Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.

Ülésnapok - 1884-270

48 276. országos ülés szeptember 29. 18S6. gokkal, melyek önállóan intézik ügyeiket, még sem voltak hajlandók szerződésre lépni, azt várni, hogy ha Anstriától elválunk, velünk azonnal szerződésre fognak lépni, azt hiszem, ismét nagyon koczkáztatott remény. Különben, ágy hiszem, azt minden elfogulatlan el fogja ismerni, hogy az uralkodó védvámos áramlat nem e monarchiában keletkezett, hogy ezt egyrészt Francziaország, másrészt Németország antagonismusa idézte elő politikai és gazdasági kérdésekben. De még ha valaki ezt nem is akarná concedálni, tény, hogy ez az áramlat oly erős, hogy ezzel szemben egyes államoknak bármely jó kívánsága rögtön semmi positiv eredményre nem vezetne. Sőt ellenkezőleg én azt hiszem, hogyha a jelen viszonyok között van reményünk a kibontakozást illetőleg, ezt sokkal inkább adhatja egy nagyobb fogyasztási terület, mint egy kisebb. Minden remény ma csak abban fekszik, hogy előbbutóbb azon államok, melyek ma az erős védvámos áramlatnak engedve, a szerint irányozzák politikájukat, kénytelenek lesznek belátni, hogy ez hely telén és kénytelenek lesznek viszatérni a szabad forgalom elvéhez. Ám ezt máskép, mint retorsio útján elérni aligha lehet. Akkor, hogy ha azon országokkal szemben nekünk semmi fegyverünk nincs, azt remélni, hogy visszafognak térni a szabad kereskedési politikára, sokkal kevésbbé lehet remélni, minthogy hámi szövetségben állunk oly országokkal, melyek lehetővé teszik ránk nézve, hogy mig mi az ő ipari termékeiket fogyasztjuk, náluk mezőgazdasági czikkeink találjanak piaczot. Hogyan lehetne nekünk megtorlást gj^akorolni, hogy lehetne kényszeríteni azon önálló államokat, melyek eddig nyers terményeinket fogyasztották, hogy jövőben is ezeket fogyasszák? Azon országok evidenter iparos országok. Hogy ha mi most azon viszonyok közt, midőn ők kizárhatják nyersterményeinket, szabadon beeresztjük iparczikkeiket, vagy csak kedvezményes módon is, akkor azt hiszem, semmiféle kényszert nem fogunk reájuk gyakorolni azon szempontból, hogy a mostani politikától eltérve, ismét a szabad forgalomra térjenek. De még egyet, ha már e kérdésnél vagyok. (Halljuk!) Ha egyáltalán azzal a gondolattal komolyan foglalkozunk, hogy bontsuk fel a vámszerződést, tisztában kell lenni azzal is, hogy kivel akarunk tulaj donkép hasonló szerződésre lépni, hogy hol akarjuk elhelyezni kivitelünk azon feleslegét, a mely akkor nyakunkon fog maradni? Ha végig nézünk azon helyeken, a melyeken nyers terményeinket elhelyezhetjük, akkor azokat két csoportra oszthatjuk: olyanokra, a melyek a jelenlegi viszonyok között sem védelmezik magukat vámokkal és olyanokra, melyek a jelen viszonyok közt magukat vámokkal védelmezik. Azon, országoktól, melyek nem védelmezik magukat vámokkal j a nyers termények ellen, mint például Anglia, nem remélhetjük, hogy a jövőben ott nagyobb piaczunk lehetne akár külön vámterület mellett is. Mert a mint Anglia eddig nem tért el a szabad forgalom elvétől, nagyon természetes, hogy bármi történnék is a mi vámpolitikánkat illetőleg Austriával szemben, viszonyunk nem változnék Angliával szemben. Tehát az adott viszonyok között ha elfogulatlanul akarunk gondolkozni, minden előny, a melyet az osztrák iparral szemben adnánk, egy teljesen kárba veszett ajándék, mert azért viszont cserébe a mi kivitelünket illetőleg semmiféle compensatiót nem kapnánk. Kapnók azt, hogy olcsóbban fogyasztanék az iparczikkeket, ez kétségtelen ; de hogy ez a magyar gazdára valami nagy nyereség volna akkor, midőn nyersterményeit a kivitel folytán egyáltalában nem értékesíthetné: ez nem képezheti a discussio tárgyát. Tehát maradnának azon országok, a melyek elzárták piaczaikat a kívülről jövő nyerstermények elől, a melyek erős védvámos politikát követnek a nyerstermények tekintetében. Ilyeneknek tekinthetők főképen Németország és Francziaország. Már most kérdem a t. képviselőtársamtól, miféle garantiája van neki arra, hogy ha mi Austriával szakítva, nyersterményeink fölöslegét ebben a két országban akarnók elhelyezni, ezen két ország csakugyan eltérne attól a közgazdasági politikától, a melyet eddig követett? Mert e nélkül igen meggondolatlan lépés volna elszalasztani azt a piaczot, a melyet már bírunk. Ez az, a mit a szerződéses politikára nézve megjegyezni bátorkodtam. A t. képviselő ur továbbá azt mondja, hogy egy vámháborútól Austriával szemben nekünk nincs mit félnünk, mert két olyan ország áll egymással szemben, a melyek közül az egyik nyerstermelő ország, a másik iparos ország és ily esetekben általában mindig inkább a nyerstermelő ország van előnyben, mint az iparos ország. Ez igaz volt tíz évvel ezelőtt, de nem igaz ma. Igaz volt abban az időben, midőn nem gondoltak az országok arra, hogy megdrágítsák élelmöket, midőn egyik gazdasági axióma volt az, hogy az élelmi szerek megdrágítása a legnagyobb tévedés. Ebben az időben nem lehetett tartani attól, hogy valamely nyerstermelő ország ne tudná elhelyezni nyers terményeit; de a mai viszonyok közt, midőn az országok mezőgazdaságukat védik, sőt úgyszólván nagyobb mértékben védik, mint iparukat, a mai viszonyok közt azt mondani, hogy egy nyerstermelő országnak ily vitában mindig előnye van, azt hiszem, a legnagyobb tévedés. A t. képviselő ur prophetizál is és azt mondja, hogy Romániával szemben mi leszünk kénytelenek engedni. Nem tudom, hogy egy hivatalos okiratban,