Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.

Ülésnapok - 1884-270

goj 270. országos ülés akkor is egy újabb engedmény adatott azon ipar­csoportnak, a mely az austriai védvám-tendentiák­nak, ugy látszik, kényeztetett gyermeke, tudniillik a gyapjuszövészetnek, egy oly coneessió, a mely­nek horderejét akkor talán nem egészen méltá­nyoltuk — én magam sem méltányoltam— amely csekélynek látszott, a melynek azonban lényeges és fontos volta abból tűnik ki, hogy a gyapjuárak­nak bevitelében az osztrák-magyar vámterületre aránylag nagyobb csökkenést idézett elő az a módosítás, a mely 1882-ben történt, mint magok azok a módosítások, a melyek 1878-ban eszközöl­tettek ; tehát az 1882-iki állítólagos vívmányok a magyarországi termelésnek javára akkor ismét egy Magyarország által megfizetett coneessió árán vásároltattak meg. És utóvégre mik voltak azok t. ház? Egészen illusorius magasságú vámtételek némely gabnanemüek és különösen a lisztre — s az igaz — némely magasabb vámtételek az állatok né­mely fajára nézve, melyek azonban illusoriusakká váltak az által, hogy az Olaszországgal fennálló kereskedelmi szerződés értelmében mindazon államokkal szemben, melyekkel kereskedelmi s melyekkel szerződési viszonyban vagyunk, a régi vámtételek maradtak tényleg érvényben. Ebből áll az, a mi 1882-ben az 1878-iki vámtarifával összekötött áldozatok fejében Magyarország részére utólag engedélyeztetett; és, t. képviselőház, talán a túloldalon sem fogja tagadni senki, hogy ez körülbelül a semmivel azonos, (Ügy van! balfelöl.) Mert hiszen, hogy ha ezeknek nagyobb súlyt tulaj­doníthattak volna, akkor nem indították volna meg az actiótarra nézve, hogy a legújabb tarifajavas­lat behozassák és törvényerőre emeltessék, mely­nél újabb concessiókat iparkodtak a magyar gazda­sági termelés javára megnyerni, de a mely con­cessiók, ugy látszik, életbe nem fognak lépni és a melyeknek értékét, mint akkor kifejteni szeren­csém volt, szintén nagyon csekélyre becsülni kénytelenek vagyunk. Tehát, t. képviselőház, ott állunk ma, a hol az 1878-iki alku megkötése után állottunk, hogy tudniillik ahhoz az időhöz képest, amelyben a vám­területi közösség létesíttetett, a monarchia keres­kedelmi politikájában egy oly fordulat állott be, a mely Magyarországnak hasznára nincsen, mely kizárólag a monarchia másik államának iparát erősíti és mozdítja elő és melynek árát Magyar­ország fizeti. (Ugy van! ügy van! a Ml- és szélső baloldalon.) Akkor, t. képviselőház, vártuk — ille­tőleg a többség várta, én ugyan nem, de a többség várta és ebben látta a compensatiót ezekért az áldozatokért — hogy sikerülni fog a közös vám­területnek már nagyságánál fogva bírt súlya által, Európa többi államait a szerződéses politikának a medrében tartani, vagy abba visszavezetni és hogy igy kivitelünk biztosításának alakjában fogjuk megnyerni a hozott súlyos áldozatokért a eptember 29. 1&S6. compensatiót. Ez a remény nem teljestilt; már most kérdem, minő alakban kapta meg Magyarország a compensatiót azokért az áldozatokért, a melyeket 1878-ban hozott ? Semminemű alakban. Áll tehát előttünk az alku abban az eltaszító alakban, hogy Magyarország elvállal — a már históriailag fej­lődött állapothoz képest, nem valami ideális álla­pothoz képest — súlyos többterheltetést és ezért a többterheltetésért semmiféle alakban compen­satiót nem nyer. (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) T. képviselőház ! A vámszövetség megújításá­nak ideje az, a melynél ezeket a bajokat sanálni lehet. Az, hogy eddig fennállottak, sem indokot, sem mentséget nem képez azok megörökítése mellett. Én elnézően ítélek meg minden olyan tarifa­javaslatot, mely a vámszövetség tartamának ideje alatt a ház elé hozatik, mert tudom, hogy akkor a magyar kormánynak és törvényhozásnak keze meg van kötve a fennálló szerződés által. De egy oly javaslattól, mely akkor hozatik be, midőn Magyar­országnak szabadsága az 1867 : XII. törvényezikk által meg van óva, midőn tisztán mi tőlünk függ egy alkut, hajó, elfogadni; vagy ha rossz, vissza­utasítani : egy ily alkalommal bemutatott tarifa­javaslatra nézve nincs mentség, hogy ha az érde­keknek egyensúlya, a mint azt hazai közgazdasá­gunk kívánja, teljesen kifejezést nem nyer. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Tehát, t. ház, az egyik feltétel, mely mellett a vámszövetség megújításához hozzájárulhatunk, nincs meg. Nincs egy oly kereskedelmi politika, mely Magyarország közgazdasági érdekeit kielé­gítené. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Mielőtt a másik feltételre áttérnék, ámbár, mint mondám, én sem a közös, sem a külön vám­területet önmagában véve sem politikai, sem köz­gazdasági dogmának nem tekintem, legyen szabad mégis a t. házat figyelmeztetni egy, szerintem sú­lyos tacticai hibára,, melyet a kormány elkövet, valahányszor ezen ügyről van szó. (Halljuk! Hall­juk !) A t. kormány, talán arra törekedvén, hogy a vámközösség fentartására vonatkozó javaslatait az országban és a házban könnyebben érvényesítse — és e hibába esett a t. előadó ur is — igen fekete színekkel festi azon consequentiákat, melyek a vámközösség megszűnéséből erednének. (Ugyvan! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ez, t. ház, az én legbensőbb meggyőződésem szerint sem a valóságnak, (Ugy van! balfelól) sem az ország érdekeinek megóvására irányzott helyes kormányzati eljárásnak nem felel meg. (Élénk he­lyeslés balfelől.) Teljesen csatlakozom az előttem szólt t. képviselő urnak azon kijelentéséhez, hogy élesen kell különböztetni a vámterületi külön­állás és a vámháború közt. Ezen két fogalom ab-

Next

/
Oldalképek
Tartalom