Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.

Ülésnapok - 1884-286

320 286. «r«ságot Hét. deesember 4. 1886. nem orvosolni, csak elnyomni akarják: tüz, pusztulás és általános deroute leend. (Ugyvan! a bal- és szélső baloldal némely padjain.) Ezen társadalmi betegség a tőkének egyes kezekben való összetorlódásában és a munka, egyén és ingatlan birtoknak a tőke általi elnyomatásában rejlik. Hogy a tőke összetorlódása hogyan áll elő, ez alig szorul bővebb magyarázatra. Hiszen mindenki tudja, hogy a milliomosok nem a földmíves ekéje, nem az iparos műhelye, vagy a tudós éji lámpája mellett, hanem a tőzsdejáték termeiben teremnek; nem munka által emelkednek föl a pénzfej edelmi székbe, hanem csak ugy, hogy munka nélkül merő furfanggal szerzett milliók által agyonnyomják és szolgáikká teszik a kis tőkét, a munkás kezet, az ingatlan birtokot és tudományt, mint boa constrictor elnyelnek mindent és meghíznak; elismerem, hogy ezen társadalmi betegség orvoslására, a mennyiben annak csirái nálunk is megvolnának, a szőnyegen levő törvényjavaslat nem elég, de ha törvénynyé válnék, legalább azt mutatná, hogy a magyar állam nem akar a börzén hullámzó nagy tőke mellett minden más elemmel szemben pártállást foglalni; azt fogná mutatni, hogy a magyar törvényhozás nemcsak a papíron, hanem a gyakorlatban is hódol a közteher viselés elvének. Jelentsük ki, t. ház, a törvényjavaslat elfogadása által, hogy mi nem tekintjük a nagy tőkét sérthetlen bálványnak, hogy egyenlőséget, méltányt és igazságot akarunk; igyekezzünk legalább ezen vékonyka orvosság által idehaza az imént említettem betegség esetleges kitörését enyhíteni; ha mi nem igyekszünk bebizonyítani azt, hogy tetteinkben az igazságvezérei, ha mi is a helyett, hogy a milliókat igyekeznénk adó alá vonni, mindig csak a munkás ember kenyerének felét vesszük el és az igazságtalanság érzete által még jobban elkeserítjük a már is zugolódókat s rikítóbbá teszszük a különbséget a megadóztatott munka és zsarnok tőke között, a kizsarolt és elkeserített népek milliói találják nálunk is kezökbe venni a viszás helyzet orvoslását, azok pedig a gyógyszerek alkalmazásában nem igen válogatósak és méltán lehet attól tartani, hogy a legrövidebb és legradicalisabb gyógymódot, az amputálást találják választani. (Igaz! Ugy van! a bál- és szélsőbal némely padjain.) Minthogy pedig a szőnyegen levő törvényjavaslat, habár csak homeopathicus orvosság is, a semminél mégis több és ha egyébről nem, legalább igazságérzetünkről tanuskodand; és minthogy az állam a legcsekélyebb jövedelemre is rá van szorulva, még pedig rá van szorulva ma, rögtön, tegyük félre most az egyszer a pénz hataímaktóli félelmet és szavazzuk meg a szőnyegen levő törvényjavaslatot. Én az Istóczy képviselő ur által benyújtott határozati javaslatot pártolom. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbáloldal némely padjain.) Gróf Apponyi Albert: T. ház! Magára a tőzsdére vonatkozólag és a tőzsde nemzetgazdasági jelentőségének megítélésére nézve az én álláspontom lényegében rokon azzal, melyet a bizottsági t. előadó ur elfoglal. Nem szabad elfelejtenünk azt, a mit, midőn a tőzsdéről van szó, gyakran szem elől tévesztenek, hogy a tőzsde nem merőben a speculationak, hanem egyszersmind a valóságos kereskedésnek is nélkülözhetíen szin helye; és pedig ugy a terménykereskedésnek, a mely igazolásra nem szorul, mint az értékpapirkereskedésnek, a mely a mai hitelgazdasági rendszer mellett nem nélkülözhető; mert nem nélkülözhető egy oly vásár, a hol az eladó a vevőt, a vevő az eladót biztosan megtalálja. Némi szó férne azonban a bizottsági t. előadó urnak azon, különben indokolás nélkül, de bizonyos ünnepélyességgel tett kijelentéséhez, hogy az ő tudományos meggyőződése szerint (Derültség a szélső baloldalon) a jogosultság nem csupán a tőzsde intézménye, mint piaczra, mint vásárra, de magára a differentialis üzletre nézve is föltétlenül elismerendő — mondom, ehhez némi szó fér. Hisz itt a kérdésnek szivénél volnánk, ha tudniillik most ideje volna annak, hogy közgazdasági szempontból tüzetesen megvitattassék a kereskedéstől elválasztott speculatio jogosultságának nemzetgazdasági szerepe. A speculatio vagyis az esélyek mérlegelése tulaj donképen minden akár ipari, sőt mezőgazdasági, akár kereskedelmi vállalkozástól elválaszthatatlan, azzal össze van forrva. Mindenki, a ki bármely termelésbe akarja tőkéjét befektetni, mérlegeli a termények elkelésére, eladhatóságára vonatkozó esélyeket; a kereskedő is, midőn vásárol, hogy eladhasson, mérlegeli ezeket az esélyeket. Tehát minden termelő és minden kereskedő ebben az értelemben a dolog természete szerint egyszersmind speculans. A miről azonban itt szó van, ez az, hogy a speculatio, az esélyek mérlegelése a valóságos termeléstől és a valóságos kereskedéstől különváltan önálló üzletággá fejlődött. Ezen fejlődésnek jogosultságához, ennek üdvös voltához igenis szó fér, ugy hogy én oly határozottsággal egy tudományos meggyőződést, még pedig helybenhagyó tudományos meggyőződést e tekintetben kimondani, mint a t. előadó ur tette, elég bátor nem volnék. (Helyeslés bálfelöl.) Ismerem, t. képviselőház, azt az irodalmat, mely az esélyek mérlegelését, mint külön üzletágat nemzetgazdaságilag igazolja, annak hasznát, sőt 1 nélkülözhetíen voltát kimutatni igyekszik. Az | mondatik, hogy a speculatio, mint külön üzletág-