Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.
Ülésnapok - 1884-270
4,6 270. országos ülés hanem ha — a mint mondom — azon czikkekre vonatkozó adatokat vesszük, a melyek külföldről származnak és igy a vámstatistikában előfordulnak, azt fogjuk látni, hogy ezekre vonatkozólag, mint a kávéra, rizsre nézve a fogyasztás hasonlóképen emelkedik. Hasonlóképen emelkedett a fogyasztás arra nézve, a mi szintén bizonyos fokig az anyagi jólét és fejlődés fokmérőjéül tekintetik; nevezetesen a dohány fogyasztása tetemesen fejlődött. Ugyanazt mondhatjuk a forgalom emelkedéséről, ugyanazt mondhatjuk a takarékbetéteknek növekedéséről, ezt a levélforgalomról, ezt a távirdáról, ugy, hogy egészben véve, legalább igen sok esetben, majdnem kétszer oly nagy számokat mutatnak föl ezen adatok, mint tiz évvel ezelőtt. Azt tehát, t. ház, hogy gazdasági életünk a vámközösség mellett fejlődött, ugy hiszem, tagadni nem lehet. Nem azt akarom ezúttal bizonyítani, hogy ezen fejlődést a vámközösség idézte elő, vagy hogy ezen vámközösség nélkül talán fejlődésnek nem nézhettünk volna elébe, de azon kétségtelen tényt akarom constatálni, hogy a vámközösség mellett és annak hatása alatt is gazdaságunk nagy fejlődésnek indult. Ezzel megfeleltem volna az első kérdésre, melyet magam elé kitűztem. És most felelni akarok a második kérdésre: hogy az adott viszonyok közt, miféle gazdasági politikát tarthatunk helyesnek. Azon jelentésben t. ház, mely ezen törvényjavaslathoz a kormány részéről mellékeltetett, igen bő és részletes adatokkal van kimutatva, hogy kiviteli forgalmunk az utolsó három évben mily tetemes csökkenést mutat. Hogy a kivitelnek e csökkenése egészben véve nem vált oly érezhetővé, a mint azt maguk a vámok mutatják, annak egyedüli magyarázata az, hogy kivitelünk a legtöbb európai állammal szemben csökkent ugyan, de egyidejűleg magával Austriáva) szemben részben emelkedett. így azon bajok legalább részben találtak enyhülést abban, hogy kivitelünk egészben véve nem csökkent azon mértékben, a melyben csökkent egyes nevezetesebb államokkal szemben, melyekben eddig nagy piaczaink voltak. Kétségtelen tehát, hogy a mai viszonyok közt, midőn egyik ország a másik után zárja el kivitelünk előtt piaczait és midőn látjuk, hogy ugy gabonában, mint állatokban az utolsó pár év alatt kivitelünk tetemesen csökkent azon országokban, melyekbe eddig jelentékenyebb kivitelünk volt, mondom, kétségtelen, hogy ily körülmények közt azon fogyasztási piacz, melyet Austria nekünk nyújt, a nyerstermény és az állatkivitel számára kétszeres fontossággal hir. És ha a mai viszonyok közt nem halljuk oly nagy mértékben hangoztatni a gazdasági elkülönzés eszméjét, »int leptember 29. 1886. egy évtizeddel ezelőtt, azt hiszem, annak egyik magyarázatát a felhozott tényben találhatjuk. Mert tiz évvel ezelőtt, midőn mezőgazdaságunk általában véve kedvezőbb helyzetben volt a kivitel szempontjából, mint ma, tíz évvel ezelőtt, midőn az amerikai verseny nem fenyegette kivitelünket oly mértékben, mint jelenleg, midőn más országok nem zárkóztak el nyersterményeink elől: akkor még úgyszólván nem is merült fel az a kérdés és annak a veszélynek lehetősége, hogy más országok nyersterményeink elől elzárhatják piaczaikat. Mert bizonyos mértékig meg volt ugyan a védvámos tendentia akkor is, de ez kiválólag az ipari czikkekre szoritkozott,arra azonban akkor még nem gondoltak, hogy a nyers terményekkel szemben egyik ország elzárja magát a másik előtt. Ha tehát az akkori viszonyok között valaki a külön vámterület mellett emelte fel szavát és a magyar ipar érdekében hangoztatta a külön vámterület szükségét, a veszély arra nézve, hogy a vámterületi kettészakitásból a magyar mezőgazdaságra közvetlen kár háromolhat, nem volt oly nagy, mint most. Most ugy állunk, hogy más államok elzárkózási tenüentiája, a védvámos áramlat nem pusztán ipari termékekre szorítkozik, hanem talán még nagyobb erővel a gazdasági termékekre is kiterjed. Oly jelenséggel állunk ma szemben, melyet tiz év előtt majdnem lehetetlennek tartottunk, ugy hogy ma mezőgazdaságunk van a legnagyobb veszélynek kitéve. Tiz év előtt talán lehetett volna experimentálni egy magában véve üdvös czélért, mely nem veszélyeztette volna magának az országnak legfőbb erejét, mezőgazdaságát; de a bizottság azt hiszi, hogy az adott viszonyok között ilyen kísérlet kétszeresen meggondolandó, mert a legvégzetesebb visszahatással lehetne mezőgazdaságunkra. Igaz, hogy ipartermelésünk ma sokkal nagyobb, mint egy évtizeddel ezelőtt, és igy a termelés megoszlása szempontjából, az arány, a mely ma a mezőgazdaságra esik, csekélyebb, mint egy évtizeddel ezelőtt. De tény az, hogy a mezőgazdaság igen válságos helyzettel küzd, egyszer az amerikai versenynyel, másszor az elzárkózási áramlattal; és igy nagyon természetes, hogy minden oly intézkedés, mely ezen, már magában véve fenyegetett mezőgazdaság létének és jövőjének koczkáztatásával jár, kétszeres meggondolást követel. En nem vonom kétségbe, t. ház, hogy egy teljeses önálló vámpolitikával gyorsabban lehet ipart teremteni, mint a közös vámterület mellett. A kérdés csak az, hogy mi az ár, a mit érte fogunk fizetni ? Mert a jelen viszonyok között — igaz — egy bizonyos fokig megnehezíthetjük az ipar keletkezését, illetőleg nem mozdítjuk elő oly gyorsan, mint akkor, ha tisztán minden más or-