Képviselőházi napló, 1884. XIII. kötet • 1886. szeptember 18–deczember 18.
Ülésnapok - 1884-276
lés október 9. 1886. \ ~j Q 270, országos ii natát sem, hallgatag megadással fogadta azt a nemzet, sőt egyik törvényhatóság az ország ez igazi hangulatának kérvényben is adott kifejezést, melyet a királyi kézirat megjelenése után adott be, ily körülmények között teljesen érteni és méltányolni tudom azt, hogy ha az előadó ur lemond arról, hogy a nemzet közérzülete és közhangulata által magát befolyásoltassa. Mert ha a nemzeti közérzület és közhangulat irányát követte volna a t. előadó ur és a kérvényi bizottság többsége, aligha merte volna a jelen határozati javaslatot benyújtani. (Helyeslés a szélső baloldalán.) Azonban, bocsánatot kérek, mégis voltak olyanok, kik a szabadelvű párttal együtt örvendettek a királyi kéziratban kifejezett eszméknek s ezek a magyar alkotmánynak született ellenségei, a centralista sajtó és más orgánumok, ezek is ugy tekintették a királyi kéziratot, mint saját álláspontjuk megerősítését, ezek is ugy tekintették a kéziratot, mint a ministerelnök ur nyilatkozata által mélyen sértett katonai felsőbb köröknek adott elégtételt. Ennek igazolására a többek közt a bécsi „Vaterland" czímü újságból fogok pár rövid sort felolvasni. (Halljuk!) „Örömünkre válik, ha Tisza ministerelnök igazolja a legfelsőbb kéziratban kimondott várakozást, ezzel ő is hozzájárul az osztrák állameszme győzelméhez, mely a legfelsőbb kéziratban oly lapidáris stylusban jutott kifej ezésre." (Derültség a szélsb' baloldalon.) Lehet-e a hagyományos szellemnek tartalmát ennél igazabban és hívebben kifejezni! És nem volt-e igazam, midőn beszédem elején azt állítottam, hogy az osztrák állameszme a hadsereg hagyományos szelleme révén örököltetett át közénk és most jogait követeli ? Én ugyan meg vagyok győződve, hogy az osztrák centralisták reményének a ministerelnök ur nem fog megfelelni, meg vagyok pedig győződve azért, mert nem képzelhetek széles e hazában magyar hazafit,ki az osztrák állameszme győzelméhez öntudatosan hozzájáruljon, de ha azt akarjuk,hogy a mi segítségünk és akaratunk nélkül és annak ellene ne valósuljanak az osztrák centralisták reményei, ha azt akarjuk, hogy a magyar alkotmány romjain fel ne emelkedjék az osztrák állameszme, akkor hazafias kötelességünk megszüntetni azt az alapot, melyen e remény megvonva magát, erősebben tör elő mint valaha, meg kell szüntetnünk a közös hadsereget. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház ! A magyar hadsereg felállításának előnyeit és hazánkra nézve égető szükségét bővebben bizonyítgatni ott, hol meg vagyok győződve, hogy szive mélyéből mindenki egyetért velünk, nem tartom szükségesnek és ha van köztünk és ha lehet, eltérés, az csupán csak az lehet, hogy vájjon a jelen pillanat alkalmas-e arra, hogy a kérvényezők intentiója szerint törekedjünk most a magyar hadsereg felállítására. Iparkodtam kimutatni, hogy a magyar hadsereg felállítását, minket fenyegető veszély elhárításának égető szüksége parancsolja, ez tehát nem az opportunitás kérdése többé, hanem az önvédelem kötelessége, (ügy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Azt is mondják, hogy a külpolitikai helyzetre való tekintetből a monarchia érdekei csak ugy védhetők meg erőteljesen, ha a monarchia véderejének teljes kifejthetése meg nem zavartatik, tehát a közös hadsereg intézményét bántani most nem szabad. Bármennyire plauzibilisnek látszik is ezen ellenvetés, mégis tarthatatlan. Mert igaz ugyan, hogy a magyar hadsereg felállítása egy helyett kettőt teremt, de ennek okvetlen következménye az lesz, hogy a két állam védereje a külön szervezet által most még alig sejthető magaslatra fog emelkedni, de nem veszélyeztetik egyszersmind az 1867 : XII. t.-cz. által megállapított közös védelem egysége, mely csak akkor jut kifejezésre a törvény értelmében is, ha a két állam védereje együttesen alkalmaztatik. Azt is hallottam, mégpedig igen komoly oldalról, hogy a nemzetiségi támadásokkal szemben ránk nézve nagyobb előny és védelmi biztosíték r rejlik a közös hadseregben, mint a magyarban. Én azonban hazánk nemzeti ségeiről nem tehetem fel azt, hogy valaha oly merész támadásokat intézhetnének a magyar állam ellen, a mely annak biztonságát veszélyezteti. De ha e támadás lehetősége és a közös hadsereg intézményének fentartása közt kellene választanom, habozás nélkül ez utóbbit választanám és pedig egyfelől azért, mert a távoli veszély lehetősége mindig bizonytalan, a mi miatt az immiuens veszélybe rohanni nem észszerű, de választanám másfelől és főként azért, (Helyeslés a szélső balfelől) mert nem ismerek nagyobb, nem alkalmatlanabb zsarnokságot, mint a folytonos veszélyek rémítgetése által protegált kormányzatot, (ügy van! a szélső balon) a mely az életerős és hős nemzettel a kiskorúságot akarja elhitetni, hogy belőle akarat nélküli és czéljaira felhasználható tömeget formáljon. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) A dynastiának sem áll érdekében a magyar hadsereg felállítását és ez által a magyar állam erősödését ellenezni, hiszen a dynastiának és monarchiának erősebb támasza ma nem a túlhatalmasodott nemzetiségek által folytonos ingadozásoknak kitett másik államfél, hanem Magyarország. Adjanak Magyarországnak magyar hadsereget és az a dynastiára nézve megvívhatatlan sziklavár lesz, mert a mi érdekeink a dynastiáéival azonosak, holott a másik államban tapasztalt törekvések azt bizonyítják, hogy ott a nemzetiségek és a dynastia érdekei nem mindig azonosak. Másfelől a magyar csapatok számtalanszor bebizonyították Európa csatatéréin, hogy a dynastia iránti kötelességeket híven teljesítettük. Meg vagyok róla győződve.hogy ezek jövőben is bármely külellenségge] szemben meg fogják védelmezni a zászló becsületét, mely-
