Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.
Ülésnapok - 1884-270
u 270. országos ülés szeptember 29, 1886. lözni a nélkül, hogy saját fennállását, saját gazdasági léteiét ne veszélyeztesse. Nem tudom, hogy épen ezt a kifejezést használta-e, de lényegében életkérdésnek mondotta Magyarország mezőgazdaságára nézve az osztrák fogyasztási területnek megtartását. Láng Lajos: Fontosnak! Enyedi Lukács: Hát, t. ház, én nekem alkalmam volt a nmlt ülésszakban, a mikor a közgazdasági tárczát tárgyaltuk, a t. ház előtt egész tüzetesen az én nézetemet adatokkal indokolva előadni. Én azt hiszem, hogy sikerült akkor kimutatni azt, hogy Austria a mi mezőgazdasági terményeinkből a feleslegnek alig egy harmadrészét képes elfogyasztani és hogy a többi terményeinkkel részint ő tíz közvetítő kereskedést, részint azokkal piacznak hiányában vagyunk, a mi az árakat rendkívülien lenyomja. A t. minister ur az ő, elismerem, kitűnő szakértelemmel készített és gazdagon felszerelt indokolásában szintén foglalkozik ezzel a kérdéssel, de egy más elemet vezet bele ennek a kérdésnek a megítélésébe; tudniillik ő nem azt tekinti, hogy Austriába Magyarország részéről mi vitetett be és nem ugy számítja ki Austriának a fogyasztását, mint a hogy én eljártam, hogy a különbséget keresi a tényleges behozatal és a tényleges kivitel közt, hanem egy harmadik, egy, úgyszólván, incommensurabilis nagyságot hoz bele, hogy azzal, legalább az én felfogásom szerint, kevésbbé világossá engedje a helyzetet tenni. Mert az ő számítása az, hogy ő ezen két tényező közé, tudniillik a forgalmi tényezők közé, oda keverte a termelést. Már, t. ház, mindnyájan tudjuk azt, hogy minő értékkel bir a termelési statistika, hogy az oly hozzávetőleges, oly annyira nem fogadható el positivnek, mert az nem tényleges feltételeken, hanem becsükön alapszik, hogy azzal argumentálni oly positiv tényezőkkel szemben, mint a minők a forgalmi adatok, azt hiszem, helyesen nem lehet; mert az a mennyisége az árúknak, a mi a közös vámterület sorompóin keresztül megy, az egész positivitással meg van állapítva; de azt kérem, hogy egyik országban mennyi terem, positiv adatnak elfogadni nem lehet; azok az adatok, népiesen kifejezve, többnyire hasból készültek. (Igaz! Ugy van! a hal- és szélső baloldalon.) Mikor tehát ily kevés hitelt érdemlő adatok elemét visszük bele ezen fontos kérdés tárgyalásába és vitatásába, azt hiszem, nem könnyítjük meg a dolog megértését; és én azért kénytelen vagyok azzal szemben, a mit a t. minister ur indokolásában felhozott, kénytelen vagyok ahhoz ragaszkodni, hogy azok az adatok, a melyeket én felhozni szerencsés voltam, a tényeknek, a valóságnak lehetőleg megfelelnek és hogy azzal ki lett mutatva, hogy Austria nem képes a mi mezőgazdasági terményeink fölöslegét teljesen felvenni, legkevésbbé pedig volna képes arra, ha ezen mostani politika tovább folytattatik, ha a külföld még nagyobb mértékben elzárkózik nyers terményeink elől és az osztrák-magyar vámterületet egy teljesen isolált területnek leszünk kénytelenek képzelni, tudniillik, ha Austria nem lesz képes saját terményeiből semmit sem kivinni. A mint a viszony jelenleg van, mezőgazdaságunkra ezen közös vámterületből valami nagy előnyt nem látok. De látok egy más viszonyt kifejlődni, tudniillik azt, hogy Austriának ma már nem egyféle, hanem kétféle monopóliuma van. Az egyik abból áll, hogy mi neki egy kényszerfogyasztó területet átengedünk ipaiczikkei számára. A közös vámterület határain levő védvámok által ugyanis kényszeríttetjük magunkat arra, hogy az osztrák iparczikkeket oly drágán vegyük meg, a mint ők azokat nekünk eladni akarják. Ez fennáll azóta, mióta a vámterületi közösség létezik. A másik monopólium ujabb keletű és abban áll, hogy az által, hogy ezen védvámos politika által az összes európai fogyasztási piaczokat elveszítjük, Austriának azon második monopóliumot adtuk, hogy nyersterményeinket oly olcsón vegye meg, a mint szintén ő akarja. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Azt hiszem, azt kétségbevonni alig lehet. Mert midőn Magyarország kénytelen volt lemondani a németországi piaczokról és részben a svájczi piaczokról és tisztán Austriára van utalva, mint piaczra, akkor ezen viszonynak tisztán monopoliumi természete van. (Ugy van! Ugy van! a szélső laloldalon.) Hogy pedig ez igy van, erre is némely forgalmi adatokra vagyok bátor hivatkozni. (Halljuk !) 1882-ben Magyarországnak összes kivitele Austriába kitett 306 millió forintot, 1885-ben 285 milliót, tehát 21 millióval kevesebbet; Németországban Magyarország kivitele tett 70 milliót, most nem tesz többet, mint 40 milliót, tehát 40 u Arkal csökkent; Svájczba tett 11 milliót, most 9 millió, tehát a magyar termények piacza itt is nagyrészint elveszett. Es hogy ez nem onnan van, hogy azon piaczok nem fogyasztanak annyit, mint előbb arra voltam bátor utalni és kénytelen vagyok arra is utalni, hogy Austria nincs azon helyzetben, az ő fogyasztása nem elég nagy arra, hogy elfogyassza mindazon felesleget, mely Magyarországon támad az által, hogy a többi piaczokat elvesztette. A t. előadó ur utalt arra, hogy általában a védvámpolitikának mily hatása van Európaszerte és kell hogy legyen Magyarországra s azt mondta, hogy a védvámpolitikának barátai kezdenek már régi elveiktől eltérni, puhulni, hogy a szabadabb kereskedelmi iránynak előjelei mutatkoznak, de egyelőre nem lehet számítani rá, hogy a védvámpolitika meg fog szűnni.
