetünk el, hivatkozom azon eljárásra, melyet az o kormánya 1878-ban követett és a mely a mostaninál sokkal helyesebb volt, tudniillik előbb tárgy altatta és előbb érlelte meg mindazon törvényeket, legalább a képviselőház körében, a melyek a vámszövetségben megállapított közgazdasági viszonyok tartalmát képezik|: és csak akkor, midőn a ház abban a helyzetben volt, hogy azoknak összességét ösmerje és hogy azoknak összessége iránt megállapodásra jutott legyen, csak akkor adatott meg mindannyira nézve együttvéve a sanctio azzal, hogy a vámszövetségi javaslat elfogadtatott; (Igás! Igaz! bálfelöl) holott most ellenkező eljárás követtetik, szerintem, a dolgok logicai sorrendjével épen ellentétben : előbb akarják megszavaztatni a vámszövetséget, előbb akarják lekötni az ország szabad elhatározási jogát és ha az le van kötve, akkor lássuk majd, vájjon sikerülni fog-e azon fontos érdekeket, melyekre nézve az ország kezét igy megkötjük, érvényesíteni, igen, vagy nemi (Helyeslés a bal- és szélső balon.) T. képviselőház! Ilyen körülmények közt én az előttünk levő törvényjavaslat megítélésénél más kiinduló pontot nem vehetek, mint azt, a mi nem kétséges, tudniillik a fennálló törvényt, a fennálló vámtarifát, a fennálló szeszadó-törvényt,a fenn álló cznkoradó-törvényt; mert utóvégre ez az 61 egyetlen bizonyos factor, ez az egyetlen megfogható tényező, a melylyel szemben állunk; mert ha a vámszövetséget megkötöttük, igen könnyen meglehet, sőt az eddigi tapasztalatok szerint majdnem merném állítani: valósziníí, hogy ez a vámszövetség az eddig fennálló vámtarifának s a jelenlegi közvetett adórendszernek alapján fog folytattatok Megfelel-e tehát az az alap, a melylyel a most idézett törvényekben birunk, Magyarország ugy pénzügyi, mint közgazdasági érdekeinek, nyujt-e tehát alapot arra, hogy az 1867: XII. t.-cz. szellemében a vámszövetséget megújítani lehessen ? Az a válasz, melyet az ügynek minden oldalról történt megfontolása után magamnak adni kénytelen voltam, határozottan ugy hangzik, hogy nem. (Élénk helyeslés balfelöl.) T. képviselőház!Nézzük előbb az eldöntendő kérdésnek egyik legfőbb oldalát, a kereskedelmi politikát. Itt ismételnem kellene mindazokat, a miket a vámtarifa tárgyalásának alkalmából elmondottam, midőn nem szorítkozva arra a novellára, mely akkor szorosauvéve napirenden volt, hanem tekintve épen azt, hogy a kiegyezés ideiében vagyunk, áttérve az egész, a régi vámtarifák által is alkotott viszonynak méltánylására, iparkodtam a t. háznak tüzetesen bebizonyítani, hogy ez a viszony Magyarország érdekeinek megfelelő kereskedelmi politikának alapjait sem tartalmazza. Én azokból, a miket akkor mondottam, csupán néhány főbb vonást akarok recapitulálni. (Halljuk! Halljuk /) 1878-ban, mint előttem szólott t. képviselőtársam igen helyesen kiemelte, egy nagy fordulat állott be az osztrák-magyar vámterület kereskedelmi politikájában. Nem megyek be most annak kutatásába, kinek a hibája folytán történt, de tény az, hogy beállott egy nagy fordulat: a szabad kereskedelmi rendszer alatt a bevitelnek megkönnyítésére, a fogyasztás olcsóságának előmozdítására irányuló tendentia ebben az évben csapott át annak ép ellenkezőjébe, a termelés védelmébe a drágításba, de csak egyoldalúlag: tudniillik csupán azon terményekre vonatkozólag, a melyeket, legalább túlnyomó nagyobb részökben, a monarchia másik állama állított elő. Magyarország akkor, 1878-ban, azokért az áldozatokért, melyeket a magyar fogyasztó közönségnek hoznia kellett, az Austria érdekében létesített védvámrendszer fejében a kereskedelmi politikának kereteiben semminemű compensatiót nem kapott. (Ügy van f balfelöl.) 1882-ben egy oly vámtarifa-javaslat terjesztetett a ház elé — és törvényerőre is emelkedett — a melyben némi látszata volt annak, mint hogy ha ez az egyoldalúság compenzáltatni kívántatnék; de csak némi látszata, t. képviselőház, mert az akkor behozott, nagyon csekély és Enyedi Lukács t. barátom által helyesen tisztán pénzügyieknek jellemzett mezőgazdasági vámoknak fejében már !ptember29. 1886.