Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.

Ülésnapok - 1884-277

Ig^, 277. országos Ülés október II. 1886. győződésemet a hadsereg is osztaná, mert hogy ha a hadsereg ugyanezen álláspontra helyezkedik és ezen megtámadásokat szintén csak pártpolitikából kifolyónak tekinti: akkor igenis van reményem, hogy helyre áll az egyetértés nemzet és katonaság közt; de ha a hadsereg ezen támadásokat viszonozni akarja és nem abból a szempontból ítéli meg, mint mostan jeleztem, akkor ezen egyetértés távolra van elodázva. Midőn ezeket constatáltam, t ház, be is fejezhetném rövid felszólalásomat, mert hiszen csak azt akartam kimutatni, hogy a legfelsőbb királyi kézirattal a kedélyek meg lehetnek nyugtatva. De a Győrffy Gyula igen t, barátom által beterjesztett külön vélemény folytán kénytelenittetve érzem magamat még két kérdésre reflectálni. (Halljuk! Bálijuk!) A két kérdés egyike az ő általa erős színekben festett, úgynevezett hagyományos szellem, mely a hadseregben állítólag uralkodik, a második pedig a magyar különálló hadsereg felállításának szüksége. (Halljuk! Halljuk!) Ismét hivatkozom a vezérkérvényre, Borsod vármegye kérvényére, mely a Hentzi-sír megkoszorúzásáról szólva, ezeket mondja: A

Nem a véletlennek, hanem a hadsereg körében uralkodó szellem nyilatkozatának tekintettük e ballépést." Fehérmegye kérvénye, mely 1886-ik augusztus 11-én, tehát ugyanazon napon kelt, a melyen a legfelsőbb királyi kézirat napvilágot látott, ezeket mondja : „Fiainkat és testvéreinket magában foglaló közös hadsereg szellemét nem uralhatja más érzelem, mint versenyző törekvés a kötelesség hü teljesítésében, mely minden nemzetiségi vagy politikai pártérzelmektől távol állva, a törvények és törvényesen fennálló alkotmányos intézmények oltalmát magában foglalja." Bölcsen méltóztatnak tudni, hogy majdnem szórói-szóra ugyanezt tartalmazza a legfelsőbb királyi kézirat és midőn kinyilatkoztatom, hogy én teljesen aláírom ezen nyilatkozatot, nem tudom elfogadni Borsodmegye véleményét, (Egy "hang balfélöl: Condusio!) ép a conclusióra akarok jönni. (Halljuk! Halljuk!) Borsod vármegye épen azt mondja, -hogy nem a véletlen, hanem a hadsereg körében uralkodó szellem nyilatkozatának tekintettük e ballépést. Tehát, t. ház, véleményem a következő: Janszky tábornok semmivel sem védelmezhető és semmi körülmények által nem indokolható ballépést követett el és midőn látta, hogy a ballépésnek micsoda következése volt, akkor — tudtommal legalább — az illetékes körök előtt nyilvánosan kinyilatkoztatta, hogy neki sértési szándéka nem volt, hogy őt tetteinél semmiféle politikai indok nem vezérelte, hogy esze ágában sem volt a magyar alkotmányt sérteni. Véleményem ezerint, mivel e tettet egyéni elhatározásból folyó tettnek kell tekintenem, (Zaj a szélső baloldalon) e nyilatkozattal meg kellett volna elégedni s az egész ügy be lett volna fejezve. (Felkiáltások a szélső laloldalon: Hát az előléptetés !) De t. ház, mi történt ? Az izgatások, az utczaí tüntetések megkezdődtek, a sajtó folytonosan közlött czikkeket, melyekben az egyes ember tettéért az egész hadsereget kívánta felelőssé tenni. Ilyen körülmények között kivánhatjuk-e, t. ház, hogy a sokat emlegetett egyetértés a nemzet és hadsereg közt csakugyan helyre álljon, midőn egyoldalalag, saját álláspontunkra helyezkedve, & másik fél jogait nem respectálva, ítélünk felette oly tényért, melyet magános ember követett el? Kérdem én, hogy akkor ezen egyetértés fennállhat-e ? Bizonyára nem lehet csodálni, hogy ily körülmények közt ezen egyetértés mondhatni, hogy ma sem teljes. (Ugy van! jobbfelöl.) Én, t. ház, ugy vagyok meggyőződve, hogy a katona legyen katona és semmi egyéb és én a világ egyetlen hadseregét sem képzelhetem más szellemmel, mint a katonai szellemnek vezérlete alatt. (Helyeslés jobb/elől.) Ezt pedig a következőkben vélem feltalálhatni. (Halljuk!) A hadsereg létfeltétele és alapfeltétele feltétlen engedelmesség és fegyelem. Ez a két tényező tartja össze a hadsereget és a hol ez a két tényező nem működik, ott a fegyveres erővel senki sem birhat. Sokszor hangoztatják a hadsereg hagyományos, magyarellenes szellemét. Megmondom? hogy felfogásom szerint ez is honnan ered. A tisztet, már mielőtt ismernék, ugy állítják oda, mint magyarellenes embert és az a közlegény, a ki hivatva van gyakorlatait ezen tiszt alatt teljesíteni, már eleve, mikor a szolgálatba lép, a tisztben nem csupán felebbvalóját, hanem ellenségét is látja. (Zaj a szélső baloldalon.) És akkor csodálkozhatunk-e, hogy tiszt és közlegény egyaránt elfogulva és előítéletekkel kezdi meg szolgálatát? Csodálkozhatunk-e, hogy annyi feljajdulás történt e miatt? De ezen feljajduläsok nem mindig az igazi okból történnek. Gyakran halljuk, hogy egyik-másik közlegény azért szenvedett büntetést, mert magyar, holott valósággal azért büntették meg, mert kötelességét nem teljesítette. (Zaj a szélső baloldalon.) Én is osztozom a t. urak nézetében, hogy a katonának sem politikával, sem nemzetiségi kérdésekkel foglalkoznia nem szabad. De miután ily poiyglott országban, mint hazánk és mint az osztrák-magyar monarchia, nemcsak magyar, hanem német, tót, horvát tisztek is vannak, azt kell-e kívánnunk, hogy a katona első sorban német, tót vagy horvát legyen, vagy pedig azt, hogy első sorban katona legyen? Én azt hiszem, első feladata, hogy katonai kötelességét teljesítse és csak másodsorban következnek rá nézve az ő nemzetiségének kérdései. És épen, mivel nekem az a meggyőződésem, hogy a mi hadseregünket